Hollandiában egyre népszerűbbek a vegán húsok

Hollandiában rohamosan nő a vegán termékek eladása, egy hentes szerint ez a jövő

Az IRI Nederland piackutató cég új adatai azt mutatják, hogy a holland szupermarketekben a növényi alapú húspótlók eladása 2017 óta 51 százalékos növekedést ért el. Ugyanebben az időszakban a marha-, sertés- és vadhús értékesítése 9 százalékkal csökkent, míg a csirkehúsé 2019 első felében 0,4 százalékkal esett vissza.

Hollandia két legnagyobb szupermarket lánca – az Albert Heijn és a Jumbo – úgy döntött, bővítik vegán és vegetáriánus termékeik kínálatát.

Az Albert Heijn 2016 óta 33 százalékkal növelte meg a húsmentes termékeit, ezzel 100 különböző terméket kínálva. Az elmúlt évben a szupermarket lánc egy vegetáriánus hűtőszekrényt mutatott be egyik népszerű amszterdami boltjában, mely Uit de Keuken Van Maass vegán készételeit tartalmazza.

A másik nagy üzletlánc, a Jumbo közel 200 növényi alapú húskészítményt kínál. Szeptemberben arról számoltak be, hogy a szupermarket óriás több, mint 30 lábnyi (kb. 9 méter) vegán polcot ad hozzá egyik Groningeni üzletéhez. A termékek között szerepelnek vegán édességek, vegán alkoholos italok, illetve fagyasztott élelmiszerek is.

A húsiparnak alkalmazkodnia kell

Gerard Steltenpool – aki ötven éve hentesként dolgozik Hoevelakenben – azt mondta a NOS-nak, hogy a húságazatban dolgozóknak “meg kell változniuk”.

Mi hentesek nagyon innovatívak vagyunk, ezért dolgozni fogunk ezekkel a húspótlókkal

– mondta Steltenpool az NL Times-nak.

Roy Bolscher – az Enschede-i Bolscher húsfeldolgozó cég igazgatója – azt nyilatkozta:

Szeretném, ha még legalább tíz évig fogyasztanánk az állati eredetű húst, azonban nem a húsban látom jövőt.

Vegán laborhús Beyond Meat

100% vegán húspogács / Beyond Meat

A Bolscher idén elindítja a húsmentes áruházat. Remélik, hogy vegetáriánus pogácsájuk és krokettjük 2029-re kiteszi majd forgalmuk egynegyedét.

Nem opció tovább folytatni ezen az úton. Mi is megértjük, hogy az ételnek nem mindig kell állatinak lennie.

Tavaly a holland székhelyű Vivera elindította az első kereskedelemben kapható vegán steak-et. Júniusban az anyavállalata; a Vivera Foodgroup eladta húsmárkáját, az Enkco-t, melynek következtében a világ első számú növényi alternatívákat kínáló cégévé avanzsált.

Ez a cikk is érdekelhet:

Budapesten, a Duna mentén sétál egy nő, narancssárga ernyővel az erős napsütés miatt. A folyó túloldalán látszik a budai oldal

Sivatagi hőség várható Magyarországon a klímakutató szerint

Riadót fújt Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, fizikus professzor: Magyarországnak is fel

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Sültpaprika-krémleves díszes tálban

Sültpaprika-krémleves fűszeres pirított csicseriborsóval

Káposztás gnocchi kék tányérban, céklakrémmel körülvéve, rajta pirított tofukockák

Káposztás gnocchi céklakrémmel és füstölt tofuval – ünnepi ízek hétköznapokra

Panna cotta kék tányéron, körülötte fügék, fügelevelek

Fügés panna cotta – légiesen elegáns desszert az ősz ízeivel

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének