Hozzávalók a quinoához:
- 1 csésze fehér quinoa
- 1 és ½ csésze víz
- só
- pici citromlé (opcionális)
Elkészítés:
- A quinoát folyó víz alatt, szűrőben alaposan átmossuk.
- Ráöntjük a másfélszeres vizet, felforraljuk, majd alacsony lángon addig főzzük, amíg a quinoaszemek ki nem fordulnak (kis „farkinca” lesz a végükön, kb. 15 perc).
- Elzárva fedő alatt hagyjuk pár percig pihenni, majd villával megkeverjük, hogy a szemek szétessenek.
Gombafasírt hozzávalói:
- 50 dkg gomba, apróra vágva (késes aprítóban gyorsan elvégezhető)
- 1 közepes hagyma, apróra kockázva
- 2-3 evőkanál olaj
- só
- 6 evőkanál áztatott zabpehely
- 2 evőkanál lenmagpehely
- 6 evőkanál meleg víz
- petrezselyemzöld
- kb ½ teáskanál kakukkfű
- panírmorzsa, ha lágy lenne a massza, illetve a hempergetéshez
Elkészítés:
- Első lépésként elkészítjük a lenmag „tojást”. A lenmagpelyhet összekeverjük a 6 evőkanál meleg vízzel és félretesszük.
- Alacsony lángon, kevés olajon 8-10 perc alatt megdinszteljük a hagymát, majd hozzáadjuk a gombát is. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a kakukkfüvet.
- Addig sütjük közepes lángon, míg a gomba leve elfő, és pirulni nem kezd: ezután még 4-5 percet pirítjuk.
- Hozzáadjuk a felaprított petrezselyemzöldet.
- Lehúzzuk a tűzről, és kicsit hűlni hagyjuk.
- Hozzáadjuk a lepirított gombához a 6 evőkanál áztatott zabpelyhet, a lenmagzselét, és ha szükséges, utófűszerezzük, illetve zsemlemorzsát adunk hozzá, ha a massza igényli. (A „nyers” fasírtmasszának kicsit túl sósnak kell lennie ahhoz, hogy sütés után ízletes legyen.)
- Formázzuk, lapítjuk, majd panírmorzsába forgatás után kevés olajon mindkét oldalt alacsony lángon szép barnára sütjük.
A tofu hozzávalói:
- egy csomag tofu (arra figyelj, hogy kemény tofu legyen: az ázsiai boltban kaphatóak általában puhábbak)
- ¼ bögre szójaszósz
- ¼ bögre víz
- 1 evőkanál mustár
- 1 gerezd fokhagyma (opcionális)
- 1 teáskanál agavé szirup
- só, bors
A tofu elkészítése:
- A tofut egyenlő darabokra kockázzuk.
- Összekeverjük a pác hozzávalóit, belekeverjük a tofukockákat, és hagyjuk kis ideig pácolódni (kb 20-30 perc), majd serpenyőben alacsony-közepes lángon szép barnára pirítjuk kb. 7-8 perc alatt.
Az édesburgonya hozzávalói:
- 2-3 db közepes édesburgonya
- só, bors, vagy jöhetnek a kedvenc fűszereid
- olívaolaj
Elkészítés:
- Előmelegítjük a sütőt 200 fokra.
- Meghámozzuk es felkockázzuk az édesburgonyákat, majd fűszerezzük és meglocsoljuk olívaolajjal.
- 10-15 percenként megkeverve 30-40 perc alatt megsütjük.
Tahini öntet hozzávalói:
- ¼ csésze tahini (szezámmagkrém)
- ¼ csésze citromlé
- 3 evőkanál élesztőpehely (opcionális)
- 1-2 evőkanál olívaolaj
- 1-2 evőkanál víz
- só, ízlés szerint
Elkészítés:
- Az összetevőket egy tálba tesszük és simára keverjük.
Tányérra szedünk mindenből és salátával fogyasztjuk, amit meglocsolunk tahini öntettel.

Melinda
Anya vagyok, aki második gyermekével várandós, emellett ápolónő, sportimádó és 4 éve büszke vegán. Célom, hogy csodás ételeket és pozitív energiát adjak a világnak, hogy egy kicsit békésebb legyen a Föld mindenkinek.