Egy gleccsermoréna Qinghai és Tibet között

Gleccserek nélküli jövőre készülhet fel Alaszka

Sehol a világon nem olvadnak olyan gyorsan a gleccserek, mint Alaszkában – derül ki egy új kutatásból. A tanulmányban 19 régiót vizsgáltak, köztük az Alpok, az Andok és a Himalája gleccsereit is.

2000 óta a gleccserek a jégtömegük körülbelül öt százalékát vesztették el egy új kutatás szerint. Ezek közül kiugróan magas, nyolcszázalékos veszteséget állapítottak meg Alaszka gleccserjegével kapcsolatban – a globális veszteség közel negyedéért ez a régió felelős.

Alaszka a globális átlagnál kétszer-háromszor gyorsabban melegszik, és elég sok vesztenivalója van: közel húszezer gleccser található itt. Ezek majdnem akkora területet ölelnek fel, mint amekkora egész Nyugat-Virginia állam – írja az Alaska Public Media.

Tyler Sutterly, a tanulmány egyik szerzője azt mondta, „ha az ember az alaszkai jégmezőkre látogat, saját szemével láthatja a fürdőkádszerű kört, ahol a gleccserek néhány évtizeddel ezelőtt voltak, és ehhez képest azt, ahol most vannak.” Hozzátette, „a gleccserszakértők annyit csinálnak, hogy elmennek a jégmezőkre, ezeket a szemmel látható dolgokat felmérik, és az egészet összerakják.”

Az olvadás leginkább a hegyvidéki és tengerparti területeket, például a dél-keleti régiót érinti, ahol koncentráltabb mennyiségben találhatóak gleccserek. Ilyen a Glacier Bay Nemzeti Park is, amely 1985 óta a gleccserjegének körülbelül húsz százalékát elvesztette.

A gleccserek olvadása a klímaváltozás mutatója is lehet

A Nature magazinban megjelent tanulmány több tíz, különböző országokból származó tudós közös munkájának eredménye. A kutatás célja annak kiderítése volt, milyen hatással van a klímaváltozás a gleccserekre. Az összehasonlító módszerre alapuló kutatás az eddigi egyik legátfogóbb képet adja a gleccserek jégtömegének elvesztéséről.

Több tízezer gleccser együttes számbavétele elképesztően jó mutatója lehet a klímaváltozás felmérésének

– mondta Sutterly.

Egy másik, nemrég megjelent tanulmány a gleccserek olvadásának következményeire hívja fel a figyelmet. Egyrészt az ebből következő tengerszint-emelkedés áradásokat okozhat, másrészt édesvízhiánnyal sújtja azokat a területeket, amik egyébként sem bővelkednek vízkészletekben. Nagyjából 2 milliárd ember függ ugyanis a gleccserek olvadékvizétől, emiatt a visszahúzódásuk nagy problémát jelent ezen társadalmak számára.

Nem mindenki tekint azonban negatívan az olvadó jég jelenségére. Donald Trump amerikai elnök például már a januári beiktatása előtt kijelentette, Grönland megszerzése nemzeti érdek az Egyesült Államok számára – valószínűleg a jég alatt található fémek, ritkaföldfémek és feltételezett kőolajkészletek miatt.

Ez a cikk is érdekelhet:

Harrison Ford szürke ing felett fekete pulcsiban mosolyog a kamerába

Harrison Fordnak van egy küldetése – a teljesítésében még Indiana Jonesnál is elszántabb

Harrison Ford leginkább a filmszerepeiről híres világszerte, ám természetvédőként is

Domján Flóra környezetgazdálkodás szakon szerzett diplomát 2021 januárjában. A legfontosabb értéknek az empátiát tartja, éppúgy az állatok és az élővilág iránt, mint az emberek felé. Hisz benne, hogy egyre többen rájövünk: a hús ára egy élet elvétele, és az élet szeretetének, az együttérzésnek, a közös társadalmi értékeinknek minden élőre ki kell terjednie. Ezt az üzenetet minél hitelesebben igyekszik képviselni az írásaiban, az aktivizmusban és a mindennapokban is.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Körtés galette dióval és fahéjjal megszórva

Körtés galette dióval – rusztikus, gyorsan elkészíthető őszi desszert

Gombakrémleves fekete tányérban, szürke felületen

Gombakrémleves csicseriborsóval – tápláló és melengető komfortfogás

Édesburgonyás pásztorpite fekete tepsiben

Édesburgonyás pásztorpite – tápláló és szaftos fogás kevesebb mint egy óra alatt

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének