Most olvasott cikk
Ezt eszik a „kék zónákban” élők, akik akár 100 évig is élnek

Ezt eszik a „kék zónákban” élők, akik akár 100 évig is élnek

kék zónák

A módszer nem titkos, és bárki alkalmazhatja. Kevesebb hús, több összetett szénhidrát, így néz ki a legidősebb kort megélő emberek étrendje, akik az úgynevezett „kék zónák” lakói.

Kevesebb bacon, több bab, ennyiben áll a titok a szerint az ember szerint, aki könyvet is írt róla, hogyan éljünk 100 éves korunkig. Dan Buettner majdnem két évtizede kutatja az úgynevezett kék zónákat, a világnak azon részeit, ahol az emberek kimagaslóan sokáig élnek, mindezt meglepően jó egészségi állapot mellett. Ilyen kék zónának nevezett területek találhatók Olaszországban, Japánban, Görögországban és Costa Ricán is.

Legújabb könyvében az amerikai kontinens gasztronómiai hagyományaiban fellelhető, hosszú életet elősegítő titkokat tárja fel latin- és afroamerikaiak, valamint őslakosok fogásaival, hogy olvasóinak segítsen eljutni „100 recepttel a 100 éves korig”.

Függetlenül attól, hogy melyik országban találhatók, a kék zónákban fogyasztott ételek sok hasonlóságot mutatnak egymással. „Sokkal inkább a hozzávalókon van a hangsúly, mint magán az elkészült ételen” – nyilatkozta Buettner az Insidernek.

Az ezeken a területeken megfigyelhető étrendben számos olyan közös vonás van, amelyek nagyon komoly pozitív élettani hatással bírnak. Szinte kizárólag teljes értékű növényi alapanyagokat használnak, sok hüvelyest és összetett szénhidrátokat fogyasztanak. Feldolgozott élelmiszerből és húsból gyakorlatilag semmit, vagy csak nagyon keveset esznek.

Az emberek a mindenre megoldást jelentő „szuper ételt” keresik, pedig valójában arról van szó, hogy a fogyasztott ételek összessége az, ami megadja számunkra a szükséges tápanyagokat, hogy kirobbanó formába kerüljünk

– mondta a szerző.

A „kék zónák” étrendje

Buettner szerint napi egy pohár bab (~ 180 g) elfogyasztásával meghosszabbítható az élettartam. A csodaszer nem valami egzotikus, soha nem látott növény, hanem egy teljesen egyszerű, mindenki által elérhető és olcsó hüvelyes.

A bab remek forrása a rostoknak és fehérjéknek, valamint csökkenti a rák megjelenésének, a szívbetegségeknek és más végzetes egészségügyi komplikációk kialakulásának a kockázatát. Barna rizzsel keverve komplex fehérjeforrást kapunk. Sőt, egyes kutatások szerint a bab rendszeres fogyasztása akár 10 évvel is megnövelheti az élettartamot.

Habár a kék zónák lakóiról nem lehet egységesen kijelenteni, hogy kizárólag növényi táplálékot fogyasztanak, a vörös hús és a feldolgozott élelmiszerek csak elvétve szerepelnek tányérjukon. Ezek az alapanyagok számos betegséggel összekapcsolhatók, így nem meglepő, hogy a kék zónákban inkább a magvak, a hüvelyesek, valamint a tofu szolgálnak alapvető fehérjeforrásként.

 

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.