Most olvasott cikk
Videó: újra visszatért sérült párjához Szofi, a gólya

Videó: újra visszatért sérült párjához Szofi, a gólya

Egy gólyapár áll egy fészek tetején, az egyik a másik felé fordulva, csőrével megérinti

Minden évben csodaként tekint arra a dömösi madárpark vezetője, amikor Szofi, az idős gólya visszatér röpképtelen párjához, Macushoz. A csoda márpedig idén is megtörtént, ahogy az a madármentő központ videóján is látható.

Immár nyolcadik alkalommal tért vissza Afrikából Macushoz, a sérült gólyához párja, Szofi – számolt be a dömösi Madárpark és Természetvédelmi mentőközpont a Facebook-oldalán.

Macus, a fehér gólya 2016 áprilisában lőtt sebbel került a Sokszínű Vidék szerint a dömösi Madárpark és Természetvédelmi mentőközpontba. Rehabilitációja után a gólya nem vonult el telelni, mert sérülése maradandónak bizonyult: azóta sem tud repülni.

Márton András, a mentőközpont tulajdonosa és vezetője 2017 kora tavaszán készített egy fészekállványt a madárnak, abban a reményben, hátha beköltözik mellé egy tojó. Még az év áprilisának közepén pedig ez meg is történt. Macus párját a madármentő Szofi névre keresztelte.

Azóta Szofi minden nyáron elrepül Afrikába, tavasszal pedig visszatér a dömösi komplexumba Macushoz.

Az idős gólya visszatérése már csodaként könyvelhető

Márton András a Szofi visszatéréséről beszámoló posztban leszögezte, a gólya kora miatt már a legkevésbé sem tekinthető evidenciának az, hogy tavasszal újra Dömösön üdvözölhetik.

Ez valahol egy csoda. 2017 óta kilencedszer fognak együtt fészkelni, fiókákat nevelni. Mivel Szofi nagyon nem fiatal madár már, én évek óta nem viszontlátással, hanem Isten veleddel köszönök el tőle nyár végén, előre elfogadva azt, hogy jó eséllyel már nem látjuk többet

– írta a madármentő.

Szofi azonban évről évre rácáfol Márton András félelmeire, „bár láthatón egyre fáradtabb, egyre kimerültebben tér vissza, de viszik az ösztönei, amíg még bírja erővel”. A dömösi központban ráadásul nem is csak a saját fiókáit neveli fel minden nyáron. Rendszerint elárvult kisgólyákat is a gondjaira bíznak.

„Ez az egész – nekem legalábbis – olyan magasztos, olyan tiszteletreméltó, hogy ezek a madarak mit bele nem tesznek, hogy itt költsenek, hogy amíg erővel bírom, mindent meg fogok tenni a védelmükért” – fogalmazott a dömösi madárpark vezetője. Ennek jegyében márciusban több rossz állapotú gólyafészket is felújított, esetenként teljesen ki is cserélt kollégáival. Járt például Jászkiséren, Galgagyörkön és Kocséron is ilyen céllal.

© 2025 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének