Most olvasott cikk
2040-ben a húsfélék 60 százaléka már nem állatoktól fog származni

2040-ben a húsfélék 60 százaléka már nem állatoktól fog származni

GOOD Meat vegán húsalternatíva

Legalábbis ezt állítja egy új jelentés. Előrejelzésük alapján nincs már olyan messze az idő, amikor az alternatív fehérjeforrások nagyobb része növényi eredetű, vagy laborban előállított termékekből fog állni.

Alig két évtizeden belül megtörténhet az a fordulat, amiről néhány évvel ezelőtt még a legbizakodóbb vegánok vagy környezetvédők is csak álmodni mertek.

A GovGrant úgy tippeli, hogy 2040-re, vagyis mindössze 17 éven belül túlsúlyba kerülhetnek a növényi alapú, valamint sejtkultúrából előállított termékek a húsként fogyasztott élelmiszerekkel szemben.

Elemzésük alapján 2035-ben még az állati eredetű húsok lesznek túlsúlyban (kb. 55 százalék), de 2040-ben ez a szám már 60 százalék körül lesz. Ezen belül a laborban készült húskészítmények 35 százalékot, az egyéb növényi készítmények pedig 25 százalékot adnak majd ki.

„Mivel feltehetően nagy kereslet mutatkozik majd a sejtalapú húskészítményekre, ez arra ösztönzi majd a gyártókat, hogy tovább tökéletesítsék és fejlesszék a termékeiket” – mondja Adam Simmonds, a GovGrant egyik elemzője egy sajtónyilatkozatban.

„Ez egy érdekes gazdasági növekedést előidéző szektor lehet az Egyesült Államoknak és más országoknak is, különösen, hogy nem sokan rendelkeznek a sejtalapú húsok előállításának képességével. Bizonyosan növekedni fog a gyártók száma, akik ki szeretnék majd aknázni a növekvő keresletben rejlő lehetőségeket” – teszi hozzá.

A sejtalapú húsoké a jövő?

A sejtalapú húskészítmények piacát tekintve eddig az Egyesült Államok fektetett a legtöbbet ebbe a szektorba. Az USA nemcsak vezeti a listát, de az iparba áramló támogatások több mint 60 százaléka az ő nevükhöz fűződik. Vagyis több pénzt pumpálnak a szektorba, mint az összes többi ország együttvéve. Ez az összeg pedig a jövőben minden bizonnyal csak növekedni fog.

Második helyen Izrael áll. Izrael nem titkolt célja, hogy nemzetközileg is meghatározó szerepet töltsenek be a sejtalapú húsipar szereplői között.

Hollandia az első európai szereplő a listán a harmadik helyezéssel, ám az ő szereplésük nem túl meglepő, ahogy a negyedik helyezett Szingapúré sem, ahol a világon elsőként engedélyezték laborban készült húskészítmény árusítását.

A top 5-be az Egyesült Királyság fért még be, kilencedik és tizedik helyen pedig Franciaország és Spanyolország állnak a globális iparági támogatás 0,49 és 0,46 százalékával.

Az elemzésben szerepel továbbá, hogy az Európában legtöbb technológiai szabadalmat benyújtó cégek csupán kis része európai, nagyobb részük amerikai és ázsiai székhelyű. Ez kérdésessé teszi, hogy az európai cégek fel tudnak-e zárkózni ezekhez a cégekhez a jövőben.

Továbbá a European Food Safety Authority (EFSA – Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság) eddig egyetlen sejtalapú élelmiszert sem hagyott jóvá. Érdekesség, hogy az EFSA székhelye Olaszországban (Parmában) található, amely ország éppen azt tervezi, hogy törvényileg tiltja a sejtkultúrás élelmiszeripar megtelepedését az országban.

Mindeközben az USA már a második cég számára adta meg a zöld jelzést. A tavaly novemberben ellenőrzött UPSIDE Foods csirkefalatkáit követően most a Szingapúrban már megfelelt GOOD Meat Inc. gyártási folyamata kapcsán adtak ki egy „no further questions” (nincs további kérdés) levelet.

Ez azt jelenti, hogy az FDA-nak (Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala) a GOOD Meat Inc. gyártási folyamatainak ellenőrzését követően nem merültek fel további kérdései az egészségügyi biztonságot illetően.

(VegNews)

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.