AktivizmusÁllatok

Joaquin Phoenix Oscar-díjat nyert, és egy szenvedélyes beszédet mondott a veganizmusról

Joaquin Phoenix Oscar beszéd 2020Fotó: MTI / AP / Invision / Chris Pizzello

Ahogy azt sejteni lehetett, Joaquin Phoenix újabb díjat nyert, ezúttal a tekintélyes Oscar-díjat a Legjobb férfi főszereplő kategóriában. Beszédében rögtön a veganizmusról és az emberek jogairól kezdett beszélni.

Azt mondta, nagyon elszakadtunk a természettől, és mind bűnösek vagyunk egy egocentrikus világkép fenntartásában. Azt gondoljuk, hogy mi vagyunk az univerzum közepe.

„Úgy érezzük, jogunk van arra, hogy mesterségesen megtermékenyítsünk egy tehenet, majd ellopjuk a borját. És hiába hallani a sírását, mi fogjuk a tejét, a kávénkra és a müzlinkre öntjük, ahelyett, hogy az a borjúnak jutna”

– mondta a vegán színész.

Phoenix szerint akkor a legzseniálisabb az ember, ha szeretetre alapozza az életét és világképét, és így ér el rendszerszintű változást, ahol nem kell szenvednie sem az élőlényeknek, sem a környezetnek.



Szerinte minden igazságtalanság ellen küzdeni kell. Felszólalt a nemi egyenlőtlenség és a rasszizmus ellen, valamint a melegek, őslakosok és az állatok jogaiért. Mind mögött ugyanaz a felsőbbrendű elnyomás áll, és küzdeni kell az ellen, hogy egyetlen nemzet, nép vagy faj uraljon egy másikat.

“Sok esetben úgy érezzük, hogy különböző ügyekért kell kiállnunk, de úgy vélem, hogy ha genderről, egyenlőségről, rasszizmusról van szó, vagy bárki jogai iránt vívott harcról, akkor az igazságtalanságról beszélünk”.

Elmondta, hogy egykor ő sem volt jó ember, mert önző és kegyetlen volt, akivel nehéz volt dolgozni, de hálás, hogy kapott második esélyt, és hogy olyan életet élhet, amiben a hangja lehet a hangtalanoknak.

Elköszönésként fiatalon meghalt testvére, River Phoenix dalszövegét idézte, majd lement a színpadról.

A 92. Oscar-gála – többek között Phoenixnek is köszönhetően – főleg vegán ételeket szolgált fel, de korábban a Golden Globe és a Critics’ Choice Awards is teljesen vegán lett.

Joaquin Phoenix 2020-as Oscar-gála beszéde itt nézhető meg.

Prove
A Prove.hu segít, hogy a jó emberek jó döntéseket hozzanak - útmutatók a vegán életmódról, növényi étrendről és az állatjogokról.

Írd le a véleményed!