Erősen tartja magát az Egyesült Államokban az a nézet, hogy a szükséges fehérjebevitelhez elengedhetetlenek az állati eredetű élelmiszerek – derül ki egy új felmérésből. A felmérést végző szervezet úgy gondolja, hasznos lenne, ha a növényi eredetű fehérje kapcsán több információval rendelkeznének az emberek.
Akad néhány olyan alapvetésnek gondolt táplálkozástudományi megállapítás, amelyet mindenki előszeretettel hangoztat. Az egyik, amit már gyerekként megtanulunk, hogy a tej a legjobb kalciumforrás, az erős csontokhoz tehéntejet kell inni. A másik ilyen tévesen igaznak hitt állítás, hogy a megfelelő fehérjebevitelhez szükségesek az állati eredetű termékek. Ez az amerikaiak esetében sincs másképp. Nagy többségükben még mindig él az elképzelés, hogy állatok fogyasztása nélkül nem lesz elég fehérje az étrendjükben – olvasható a Physicians Committee for Responsible Medicine (PCRM) weboldalán.
A PCRM egy több mint 17 ezer orvost tömörítő, nonprofit egészségügyi szervezet, amely idén januárban készített felmérést 2203 amerikai felnőtt részvételével. A kérdések az állati és a növényi fehérjeforrásokkal kapcsolatos ismeretekre és véleményekre vonatkoztak. A kérdőívre adott válaszok alapján kiderült, hogy a válaszadók 87 százaléka ért egyet azzal a megállapítással, hogy a szükséges fehérjemennyiség eléréséhez fontos állati eredetű termékeket fogyasztani. Érdekes eredmény, hogy emellett a válaszadók 52 százaléka, amikor a növényi étrendről kérdezték, azt válaszolta, ezzel is fedezhető a fehérjeszükséglet.
A növényi fehérje megfelelő az izomépítéshez
A növényi eredetű fehérjékkel szemben jellemzően az szokott felmerülni, hogy nem komplett fehérjeforrások. Vagyis hogy nem tartalmazzák megfelelő arányban azt a kilenc esszenciális aminosavat, amelyet az emberi szervezet nem képes előállítani. Ez azonban szintén tévhit.
Nélkülözi a tudományos alapot az az állítás, hogy egyes növények nem, vagy nem »komplett« formában tartalmaznak bizonyos aminosavakat, és emiatt különféle alapanyagokat meghatározott módon kellene egymással társítani. Aminosavhiány csak szélsőségesen egyoldalú táplálkozás mellett léphetne fel
– magyarázza Gergely Anna étkezési tanácsadó.
A felmérésből kiderült az is, hogy a megkérdezettek 57 százaléka vélekedik úgy, hogy lehetséges izmot építeni kizárólag növényi fehérje segítségével. Generációs bontásban az Y generáció (64 százalék), politikai felosztás szerint a demokraták (63 százalék), iskolázottság szerint pedig a legalább két diplomával rendelkezők (65 százalék) gondolják így leginkább. Vagyis egyrészt az a nézet továbbra is erősen él az amerikai társadalomban, hogy az állati eredetű fehérjék elengedhetetlenek. Emellett azonban a növényi étrenddel kapcsolatos pozitív attitűd is megjelenik a válaszadók több mint felénél.
Roxanne Becker, a kutatás egyik szerzője szerint, ahogy idősödünk, fontos, hogy megfelelő mennyiségű fehérjét fogyasszunk. Ezzel ugyanis elkerülhető az izomvesztéssel járó esendőség. Hozzáteszi, a növényi fehérjeforrásoknak azért is kellene kiemelt szereppel bírnia az étrendben, mert ezek nem tartalmaznak koleszterint és kevés bennük a telített zsír.
Becker állítását számos friss kutatás igazolja. Egyes tanulmányok az időskori erőnlét megőrzésével és a jobb fizikai kondícióval hozták összefüggésbe a növényi fehérjét. De a növények élsportban és izomépítésben betöltött szerepével kapcsolatban is számos tudományos kutatás látott már napvilágot. Az amerikai lakosság edukálásában, amelyet a PCRM nagyon fontosnak tart, sokat segíthet, hogy az ország új táplálkozási útmutatója már több növényi fehérjét ajánl.

Amatőr tájképfotós, öko-podcaster és állatjogi aktivista, aki lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. Több civil egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. Szabadidejét leginkább olvasásra, túrázásra, önképzésre és angol nyelvű vegán videók feliratozására fordítja.