Egy korábban felgyújtott kutya lelt otthonra az Osbourne családnál. A Bugzy nevet kapta, és látszólag a lelki sebei is begyógyultak már. Közel sem ő az első négylábú Osbourne-éknál: a brit énekes és felesége előszeretettel fogadnak be mentett állatokat, de egyéb állatvédelmi akciókban is szívesen vesznek részt.
Új taggal bővült a híres-neves Osbourne család, egy meglehetősen hányattatott sorsú kutyát fogadtak örökbe – írta meg a The Animal Club. Ozzy Osbourne brit énekes felesége, Sharon Osbourne beszélt arról a The Osbournes Podcast egyik adásában, hogy először egy TikTok-videóban látta meg a kutyát.
Ebből a bizonyos felvételből értesült arról is, hogy az állatot felgyújtották, majd a sorsára hagyták. Az Underdog Heroes Rescue csapata vette gondjaiba őt.
Ahogyan arra számítani lehetett, ilyen borzalmas tapasztalatokkal a múltjában, a kutya szociális problémákkal küszködött. Nem pusztán a fejét és nyakát borító borzalmas sérüléseket, hanem a lelki sebeit is kezelni kellett. A szervezet munkatársai mindkét fronton sikert könyvelhettek el. „Kezd kibontakozni a személyisége, és az emberi bántalmazás ellenére is igazán édes és szeretetteljes” – számolt be a szervezet a felgyújtott kutya gyógyulásáról.
Sharon elárulta, amint megérkeztek a megbeszélt találkozóra, a kutya azonnal bizalmába fogadta őket. Mindenki számára szinte azonnal nyilvánvaló volt, hogy új otthonra lelt. „A legszebb az egészben, hogy azok után, amilyen borzalmas dolgokat tettek vele, még mindig tele van szeretettel” – mesélte.
Az Osbourne család sokáig hezitált, milyen nevet is adjanak a jövevénynek. Az Underdog Heroes csapata Pork Chopnak (Sertésszelet) hívta, de az online rajongói közül sokan Walterként emlegették. Ezek is a kalapban voltak, ám végül a Bugzy név nyert.
Rescue Update! We landed on the name Bugzy! We are obsessed with him ❣️Welcome home Bugs! pic.twitter.com/6tGd8pF4mp
— Sharon Osbourne (@MrsSOsbourne) June 7, 2024
A felgyújtott kutya befogadása előtt is kiálltak az állatok mellett
Ozzy és Sharon már korábban is számos alkalommal vett részt állatvédelmi akcióban. Kampányoltak a PETA állatvédő szervezettel összefogva többek között a szőrmeviselés és az állatok megcsonkítása ellen. Utóbbihoz sorolható például a kutyák fülének vagy farkának megkurtítása.
Amint az a fotókon is látszik, nem Bugzy az Osbourne család első négylábú tagja. Sharon előszeretettel gyűjt maga köré egy egész falka kutyát. „A háziállataim döbbentettek rá arra, hogy szinte jobban szeretem az állatokat az embereknél” – mondta.
Több idős mentett kutyájuk is van, például törpespiccek: Rocky, Little Bit és Bella.

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, jelenleg gazdasági újságíróként dolgozik. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon, és ezt az álmot felnőttként is csak rövid időre engedte el, majd gyorsan visszatalált hozzá. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának, valamint mindazoknak, akik a környezetében és az olvasói között nyitottak a zöld megoldásokra. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.