Tudtad, hogy úgy is követhetsz egy hitrendszert, hogy nem is tudsz róla? Minden, úgynevezett uralkodó ideológiát, ami meghatározza a társadalmunk elfogadott értékrendjét, általában alapvetőnek fogadunk el úgy, hogy ezt közben soha nem tudatosítjuk.
Az egyik ilyen, elfogadott hitrendszer része a húsevés is: ezt az ideológiát a mai diskurzusokban karnizmusnak szokták hívni.
Mi az a karnizmus?
Először is tisztázzuk a szó jelentését. A karnizmus alatt azt az ideológiát értjük, ami alátámasztja az állatok kihasználását, fogva tartását, megölését és elfogyasztását. Tulajdonképpen a veganizmus ellentéteként is lehet értelmezni, mivel a veganizmus az a hitrendszer, miszerint az állatokat nem etikus kihasználni a saját javunkra. A karnizmus kifejezést Dr. Melanie Joy amerikai pszichológus alkotta meg 2001-ben.
Azért hívjuk uralkodó ideológiának, mert ez az általánosan elfogadott gondolkodás az állatokról – ez az a világnézet, amit a legtöbben alapvetőnek fogadnak el, mert ezt kapják “készen” a szüleiktől és a szélesebb társadalomtól.
A veganizmust ennek kontextusában az uralkodó világnézetre adott válaszként lehet értelmezni, méghozzá a karnizmus alárendeltjeként. Hiszen vegánnak lenni „fura” — ha valaki vegán, annak általában kérdőre vonással, kritikával és egyéb nehézségekkel kell szembenéznie. Nehezebb megvalósítania morális törekvéseit, hiszen a vegán ételek és egyéb fogyasztói cikkek kevésbé elérhetőek.
Ez azért van, mert a karnizmus a társadalom alapvető, uralkodó ideológiája.
Azt magától értetődőnek tartjuk és nem vonjuk kérdőre, hogy valaki miért eszik húst, azt viszont igen, hogy valaki miért nem.
Magától értetődő, hogy egy „normális” étteremben leginkább húst, tojást és tejterméket tartalmazó ételek vannak — anélkül, hogy ezeket „húsevő” vagy „mindenevő” éttermeknek hívnánk. De az nem lenne „normális”, ha valaki megkülönböztetés nélkül nyitna egy éttermet, amiben csak vegán ételek vannak. Ezeket mindig meg kell nevezni vegán étteremként, mert eltérnek a „normálistól”, amit a legtöbben elvárnak egy étteremtől.
Mitől lesz a karnizmus hitrendszer?
A karnizmus dominanciája értékítélettől mentesen igaz és megállja a helyét — nem vélemény, hanem tény. Ellentmondásos módon pont azért domináns, mert láthatatlan, mert generációról generációra átadjuk ezt az értékrendet. Alapelveit és gyakorlatait magától értetődőnek tekintjük anélkül, hogy felfognánk, ez egy ideológiai rendszer.
Ezt az ideológiai rendszert épp azért fontos nevén nevezni, hogy láthatóvá váljon. Ami látható, annak könnyebb megkérdőjelezni magától értetődő voltát, és meglátni a döntés lehetőségét.
Itt nem azokról a kivételes földrajzi régiókról van szó, ahol húsevés nélkül hiánybetegségek alakulnának ki. És nem is azokról, akik nem dönthetnek arról, mit esznek, mert valamiért kiszolgáltatott helyzetben vannak. Vagyis nem azokról szól a karnizmus ideológiája, akiknek a húsevés létszükséglet.
A karnizmus rendszerének felismerése azoknak fontos, akiknek a húsevés nem kényszer — ez pedig a társadalom túlnyomó többsége. Ha valami pedig nem kényszer, az választás, a választás pedig mindig valamiféle hitből fakad. Vagyis a legtöbb ember, aki húst eszik, az a karnizmust választja, mert — tudatosan vagy nem tudatosan — hisz benne, hogy ez helyes.
Itt jön a feloldhatatlan ellentét: a legtöbb ember hisz benne, hogy a húsevés helyes, pedig az ezzel járó állattartás és mészárlás ellentmondásban áll az olyan alapvető emberi értékekkel, mint az együttérzés és az igazságosság. A legtöbb ember tudatosan nem tenne olyat, ami ellentmond ezeknek az értékeknek, nem támogatná a más érző lényekkel szembeni erőszakot.
A karnizmus tehát arra készteti az embereket, hogy kialakuljanak bizonyos pszichológiai védekezési mechanizmusok, amik lehetővé teszik, hogy rossz érzés nélkül folytathassák a húsevést. Hogy ezalatt pontosan mit értünk, a következő részben kifejtjük.
Húsparadoxon és kognitív disszonancia
Az emberek nagy része elméletben mélységesen elítéli az állatkínzást. Ennek ellenére ugyanennek a halmaznak a többsége húst eszik, ami olyan állatoktól származik, akiknek azért kellett meghalnia — majdnem mindig kegyetlen tartási körülmények között leélt életük után —, hogy ő elfogyaszthassa őket.
Ez a két tény mély ellentmondásban áll egymással. Az emberek nagy része, akik morálisan elfogadhatatlannak tartják az állatok bántalmazását, egyszerre fenntartanak egy olyan rendszert, ami állatok milliárdjainak szenvedéséhez és halálához járul hozzá.
Ezt nevezzük húsparadoxonnak.
Ha az ember olyan tevékenységet folytat, ami nem összeegyeztethető az énképével — tehát az énképével disszonáns —, attól válságba kerülhet az identitása. Ha ugyanis rájön, hogy egy olyan rendszer fenntartását támogatja, amit alapvetően egyébként elítélne, akkor fel kell tennie magának a kérdést: hogy lehetek az az ember, akinek gondolom magam — az a jó ember, akinek gondolom magam —, ha rosszat teszek?
Ekkor két választási lehetősége van. Vagy megváltoztatja a szokását, ami nincs harmóniában az énképével, vagy megpróbálja megigazolni, miért mégis csak elfogadható ez a szokás.
Ez utóbbit nevezzük kognitív disszonancia-redukciónak. Amikor olyan információhoz jutunk, ami rávilágít viselkedésünk erkölcsi következetlenségeire, redukálni, azaz csökkenteni akarjuk azt a disszonanciát, azaz összhang nélküliséget, ami rossz érzést okoz bennünk. Nézzünk erre néhány példát.
A megigazolás három N-je
Minden döntésünk mögött valamiféle vélekedés áll. Amikor utólag jövünk rá, hogy ez a vélekedés nem volt tudatos, akkor sokszor post hoc, azaz eset utáni alapon próbáljuk megigazolni. Tehát tettem valamit, amiről nem tudtam, miért teszem, de nem akarok szembenézni azzal a lehetőséggel, hogy emiatt rossz vagy erkölcstelen döntést hoztam. Ezért utólag keresek rá valami értelmes okot, miért tettem így.
Ez a húsevéssel is így van: ha szembesülök azzal, hogy az értékrendemmel nem összeegyeztethető módon kerül a hús a tányéromra, amit én támogatok a fogyasztásommal, akkor a disszonáns, rossz érzés elkerülése végett meg kell igazolnom, miért teszem, mert nem akarom rossz embernek érezni magam.
Dr. Melanie Joy, a karnizmus kifejezésének megalkotója a húsevés megigazolásának „három N-jét” nevezi meg: eszerint a húsevés normális, naturális és nélkülözhetetlen.
Normális, naturális, nélkülözhetetlen
Normális, azaz nem szükséges megkérdőjelezni, sőt, az a nem normális, ha a húsevés ellenkezőjét akarjuk tenni. Pedig a „normális” kifejezés nem jelent mást, mint az épp elfogadott társadalmi erkölcsöt: gondoljunk bele, mennyi mindent tartunk ma elfogadhatatlannak és helytelennek, amit az előttünk élő emberek normálisnak tartottak.
Naturális, azaz természetes: a legtöbb ember szerint a fajunk a húsevés miatt fejlődött olyanná, amilyen, erre vagyunk „kitalálva”, ez van megírva az emberi biológiai sors nagykönyvében, hiába dőlt már meg ez az elmélet.
Nélkülözhetetlen, azaz az ember számára szükséges a túléléshez. Pedig több kutatás is bizonyítja, hogy állati eredetű termékek nélkül élni nemhogy csak lehetséges, de rengeteg egészségügyi előnnyel is járhat.
Itt megint bejön az uralkodó ideológiák dimenziója: ugyanezekkel az indokokkal tagadták meg az emberiség történelmének nagy része során a kisebbségek és nők jogait.
Az, hogy a kisebbségeket perifériára helyező intézményrendszert ma sokkal szélesebb körben kérdőjelezik meg az emberek, és mind közerkölcsi, mind jogi szinten történtek változások, annak köszönhető, hogy társadalmi ellenállás született az intézményrendszerek és az azt alátámasztó ideológiák ellen.
Más szóval a kognitív disszonancia-redukció helyett megváltoztatták a viselkedésüket: a “normális” címszava alá való begyűrés helyett felismerték, hogy az erkölcstelen cselekvés alapja egy uralkodó ideológia, ami ellen lehet tenni.
A karnizmus vs. veganizmus társadalmi igazságossági kérdés
A legtöbben hajlamosak úgy beszélni a fogyasztási szokásokról, mint ami csak az egyén szintjén létezik. „Mindenki azt csinál, amit akar. Te is egyél és vegyél, amit akarsz, de abba ne szólj bele, hogy én mit eszem és veszek!”
Pedig a fogyasztási szokásain nem csak ránk hatnak. Ha én elfogyasztok valamit, az nemcsak engem érint, hanem azt is, amit elfogyasztottam.
Amikor a döntéseim más érző lényekre is hatással vannak, akkor azok túlmutatnak az egyéni szinten, és közkérdéssé válnak. Hiszen ezen „egyéni szokások” összességéből áll az a társadalmi kohézió, ami kialakítja és fenntartja az elnyomás rendszereit.
Az egyén húsevése — a te húsevésed — annak a rendszernek a része, amiben a legtöbben húst esznek. Ha ebben a rendszerben részt veszel, akkor hozzájárulsz, hogy évente több milliárd állatot kegyetlen körülmények között tartsanak és lemészároljanak.
A jobb megértéshez itt is behozhatjuk az elnyomás többi intézményét. Például amikor a nők még nem rendelkeztek szavazati joggal, akkor a férfiak, akik nem álltak ki ez ellen, nem érvelhettek volna helyesen amellett, hogy ez az ő “személyes preferenciájuk”. Annak a rendszernek voltak a részesei és fenntartói a viselkedésükkel, ami megengedte és támogatta a nők alsóbbrendűnek tekintését.
A karnizmus bántalmazó és kegyetlen rendszere ugyanazon uralkodó ideológiák közé tartozik, amit a legtöbb jóérzésű ember ma már elutasít, és ugyanazokkal az eszközökkel tartja fenn magát. Ennek valószínűleg te is a részese voltál, vagy még ma is vagy.
Az állati termékek vásárlása és fogyasztása egyet jelent a karnizmus kritika nélküli elfogadásával és az állatok lemészárlásának aktív támogatásával. A veganizmus ennek a rendszernek az antitézise: ez az egyetlen mód az empatikus énkép és az empátiát nélkülöző fogyasztási szokások disszonanciájának feloldására.
