Megmentett versenygalamb

Versenygalambokat mentettek meg Károly király dúcából

A galambverseny régi, egészen 1881-ig visszanyúló uralkodói hóbort a briteknél, a PETA állatvédő szervezet szerint azonban itt lenne az ideje véget vetni ennek. Három – sandringhami dúcból származó – galambot vásároltak meg egy aukción, hogy békésebb életet biztosítsanak nekik. A Királyi Galambverseny Egyesület vezetője szerint az állatok jóléte elsődleges a sportágban.

Levélben szólította fel a PETA állatvédelmi szervezet Károly királyt, hogy szakítson a galambversenyek hagyományával, és a sandringhami galambházat alakítsa menhellyé. Állításuk szerint a közelmúltban három madarat megmentettek attól, hogy a jövőben hasonló eseményeken kelljen részt venniük.

Ezeket az állatokat versenyzésre tenyésztettek ki, és Károly király sandringhami galambdúcában tartották, majd elárverezték őket

– olvasható a szervezet közleményében.

A PETA nyerte meg a vásárlási lehetőséget, a három állat így menhelyre került. A szervezet kiemelte: ezeknek az állatoknak nem kell többé szembesülniük a verseny jelentette szenvedésekkel, és nem használhatják őket és utódaikat sem tenyésztési célokra. Ahogy nem kényszerítik őket arra sem, hogy

  • viharokkal,
  • kimerültséggel,
  • tájékozódási zavarral,
  • éhezéssel,
  • ragadozókkal és
  • a villanyvezetékekkel való ütközések

jelentette kockázatok és küzdelmek közepette próbáljanak hazatalálni.

A PETA szerint a három galamb immár „királyi ellátásban” részesül, és élete végéig békében élhet.

Nem ez az első alkalom, hogy a brit királyi család sandringhami birtokáról állatvédők kezei közé kerültek állatok. Tavaly tavasszal az Animal Rising aktivistái szöktettek meg onnan három kisbárányt, akiket szerintük a közeljövőben levágtak volna.

Megmentett galamb a PETA menhelyén

Az egyik megmentett galamb a PETA menhelyén. | Fotó: PETA

Nem manapság lett királyi hóbort a galambverseny

A Sandringham-birtok röpdéjében a PETA szerint mintegy 250 galambot tartanak, többségüket el is indítják versenyeken. Az állatvédő szervezet amerikai részlege egy vizsgálat során arra jutott, hogy a 2020-as dél-afrikai Million Dollar Pigeon Race versenyre II. Erzsébet királynő nyolc madarat küldött, és mindegyikük elpusztult. A királynő az azt megelőző hat évben összesen 42 madárral képviseltette magát Dél-Afrikából induló galambversenyen, közülük pedig mindössze öt maradt életben.

Az első galambversenyt 1881-ben rendezték Nagy-Britanniában. A brit királyi család 1886-ban kezdett foglalkozni vele, amikor Albert walesi herceg – a későbbi VI. György király – versenygalambokat kapott ajándékba II. Leopold belga királytól.

A versenygalambok műanyag és fémgyűrűt viselnek a lábukon – értelemszerűen beazonosítási céllal. A Királyi Galambverseny Egyesület ezekből a gyűrűkből évente több mint egymilliót ad ki. Április és szeptember között a galambversenyekre specializálódott klubok hetente rendeznek egy-egy megmérettetést.

Állítólag előtérbe helyezik az állatjóléti szempontokat

Chris Sutton, a Királyi Galambverseny Egyesület vezérigazgatója reagált a PETA felvetéseire. Szerinte alaptalanok azok a vádak, amelyek szerint a galambverseny kegyetlen sport lenne.

A versenygalambok intelligens madarak, mindig előtérbe helyezzük az egészségüket és a jólétüket. Egész életük során, a versenyzés és pihenés időszakában is biztonságos, megfelelő környezetet biztosítunk számukra. Mint rajongóik, gondoskodunk arról, hogy a galambok a verseny előtt megkapják a szükséges kiképzést és támogatást. Mindezt a megfelelő időben, a lehető legbiztonságosabb időjárási körülmények között tesszük meg

– idézi Suttont a BBC.

Ez a cikk is érdekelhet:

Zsemle színű idős tacskó fekszik, szomorúan néz

Háziállat elaltatása: mikor jön el a búcsú ideje?

A háziállat elvesztése a legtöbb gazdi számára fájdalmas tapasztalat. Nehéz

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Szilvás morzsasüti felszeletelve, mellette egész és felezett szilvák

Szilvás morzsasüti – a tökéletes, egyszerre omlós és ropogós őszi desszert

Gombakrémleves fekete tányérban, szürke felületen

Gombakrémleves csicseriborsóval – tápláló és melengető komfortfogás

Káposztás gnocchi kék tányérban, céklakrémmel körülvéve, rajta pirított tofukockák

Káposztás gnocchi céklakrémmel és füstölt tofuval – ünnepi ízek hétköznapokra

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének