Joaquin Phoenix kétségkívül a mióta-vagy-vegán-verseny élmezőnyében jár: a színész 1977-ben, hároméves korában kezdte el követni a vegán életmódot. Ekkor az egész Phoenix-család szemléletmódváltáson esett át a gyerekeknek köszönhetően.
Phoenix februárban Oscar-díjat nyert a 2019-es Joker című filmben alakított szerepléséért, köszönőbeszédében pedig a veganizmusról beszélt.
„Úgy érezzük, jogunk van ahhoz, hogy mesterségesen megtermékenyítsünk egy tehenet, majd ellopjuk a borját. És hiába hallani a sírását, mi fogjuk a tejét, a kávénkra és a müzlinkre öntjük. Ahelyett, hogy az a borjúnak jutna.”
Egy 2019-es interjúból megtudhatjuk, hogy gyerekkora “legszörnyűbb és legintenzívebb emléke” tette vegánná, mindössze három évesen.
Vízválasztó hajóút
1977. október 28-án a Phoenix család felszállt egy Venezuelából Miamiba tartó teherhajóra, ez az utazás pedig több értelemben is megváltoztatta az életüket.
Egyrészt a Children of God nevű vallási szektát hagyták a hátuk mögött, amelynek évekig tagjai voltak, és végre kiszabadultak belőle. Másrészt pedig azért, mert amit a hajón láttak, örökre beleégett a tudatukba és megváltoztatta a szemléletmódjukat az állatokról.
Joaquin testvéreivel, Riverrel és Rainnel a hajó széléről nézte, hogyan ugrálnak fel a víz alól a halak. Joaquin meglátta, hogy a velük utazó halászok milyen kegyetlenül veszik le fogásaikat a horgászbotról, majd hajítják őket a hajó oldalába vert szögekbe, megölve ezzel a halakat.
Ekkor lett világos számára, hogy a hal, amivel a szüleik etették őket a tengerparti házukban Venezuelában, ugyanaz a megkínzott állat, amit a hajón látnak.
“Azt hiszem abban a pillanatban tudtuk, hogy nem eszünk többé húst. Kérdeztük is a szüleinket, hogy “miért nem mondtátok el, hogy így bánnak az állatokkal?” – onnantól világos volt, hogy nem eszünk többé húst.”
Életre szóló aktivizmus
Néhány hónappal később, mikor már vegetáriánusok voltak, a testvére kijelentette, hogy szerinte tejterméket sem kellene enniük, mert amiatt is szenvednek az állatok.
A teheneket ugyanis mesterségesen megtermékenyítik, az újszülött borjakat elrabolják édesanyjuktól, a testüket kihasználják és életük végén vágóhídra küldik őket. Ezért az egész család vegán lett.
Phoenix azóta is aktívan kampányol az állatok elfogyasztása és kihasználása ellen, erre minden alkalmat megragadva, nem csak az Oscar-gálán. Ő narrálta a 2005-ös Földlakók (Earthlings) című filmet, valamint a 2018-as DOMINION néhány részletét is, amelyek azóta a legkultikusabb vegán filmek közé tartoznak.
Emellett rendszeresen részt vesz vegán kampányokban, vágóhídi mentésekben, és amikor csak lehetősége van rá, nagy tömegek előtt szólal fel az állattartás ellen, és ösztönzi az embereket, hogy váltsanak vegán életmódra.
Domján Flóra környezetgazdálkodás szakon szerzett diplomát 2021 januárjában. A legfontosabb értéknek az empátiát tartja, éppúgy az állatok és az élővilág iránt, mint az emberek felé. Hisz benne, hogy egyre többen rájövünk: a hús ára egy élet elvétele, és az élet szeretetének, az együttérzésnek, a közös társadalmi értékeinknek minden élőre ki kell terjednie. Ezt az üzenetet minél hitelesebben igyekszik képviselni az írásaiban, az aktivizmusban és a mindennapokban is.