Egyre népszerűbb a fiatalok körében, hogy gyerekvállalás helyett inkább háziállatra voksolnak. Többek között az Egyesült Államokban, Olaszországban, Magyarországon és Kínában is megfigyelhető ez a jelenség. A párok leginkább a gyermekneveléssel járó anyagi terheket hozzák fel érvként, de az éghajlatváltozás is gyakran felmerülő visszatartó erő.
Egy kutya biztosan nem növi ki fél év alatt a cipőjét, nem duzzog, ha nem kap fagyit, és nem kerül évente több millió forintba a felnevelése. Többek között ezen indokok mentén dönt egyre több fiatal pár úgy, hogy gyerek helyett inkább háziállatot vállal. Sok állattartó számára ráadásul a háziállat teljes értékű családtag, vagyis a gazdik képesek velük megélni a családalapítás élményét.
A pet-parent, azaz az állatszülő-jelenség terjedése nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Európában és Ázsiában is megfigyelhető, az indokok pedig a legtöbb helyen hasonlók.
- Az anyagi bizonytalanság,
- a kisebb mértékű felelősség,
- valamint a gondoskodás iránti pszichológiai szükséglet
mind szerepet játszik abban, hogy sokan már nem gyereket, hanem kutyát vagy macskát nevelnek. Erről a tendenciáról korábban még a közelmúltban elhunyt Ferenc pápa is megosztotta – némileg rosszalló – véleményét.
A MarketWatch az USA-ban tapasztalható változásokról beszélgetett gyermektelen háziállattartó párokkal. A cikkből kiderül, hogy egy gyerek felnevelése évente átlagosan 6-7 millió forintnak megfelelő összegbe kerül az Egyesült Államokban. Ezt pedig sokan nem tudják vállalni a jelenlegi gazdasági helyzetben. A lakhatási nehézségek, a gazdasági bizonytalanság és az infláció mind hozzájárulhatnak, hogy a születésszám 1979 óta a legalacsonyabb értéken van – ez Magyarországon is probléma –, miközben a háziállattartó családok száma egyre növekszik.
Az etetésük és az állatorvosi költségek éppen elég terhet jelentenek a mostani gazdasági helyzetben. El sem tudom képzelni, milyen nehézséget okozna egy gyerek felnevelése
– nyilatkozta Krissy Nicole, aki három macskával osztja meg otthonát.
Magyarországon is egyre többször kerül gyerekszerepbe a háziállat
Kínában egy időben sokkal több négyévesnél fiatalabb gyerek volt, mint háziállat, pár éven belül azonban fordulhat a kocka. A Goldman Sachs prognózisa alapján 2030-ra már kétszer annyi háziállat lehet az országban, mint gyerek.
De Európában is megfigyelhető ez a trend. A Unipol felmérése szerint pedig az olaszországi Y és Z generációs háziállattartók több mint egyharmada ért egyet azzal a koncepcióval, hogy az állatok kiválthatják a gyermekvállalást. Magyarországon pedig egy 2022-es felmérés keretében megkérdezettek 16 százaléka tekintett gyerekeként a háziáállatára. Egy idén májusi tanulmány szerint – nem reprezentatív felmérés alapján ugyan, de – ez az arány akár már 37 százalék is lehet.
A kutyák magas intelligenciája és a gazdához való érzelmi kötődésük sok szempontból megegyezik a gyerekek viselkedésével. A állatszülőknél pedig nagyjából ugyanazok a nevelési mintázatok figyelhetők meg, mint a gyereket vállaló szülőknél. Mindezek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a kutyatartás akár hasonló szerepet is betölthet a gazdáknál, mint a gyereknevelés.
A jelenség persze nagyon összetett, és ha egy fiatal pár háziállatot vállal, az egyáltalán nem zárja ki a későbbi hagyományos családalapítást. A tudatosan vállalt gyermektelenség mindenesetre létező jelenség, amely komoly hatást gyakorolhat a jövőbeli társadalmi mintázatokra és demográfiai folyamatokra.