Most olvasott cikk
Franciaország betiltja a nyérctenyésztést, a vadállatos cirkuszokat, és a delfinek és bálnák fogságban tenyésztését

Franciaország betiltja a nyérctenyésztést, a vadállatos cirkuszokat, és a delfinek és bálnák fogságban tenyésztését

Franciaország betiltja az állatos cirkuszokat

Történelmi lépésnek is nevezhetjük a Francia Ökológiai Átmenet minisztériumának bejelentését, miszerint megtiltják a nyércek prémének gyártását, a vadállatos cirkuszokat és a delfinek és bálnák fogságban tenyésztését.

A döntés azt követően született meg, hogy a One Voice állatvédelmi szervezet leleplezte a Franciaországban még működő, utolsó négy nyércprém-farmon uralkodó rettenetes körülményeket.

A rendelet egy ötéves átmeneti időszakot követően lép majd hatályba, és a prémtermelés mellett a vadállatok cirkuszi, illetve delfináriumi alkalmazásának fokozatos megszüntetését is magába foglalja.

A döntést bejelentő miniszter, Barbara Pompili szerint ma már nem elfogadható a vízilovak vagy a pávák városról városra utaztatása, miközben a cirkuszok létét sem akarják megkérdőjelezni. Éppen ezért nyolcmillió eurót különítenek el a vándorcirkuszok átalakítására, valamint a ország három delfináriumában dolgozók átképzésére.

„Micsoda küzdelem volt! Köszönöm a Fur Free Alliance (Szőrme Felszabadítási Szövetség) valamennyi partnerének az utolsó pillanatokban nyújtott segítségét. Végre elértük, amit akartunk: a betiltást. Ám ha Hollandiához viszonyítunk, akkor hosszabb időt kell várnunk a rendelkezés életbe lépésére. Miután négy gazdaságról van csak szó, sokkal keményebb döntésre számítottunk. Éppen ezért a harcot folytatni fogjuk, mégpedig azért, hogy a kitűzött határidőt megelőzően be lehessen záratni valamennyit.”

– nyilatkozta elégedetten Muriel Arnal, a One Voice vezérigazgatója

A bejelentés hátteréhez hozzá tartozik, hogy az elmúlt héten a Fur Free Alliance tagszervezeti világszerte azonnali döntésre szólították fel a francia kormányt a magmaradt prémfarmok bezárását illetően. A közös levél, amelyet Barbara Pompili francia miniszterhez intéztek, itt letölthető és elolvasható.

Az állatok szenvedése

A francia prémfarmok legutóbbi, 2017-es, 2019-es és 2020-as vizsgálatai megdöbbentő adatokat hoztak nyilvánosságra az állatok szenvedéseiről. Az iszonyatos körülmények között tartott példányok testi sérüléseiről éppúgy beszámoltak, mint az ebből fakadó furcsa viselkedési formákról.

Néhányuknak megsérült a szeme, hiányzott a foga vagy a farka, megbénult a lába, esetleg elhaltak bizonyos testrészeik, de a bőrbetegségek is gyakoriak voltak.

Egy idén augusztusban készült riport szerint a négy utolsó telep közül a „Borzalmak szőrfarmjaként” elhíresült Eure-et-Loir-ban találhatón uralkodnak a legrosszabb körülmények, annak ellenére, hogy ma már a korábbinál kevesebb nyércet tartanak ott fogva.

A túlzsúfoltság ennek következtében megszűnt ugyan, ám a levegő továbbra is alkalmatlan a belégzésre, az állati ürülék halmokban áll, a szegény nyércek állapotáról már nem is beszélve.

A Fur Free Alliance a One Voice-szal közösen felszólította a francia kormányt, hogy gyorsítsa meg az átmeneti időszakot és a lehető leghamarabb tiltsa be a prémfarmok működését.

A döntés előzményéhez hozzátartozik, hogy Bosznia-Hercegovinában idén júliusban zárták be az utolsó prémfarmot, Hollandia 2021 áprilisáig vállalta százhatvan telepének felszámolását, a finn kormány pedig több mint hétszáz farm végleges megszüntetését tervezi.

Franciaországban ezzel szemben hosszú ideig eredménytelennek bizonyultak a rendszeres tárgyalások, amely miatt Muriel Arnal többször is felháborodásának adott hangot. Akkoriban így érvelt:

„Franciaországban semmi, az égvilágon semmi nem történik a négy megmaradt farm ügyében, miközben Eure-et Loir-ban az élő, mégis rothadó húsú nyércek a ketreceik dróthálós padlóján próbálják átpréselni magukat néhány csepp vízért…”

2017-ben még 11 nyércfarm működött Franciaországban, s ezek közül hatban tártak fel borzalmas körülményeket a One Voice munkatársai.

A felvételeken apró dróthálós ketreceket mutattak, amelyek rendszeresen felsértették az állatok mancsát, a túlzsúfoltság harcokhoz és sérülésekhez vezetett, a nyércek pedig annak ellenére nem kaptak vizet, hogy a természetben rendszerint úszás közben táplálkoznak, így elengedhetetlen az életmódjukhoz.

Mindenkire veszélyes a szőrmeipar

Sokan talán meglepődnek rajta, de ezek a farmok nemcsak az ott raboskodók, de a környezet számára is hatalmas veszélyeket rejtenek magukban.

A nehézfémek alkalmazása, a nagy mennyiségű vízfelhasználás és szennyvíztermelés mellett, az ürülék és a földön lebomló állati maradványok is felelősek a környezetre gyakorolt káros hatásért, jelentős egészségi kockázatokat hordozva a teljes ökoszisztéma számára, így az emberre is.

A folytatódó leleplezéseknek köszönhetően a következő évben végül az egyik kompromittált telepet be is zárták a francia hatóságok.

2019-ben újabb és újabb képek kerültek a minisztériummal folytatott tárgyalások során az asztalra. Kannibalizmusról, mumifikálódott holttestekről, haldokló vagy agonizáló állatkölykökről – a francia gazdaságok legrosszabbikából, az Eure-et-Loir-ból. Amely a mai napig működik.

A prémfarmok bezárása terén az Egyesült Királyság számít abszolút éltanulónak, miután már 2000-ben megszületett a tiltást elrendelő törvény, őt követte Ausztria 2005-ben, Szlovénia 2013-ban, Horvátország 2017-ben, Luxembourg 2018-ban és Szerbia 2019-ben.

A teljes tiltás életbelépést Belgium 2023-ra, Hollandia 2024-re, Szlovákia és Norvégia 2025-re ütemezte elő. A többi európai országban eddig csupán részleges eredményt hozó döntések születtek vagy még a vita stádiumában van a törvény megszületése. A vadállatos cirkuszokat azonban már 20 európai országban betiltották.

Hazánkban egyelőre nincs nagy hatósági együttműködés a szőrmeipar betiltására vonatkozóan, nyilatkozta nemrég a Magyar Szőrmeellenes Liga elnöke egy rádióműsorban.

Egy botrány is kirobbant a közelmúltban, ugyanis a TV-s személyiség, Berki Krisztián és párja, Berki Renáta egy gálán több millió forintos bundában jelentek meg, melyekért legalább 50 állatot nyúzhattak meg a szőrmeiparban.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.