A farkas visszatelepítése Skóciába őshonos erdők térnyerését eredményezhetné, amelyek – megfelelő példányszám mellett – évente egymillió tonna szén-dioxidot is elnyelhetnének, újonnan létesült erdőrészekként. Az ezt megállapító kutatók leszögezték, tudják, hogy felvetéseikkel darázsfészekbe nyúlnak, sokan fogadhatják felháborodva a visszatelepítési koncepciójukat.
A klímasemlegességi célhoz vezető út számos ország terveiben elsősorban erdősítésekkel van kikövezve. Ezeknek a bizonyos terveknek a többségében klasszikus faültetési módszerrel bővülnének az erdős területek, kutatók azonban egy alternatív módszerre hívták most fel a figyelmet.
Ha visszatelepítenék a farkasokat a Skót-felföldre, az olyannyira elősegíthetné az őshonos erdők térnyerését, hogy azok évente akár egymillió tonna szén-dioxidot is képesek lehetnének elnyelni és tárolni – írták a Leedsi Egyetem kutatói tanulmányukban. A farkasok jelenléte mellett ugyanis kevesebb problémát okoznának a gímszarvasok azzal, hogy a facsemetéket megrágják. Az erdők így visszanyernék természetes regenerálódási képességüket. Mindehhez a kutatók szerint egy 167 egyedből álló farkaspopulációra lenne szükség, becsléseik szerint minden egyes farkas évi 6080 tonna szén-dioxid-felvételi képességet generálna.
Egyre szélesebb körben ismerik fel, hogy az éghajlati és a biológiai sokféleséggel kapcsolatos válságot nem lehet külön-külön kezelni. Meg kell vizsgálnunk a természetes folyamatok, például a fajok visszatelepítésének potenciális szerepét a leromlott ökoszisztémáink helyreállításában. Ezek együtt előnyösek lehetnek az éghajlat és a természet regenerációja szempontjából is
– idézi a tanulmány vezető szerzőjét, a Leedsi Egyetem professzorát, Dominick Spracklent a The Independent.
A farkas mintegy 250 éve tűnt el Skóciából, elsősorban a vadászat miatt. Ezzel párhuzamosan a gímszarvasra veszélyes természetes ragadozó sem maradt. A populáció kordában tartására tettek kísérleteket, ezek azonban kudarcba fulladtak, az elmúlt száz év során pedig a skóciai példányszám 400 ezerre nőtt.
A tanulmány szerzői rámutattak: Skócia területének mindössze 4 százalékát borítja ma erdő, ezzel pedig az egyik legkevésbé erdős terület Európában.
Felkészültek az állattartók elsöprő haragjára
A kutatók elmondták, számolnak azzal, hogy tanulmányuk eredményez majd némi társadalmi vitát. Leginkább az állattartó gazdák részéről várnak felháborodást és heves ellenkezést. Hangsúlyozták azonban, hogy muszáj mérlegelni és számba venni a félelmek mellett a farkas visszatelepítésének előnyeit is.
Célunk, hogy új információkat szolgáltassunk a farkasok visszatelepítésének lehetőségéről folyó aktuális és jövőbeli vitákhoz az Egyesült Királyságban és azon kívül is. Elismerjük, hogy az érdekelt felek és a nyilvánosság jelentős és széles körű bevonása egyértelműen elengedhetetlen lenne, mielőtt a farkas visszatelepítését fontolóra lehetne venni. Az ember és a vadon élő állatok közötti konfliktusok gyakori szereplői a ragadozó állatok. Ezt az emberek hozzáállását szem előtt tartó politikai intézkedésekkel kezelni kell, csak így lehet sikeres egy visszatelepítés
– mondta Lee Schofield, a tanulmány egyik társszerzője.
Előítéletekkel jócskán terhelt faj a farkas
A farkasokkal kapcsolatos félreértésekről, a széles körben elterjedt téves információk kártékonyságáról beszélt a közelmúltban a lapunknak nyilatkozó szakértő is. „A farkas egy előítéletekkel nagyon terhelt faj. Az emberek keveset tudnak róluk, és amit tudnak, az többnyire nem igaz, pusztán félelemkeltő. Sokszor lesznek ők a bűnbakok, ha a helyieknek nehéz a megélhetés, és ráadásképp a védtelen birkájukat is szétszaggatva találják meg. A farkasok lelövése hatékony megoldásnak tűnhet rövid távon, ám valódi megoldást nem nyújt, és veszélyezteti az amúgy is törékeny populációt” – mondta a Prove-nak Szabó Zsófia farkaskutató biológus, a Debreceni Egyetem Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszékének PhD-hallgatója.
Kiemelte, a farkasoknak összetett szerepük van az ökoszisztémában. Egész Európában, így Magyarországon is komoly probléma a túlszaporodott vadállomány – mutatott rá. Ennek a szabályozásában pedig jelentős szerepet játszhatnának a farkasok. „Náluk jobban senki sem képes kiszűrni a gyenge, beteg egyedeket, ezzel javíthatják a populáció fitneszét. Azzal ráadásul, hogy mozgatják a prédaállataikat az élőhelyen, a növényzet esélyt kaphat a megújulásra.”
Azoknak pedig, akik attól tartanak, hogy a természetet járva farkastámadás áldozatai lesznek, Szabó Zsófia azt üzente,
egy hétköznapi túrázónak nem sok esélye van farkasba botlani. Ez inkább azok szerencséje, akiket a munkájuk az erdőhöz köt, mint az erdészek vagy a vadászok. Az emberek nappal járják az erdőt, az erdei emlősállatok, köztük a nagyragadozók, mint a medve vagy a farkas, pedig éjszaka. Alkonyat után és hajnalban a legaktívabbak.
„Ha a bizonyított farkastámadásokat nézzük világszerte, akkor kijelenthető, hogy egy embert érő farkastámadás esélye a természetben olyan kicsi, hogy statisztikailag mérhetetlen” – mondta a kutató.
