Rejtélyes, tömeges halpusztulás sokkolta a brit környezetvédelmi hatóságot

A brit környezetvédelmi ügynökség még kutatja, pontosan milyen szennyeződés vezetett a százezres nagyságrendű halpusztuláshoz. A probléma az egész helyi ökoszisztémát veszélyeztetheti, a kutyasétáltatóktól is azt kérték, tartsák távol kedvenceiket a víztől.

Több mint százezer hal pusztult el a Ferry Meadowsban, az Egyesült Királyságban. Az ügyben vizsgálatot indított a környezetvédelmi ügynökség (Environment Agency, EA), egyelőre azonban elég sok a homályos pont.

A Nene Park – ahol a tömeges halpusztulás történt – gondozásáért felelős Nene Park Trust projektfejlesztési tisztviselője, Chris Park kiemelte, az aktuális tragédián túl is súlyos kérdéseket vet fel az eset. Félő, hogy a teljes helyi ökoszisztéma egészsége veszélyben forog.

Szívszorító látni ezeket a halakat. A helyzet aggasztó, mivel mindössze egy mérföldre vagyunk a Nene folyótól. Nem akarjuk, hogy a probléma a táplálékláncon és a vízfolyásokon keresztül más vadon élő állatokra is hatással legyen

– nyilatkozta. Hozzátette, egy ilyen volumenű tragédia akár a megmaradt populáció szaporodási potenciálját is veszélyeztetheti.

Egyelőre további halpusztulás veszélye nem fenyeget, a túlélő egyedek állapota stabilnak tekinthető, a viselkedésük is normális. Az azonban aggasztó, hogy még mindig nem világos, mi váltotta ki a problémát. Kezdetben a szennyvízszennyezésre gyanakodtak, az előzetes vizsgálatok azonban ezt a lehetőséget kizárták. A pontos kiváltó ok tehát továbbra is rejtély. A környezetvédelmi ügynökség mindenesetre mintaelemzéssel próbál utánajárni, milyen szennyező anyag lehet a ludas.

Az ügynökség azt tanácsolta a lakosságnak, hogy maradjanak távol az érintett területtől. A kutyasétáltatók figyelmét pedig külön felhívták arra, hogy roppant veszélyes lehet a víz közelébe engedni kedvenceiket.

Idén az éghajlatváltozás is okozott jelentős halpusztulást

Thaiföld déli, Chumphon nevű tartományában is történt a nyáron hasonló eset, ott több ezer hal pusztult el. Egy szakértő szerint az végső soron a klímaváltozás miatt történt.

A fitoplanktonokat egyes szakértők a Föld természetes hűtőgépeként aposztrofálják. Az Egyesült Királyságban a Brit Antarktiszi Felmérés (BAS) egyik vezető kutatója, Lloyd Peck professzor már 2009-ben arról beszélt, hogy az Antarktisz visszahúzódása, vagyis a jégfelszín olvadása révén szabaddá váló vízfelszínen rendszerint azonnal megjelennek a fitoplanktonok. Ezek gyorsan virágzásnak is indulnak, a felmelegedés ellensúlyozására. A planktonok virágzása csökkenti a víz oxigénszintjét, ezzel azonban újabb problémához érkezünk, amely jelzi, a természet sem tudja zökkenőmentesen kiküszöbölni az emberi tevékenység generálta éghajlatváltozást: megfulladnak a halak.

Különböző természeti jelenségek – például a korallfehéredés vagy a planktonvirágzás – már évezredek óta előfordulnak természetes körülmények között is. A globális felmelegedés azonban felerősíti és növeli ezen jelenségek gyakoriságát

nyilatkozta Thon Thamrongnawasawat, a bangkoki Kasetsart Egyetem halászati karának dékánhelyettese.

(BBC)

Ez a cikk is érdekelhet:

Szereted a tojásos ételeket? Ez az új leleplezés megingathatja a rajongásodat

Ha eddig gondtalanul fogyasztottad a reggeli rántottád, a közelmúltban nyilvánosságra

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Szilvás morzsasüti felszeletelve, mellette egész és felezett szilvák

Szilvás morzsasüti – a tökéletes, egyszerre omlós és ropogós őszi desszert

Két bao zöldségekkel

Zöldséges bao – ázsiai street food különleges eszközök nélkül

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének