Most olvasott cikk
Létrejött az első tojásmentes védőoltás, ami évi 50 millió állatot menthet meg

Létrejött az első tojásmentes védőoltás, ami évi 50 millió állatot menthet meg

A Public Health England bejelentése alapján egy évtizedes hagyományt felrúgva, az új influenza elleni védőoltás előállítása során mostantól nem használnak fel tojást, hanem inkább laboratóriumokban kezdik előállítani.

Nagy-Britannia az első olyan európai ország, amely forgalomba hozott egy tojás nélküli influenza oltást, amely négy vírustörzs ellen is védelmet nyújt.

Ezekhez a védőoltásokhoz mostantól laboratóriumokban előállított állati szöveteket használnak, amelyeket még egy 1958-ben vett májszövet minta alapján állítanak elő.

Ez a fejlesztés azt jelenti, hogy a gyártók kihagyják azt a 70 éves gyakorlatot, mely szerint a vírust megtermékenyített tojásokba oltották, majd hagyták, hogy a vírus szaporodni kezdjen a tojásban. Az ezután kapott anyagot pedig kivonták és felhasználták az oltóanyaghoz.

Egyetlen oltáshoz négy tojásra van szükség, és jelenleg legfeljebb 50 millió tojást kell felhasználni az Egyesült Királyság éves influenzaoltás-igényének kielégítésére. Ráadásul a tojások vírustermelésének optimalizálása időigényes folyamat.

Martin Friede, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Vakcinakutatási Kezdeményezésének koordinátora szerint körülbelül hat hónapot vesz igénybe a tojásvakcinák előállítása, és ez az időrés kontraproduktív lehet egy országos járvány esetén.

„A tojástermelés nagy zsákutca lehet. Nem hívhatod fel a helyi tojástermelőt, hogy holnap 10 millió tojással többre van szükséged”

– nyilatkozott.

tojásmentes védőoltás

A sejt-alapú oltóanyag előnyei

Az új laboratóriumi vakcinák előállítása nemcsak gyorsabb, mint a hagyományos tojásalapú vakcina-előállítási eljárás, hanem állítólag hatékonyabb is, mivel megakadályozza a vírusok mutációját, amelyek a tojások felhasználásakor előfordulhatnak.

Az Egyesült Királyságban körülbelül 25 millióan fogják ezt a fajta vakcinát kapni, beleértve az általános iskolás tanulókat is.

Jonathan Van Tam professzor, az angliai vezérigazgató-helyettes, a Daily Mail-nek elmondta:

„A sejt-alapú oltás technológiailag egyértelműen előnyt jelent és segít megoldani a tojásoktól való függésünket is.”

“Jelenleg ez még csak egy választási lehetőség a tojástenyésztéses oltás mellett, és minden felnőtt számára elérhető lesz.”

Dr. Julia Baines, a PETA tudományos politikai tanácsadója mondta:

„Minden nap közelebb jutunk ahhoz a ponthoz, amikor a gyógyszereket már állatok felhasználása nélkül fejlesztünk ki, és ennek eredményeképpen mindannyian nagyobb biztonságban leszünk. Az olyan influenza elleni védőoltások, amelyek már nem csirkeembriók felhasználásán alapulnak, megelőzik azt, hogy tyúkok ezreit tojásrakó gépként használják évente. Ez egy lépés a helyes irányba.”

A sejt-alapú oltás nem teljesen állati alapanyag-mentes, mivel sertészselatint tartalmaz, amelyet az állat bőréből, inaiból vagy csontjaiból vonják ki.

Sam Calvert, a Vegán Társaság szóvivője elmondta:

„Egy fokkal jobb, hogy nem használják ki a tojástermelésre használt tyúkokat emiatt, de sajnos még mindig tartalmaz a szer sertészselatint.”

„Örömmel vesszük, hogy a kutatók már állatianyag-mentes szerekkel is kísérleteznek, de fontos, hogy azok a vegánok, akiknek valamilyen oknál fogva szükségük van vakcinára, ugyanúgy elfogadják ezeket.”

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.