A brutális rejtett kamerás felvételen, melyet a PEA (Pour l’Egalité Animale – Az Állatok Egyenlőségéért) állatjogi szervezet készített, azt láthatjuk, ahogy az állatokat vágóhídi helyekre zárják, hogy aztán egymás előtt vágják el a torkukat.

A szívszorító videóban, mely egy Moudon-i vágóhídon készült, láthatunk tudatuknál lévő bárányokat, akik kétségbeesetten próbálnak menekülni a kegyetlen halál elől, valamint láthatunk borjakat, akik félelmükben a padlón kuporognak. Emellett haldokló állatokat is megfigyelhetünk, akiket a padlón fekve véreztetnek ki.

Nézd meg a felvételt itt:

A PEA szerint kb. 50 állatot ölnek meg hetente ezen a vágóhídon, hogy aztán az olyan cégeknek adják el, mint a “Happy Meat”, vagyis “Boldog Hús”, mely etikus módszereket ígér a vásárlóinak.

Etikus, vagyis morálisan megfelelő. Nem ez jut eszünkbe ezen felvételek láttán. Inkább a brutális, véres és az erőszakos szavak illenek rá. Gyalázatos ezt etikusnak nevezni.

Ugyan a legtöbb európai országban a legszigorúbb állatvédelmi törvények hatályosak, mégis a svájci vágóhidakon standard módszereknek számító technológiákat láthatunk a felvételeken. Múlt évben a U.K. Food Standards Agency adott ki egy sokkoló jelentést a haszonállatok szenvedéseiről, a fagyhaláltól az élve forrázásig.

A jelentésben számos atrocitást jegyeztek fel; egy tehenet a falhoz csaptak, miután két munkás vitába keveredett egymással, teljesen a tudatuknál lévő csirkéket és malacokat merítettek forró víz alá és leírtak egy tehenet is, akinek a sérülése az arcán telis tele volt férgekkel.

Létezik boldog hús?

Így bánik az állatokkal a Boldog Hús nevű cég_cowsave

Mivel a hústermelés áldozatokat követel – persze már nem sokáig -, így ha jobban belegondolunk: egyetlen állat sem akar meghalni azért, hogy valaki 5 percig élvezzen egy ízt.

Ez is érdekelhet ➡  Leleplező videó: kalapáccsal verték szét a disznókat Olaszországban

A Mercy for Animals több mint 60 rejtett kamerás vizsgálatot folytatott le szerte az Egyesült államokban, Kanadában, Latin-Amerikában és Brazíliában. Minden egyes alkalommal borzalmas kínzásokat fedtek fel, hasonlóan a jelenlegi videóhoz.

Sajnos a húsipar minden évben állatok milliárdjait kínozhatja legálisan. Nem meglepő, hogy gyakoriak az olyan hírek szerte a világon, amikor az állatok megszöknek a vágóhídakról, és az életükért futnak.

Ha téged is megérintett ez a videó, és tenni szeretnél valamit az ügy érdekében, akkor ne támogasd többé az állatok szükségtelen lemészárlását.

Ha az értékrendednek megfelelően akarsz élni, akkor hagyj fel az állati eredetű termékek fogyasztásával és használatával.

A Prove.hu segít elsajátítani a veganizmust.

Oszd meg - 1 kattintás!
Viktória

Viktória

Vegán állatvédő