Fiatal környezetvédők nyertek pert Montana állam ellen

A fiatalok azért perelték be Montana államot, mert annak fosszilis üzemanyagokra vonatkozó szabályzata megsértette az egészséges és tiszta környezethez való alkotmányos jogukat, a szabály szerintük alkotmányellenes. Ez az első ilyen jellegű ügy az Egyesült Államokban és a per precedenst teremthet, arra bátorítva más szervezeteket is, hogy jogi úton lépjenek fel a nem megfelelő környezetvédelmi irányelveket alkalmazó államok vagy cégek ellen.

Történelmi jelentőségű bírói ítélet született a napokban az Egyesült Államokban, ahol egy montanai bíróság úgy döntött, az állam környezetvédelmi politikája alkotmányellenes, miszerint sérti a felperesek – ezzel együtt pedig minden montanai lakos – tiszta és egészséges környezethez való alkotmányos jogát. Montana állam nemrég fogadott el egy szabályozást, amely tiltja a fosszilis energiahordozókkal kapcsolatos projektek klímaváltozásra gyakorolt hatásának beható vizsgálatát, a projektek engedélyezésének ilyen elveken alapuló megakadályozását, ezzel pedig ellene megy a saját állami alkotmányában foglalt garantált környezetvédelmi vállalásoknak.

A mai ítélet Montana államban fordulópontot jelent abban a harcban, amit a fiatalság vív azért, hogy megmentse a bolygót az emberi tevékenység által okozott klímaváltozás káoszától. Ez hatalmas győzelem számunkra. Ehhez hasonló ítéletekre a jövőben is biztosan lehet majd számítani

– mondta Julia Olson, a fiatal felpereseket képviselő ügyvéd, az Our Children’s Trust igazgatója és vezető jogi tanácsosa.

Kathy Steele bíró júniusban egy héten keresztül hallgatta az 5 és 22 év közötti fiatal felperesek vallomását azzal kapcsolatban, hogy milyen módon érinti őket a klímaváltozás, valamint az állam fosszilis energiahordozókat népszerűsítő hozzáállása. A felperesek beszéltek az elhúzódó erdőtüzekről, a gyakori hőhullámokról és szárazságokról, az őslakosok szertartásait és természetes élelemforrásait veszélyeztető körülményekről. Az ítélettel egy hároméves jogi procedúra ért mérföldkőhöz, amely sokak szerint történelmi jelentőségű, hiszen ez az első alkalom, hogy egy bíróság alkotmányos klímavédelmi alapon ítélt egy kormányzat ellen.

Montana állam fellebbez az ítélet ellen

Az állam kormányzása nem fogadta jól a hírt és mindenképpen lépéseket terveznek az ítélet ellen, ami szerintük röhejes.

„Ez az ítélet teljesen abszurd, de nem meglepő egy bírótól, aki engedte, hogy a felperesek ügyvédei az adófizetők pénzéből finanszírozott egyhetes reklámfogást adjanak elő egy bírósági tárgyalás helyett. Az általuk képviselt jogi érveléseket már számos szövetségi és állami bíróságon elvetették. Az állam fellebbez” – mondta Emily Flower szóvivő. A montanai legfelsőbb bíróság fogja következő körben tárgyalni az ügyet.

Az állam érvelése nem a klímaváltozás ellen szól, a mögöttes tudományt nem igyekeztek hitelteleníteni, viszont úgy gondolják, hogy az állam hozzájárulása a globális problémához csekély, emiatt nem tehető felelőssé az eseményekért.

(Green Queen)

Ez a cikk is érdekelhet:

Ősember étrendje mégsem húsból állt - prove

Mégsem a húsevéstől fejlődtek nagyot az őseink – új kutatások cáfolják a mítoszt

Új kutatások szerint az ősemberek étrendje sokkal változatosabb volt, mint

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Édesburgonyás pásztorpite fekete tepsiben

Édesburgonyás pásztorpite – tápláló és szaftos fogás kevesebb mint egy óra alatt

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Káposztás gnocchi kék tányérban, céklakrémmel körülvéve, rajta pirított tofukockák

Káposztás gnocchi céklakrémmel és füstölt tofuval – ünnepi ízek hétköznapokra

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének