Az indiai tehén a húsipari felhasználástól alapvetően védett, levágása ugyanis az ázsiai ország legtöbb államában tiltott. Sokan azonban csempészettel oldják meg, hogy az állatok húsából is profitálhassanak. Ezt elégelte most meg a belügyminisztérium: felszólították több állam főtitkárát is, hogy tegyenek lépéseket a probléma felszámolása érdekében.
Indiáról köztudott, hogy szent állatnak tartják a tehenet. A legtöbb indiai államban tilos megölni a szarvasmarhákat, és az elmúlt években az erre vonatkozó korlátozások inkább csak szigorúbbak lettek ezeken a területeken.
Ebből fakadóan, miközben a legtöbb országban a kóbor kutyák okoznak problémát, addig Indiában a mindenfelé kóválygó tehenek. Utóbbiak esetében kevesebb biztonsági kockázattal, támadással kell számolni, ám sokkal több infrastrukturális fennakadást tudnak okozni, mint a kóbor háziállatok.
Sok leleményes „üzletember” persze már évekkel ezelőtt meglátta a lehetőséget abban, hogy az indiai területeken túl sok a tehén, miközben más országokban még fizetnének is ezekért az állatokért. Ezen felismerés nyomán pedig egyre többen kezdtek tehéncsempészetbe. Mivel India leghosszabb szárazföldi határa Bangladessel közös, ahol nem tiltott a tehenek leölése, ez lett a csempészek elsődleges célországa.
Megállítanák a csempészeket
Nem éppen friss probléma, hogy sokan a határon túl értékesítik az Indiában szent állatokat. Az indiai belügyminisztérium most viszont lépni szeretne a tehéncsempészet ügyében – számolt be a Vegan FTA.
Egy közelmúltban szervezett találkozón állatvédők tájékoztatták a belügyminisztériumot arról, hogy a „szabályozatlan államközi szarvasmarha-szállítás” miatt nagyszámú tehén jut el az indiai-bangladesi határra. Az egyeztetésen az állatjogi aktivisták mellett megjelentek
- határvédelmi tisztviselők,
- az állattenyésztésben illetékes minisztériumok képviselői,
- a központi környezetvédelmi minisztérium képviselői és
- számos állami kormány tisztviselője is.
Az indiai minisztérium válaszlépésként elküldte a találkozó jegyzőkönyvét több állam főtitkárának is. Arra kérték őket, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket a tehéncsempészet megállítása érdekében. Arról egyelőre nincs hír, mit tesznek abban az esetben, ha a problémát a felszólítottak nem tudják hatékonyan kezelni.
Az indiai tehén tejipari felhasználása már nem probléma
Miközben India elzárkózik a tehenek húsipari felhasználásától, a tehéntejet előszeretettel fogyasztják az országban. Tavaly India tejfogyasztása – az egyéb tejből készült termékek nélkül – több mint négyszerese volt az Egyesült Államokénak, de az Európai Unióhoz képest is 3,6-szeres volt a szorzó, Brazíliához képest pedig nyolcszoros.
Indiában 2023-ban 61 millió tejelő tehén élt, miközben az Európai Unióban közel 20 millió, Brazíliában 17 millió, az Egyesült Államokban 9,4 millió, Kínában pedig 6,6 millió. Magyarországon közel 200 ezer tejelő tehén élt 2022-ben, amelyek mindegyike fejenként átlagosan 20 liter tejet adott naponta.
A leölési tilalom Indiában a tehenek tiszteletén alapszik. Számos példa mutatja azonban, hogy a tejipar ezzel az elvvel sok szempontból összeegyeztethetetlen.
2022-ben India 11,1 millió dollár értékben értékesített a határain kívül tejet, ezzel a világ 48. legnagyobb tejexportőre volt.

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, jelenleg gazdasági újságíróként dolgozik. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon, és ezt az álmot felnőttként is csak rövid időre engedte el, majd gyorsan visszatalált hozzá. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának, valamint mindazoknak, akik a környezetében és az olvasói között nyitottak a zöld megoldásokra. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.