A nagyipari állattartás pénzelése miatt vontak felelősségre bankokat

Nyílt levélben jelezték a bankoknak, hogy az ipari állattenyésztés finanszírozása összeegyeztethetetlen a „zöld” vállalásaikkal. Mit sem ér az erdőirtásoktól való elzárkózás, ha az erdőirtást generáló állattenyésztést továbbra is támogatják. A felszólítást aláíró civil szervezetek konkrét lépésekre szólították fel ezzel kapcsolatban a nagy pénzintézeteket.

Több mint száz civil szervezet adott együttesen hangot aggodalmának, miszerint a nagy bankok kritikus szerepet játszanak az éghajlati válsághelyzet súlyosbításában. A 105 civil szervezet nyílt levél formájában sürgette a pénzügyi intézeteket, hogy állítsák le az ipari állattenyésztés finanszírozását – írta meg a Friends of the Earth, amely szerepel az aláíró szervezetek között.

A dokumentumot többek között olyan pénzügyi óriásokhoz is eljuttatták, mint

  • a Bank of America,
  • a Citigroup
  • vagy éppen a JPMorgan Chase.

A civil szervezetek rámutattak, hogy közvetetten ugyan, de hatalmas szerepet játszanak a bankok a klímaválság mélyítésében azzal, hogy hús-, tej- és takarmányipari vállalatokat támogatnak.

Az állattenyésztésből származik a legtöbb élelmiszeripari és mezőgazdasági kibocsátás globális szinten. Tanulmányok szerint a globális állattenyésztés 2030-ra a világ 1,5 Celsius-fokos kibocsátási keretének csaknem felét, 2050-re pedig 80 százalékát fogja felhasználni. Az ipari állattenyésztéssel foglalkozó vállalatok jelentősen hozzájárulnak ehhez: csak a világ 56 legnagyobb hús-, tej- és takarmányipari vállalatának kibocsátása magasabb, mint Japáné, a világ nyolcadik legnagyobb kibocsátójáé

– olvasható a nyílt levélben.

Ennek nyomán arra szólították fel az összes bankot, hogy a hagyományosan nagy kibocsátásúnak tekintett ágazatok listájára kerüljön fel az ipari állattenyésztés is. A következőket várnák el a pénzintézetektől:

  1. Az ipari állattenyésztés fenntartását vagy bővítését célzó új finanszírozásokat már ne engedélyezze a bankok vezetősége.
  2. Követeljék meg a hús-, tej- és takarmányipari ügyfelektől, hogy tegyék közzé a – harmadik fél által ellenőrzött – 1,5 Celsius-fokos célokat és cselekvési terveiket.
  3. Dolgozzanak azoknak a társadalmi és környezeti károknak a csökkentésén, amelyeket az ipari állattenyésztés finanszírozásával okoztak.

A civil szervezetek a nyílt levelükben hangsúlyozták, az ipari állattenyésztő vállalatok működése alapjaiban ellentétes a fenntartható jövővel. Ezek a cégek „a hús- és tejtermékek fenntarthatatlan tömegtermelésének bővítését tűzték ki célul. Éppen ezért a bankok egész egyszerűen nem tudják teljesíteni éghajlati kötelezettségvállalásaikat anélkül, hogy jelentősen csökkentenék a hús-, tej- és takarmányipari vállalatok finanszírozását” hitelek és befektetések révén.

A klímacélok hangoztatása mellett is belefér az ipari állattenyésztés finanszírozása

A pénzintézetek előszeretettel hangoztatják zöld működési elveiket, az állattenyésztés finanszírozását azonban továbbra sem kategorizálja vörös vonalon túli tevékenységnek a többségük. Erre világított rá egy 2024 elején publikált tanulmány is.

A párizsi megállapodás 2015-ös aláírása óta a bankok és pénzintézmények összesen 615 milliárd dollárnyi hitelt biztosítottak állattenyésztéssel foglalkozó gazdasági szereplőknek. Ezt a 615 milliárd dollárt tehát végeredményben arra fordították, hogy felpörgessék a hús- és tejtermelést – szögezte le a dokumentumban a Feedback – Egyesült Királyságban és Hollandiában működő – környezetvédelmi kampánycsoport.

„A hús- és tejtermelés növelése teljesen ellentétes azzal az elvárással, hogy korlátozzuk a globális hőmérséklet emelkedését a klímakatasztrófa elkerülése érdekében” – írta a szervezet a jelentésében. A bankoknak és pénzintézeteknek ettől függetlenül nem okozott gondot az állattenyésztés finanszírozása. Példaként említették szemellenzős látásmódra, hogy a bankok többsége az erdőirtástól elzárkózik, az erdőirtással szorosan összefüggő marhatenyésztést mégis támogatják.

Ez a cikk is érdekelhet:

Szürke pólót viselő férfi ül a laptop előtt

Folyton fáradtnak és ingerlékenynek érzed magad? Akár ez is állhat a hátterében

Nem mindig csak a stresszre vezethető vissza, ha sokszor alszol

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Szürke színű, fekete szezámos fagylalt egy fehér tálban

Szezám Éjszakája fagylalt – misztikus ízek nyárutóra

Szendvicskrémek három variációban, három külön tálkában, mellettük csicseriborsó

Színesítsd a reggelit ezekkel a házi szendvicskrémekkel!

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének