Egyre nagyobb kihívást jelenthet a hegymászóknak, hogy feljussanak a Mount Everest csúcsára a kiszámíthatatlanná vált időjárás mellett. Intő jel, hogy már az alaptábort is át kell helyezni a gleccser olvadása miatt.
A hegymászók számára hosszú ideje az egyik legnagyobb kihívást, az egyik legvonzóbb célt jelenti, hogy egyszer felérjenek a Mount Everest csúcsára.
Nem véletlen: még a legedzettebb sportemberek jelentős részét is megállásra kényszeríti egy bizonyos ponton a hegy, sokaknak úgy kell visszafordulni, hogy a csúcs már szinte csak karnyújtásnyira lenne. Sokan mások pedig felérnek ugyan a Mount Everest tetejére, ám az ereszkedés során éri őket baleset.
Idén már 17 áldozatot szedett az Everest
A Mount Everest megmászása soha nem volt könnyű feladat, ám most úgy tűnik, a klímaváltozás még a korábbiaknál is rizikósabb vállalkozássá teszi. Szakértők szerint az időjárás szinte teljesen kiszámíthatatlanná vált, ami megnehezíti a csúcstámadás ideális időpontjának kiszámítását. A mászók sokszor kénytelenek a vak szerencsében bízni, valóban úgy alakul-e majd az időjárás, ahogy az az előzetes jelek alapján várható.
Idén rengetegen, tizenheten veszítették életüket a hegyen, 2014 óta egyik évben sem követelt ilyen sok áldozatot az Everest. Köztük Suhajda Szilárd is. A magyar mászó nem először nézett szembe a Mount Everesttel: 2017-ben Klein Dáviddal együtt szerettek volna felérni a hegy legmagasabb pontjára. Suhajda Szilárd azonban a kettes táborban, 6500 méter magasságban rosszul lett, és visszatért az alaptáborba. Klein Dávid egyedül haladt tovább a csúcs felé, ám végül ő is kénytelen volt visszafordulni, őt 8115 méter magasságban állították meg az időjárási körülmények.
Elszemetesedik a hegy
A nepáli kormány idén kiugróan sok, összesen 479 engedélyt adott ki a mászásra. Ez vélhetően a kerek évfordulóra vezethető vissza, 70 éve, 1953. május 29-én történt ugyanis a legelső csúcshódítás a Mount Everesten. Az új-zélandi Edmund Hillary és a nepáli Tenzing Norgay serpa nevéhez köthető az esemény.
A rekordszámú engedély kiadása azonban hibás döntésnek bizonyult. A sok mászó miatt jelentős volt a forgalom a hegyen, így az időjárás kiszámíthatatlansága mellett már fontos tényező a többi, csúcs felé igyekvő ember is: könnyen hátráltathatják egymást. Ez pedig minél magasabban történik, annál veszélyesebb, tekintve, hogy csak korlátozott ideig lehet büntetlenül a felső régiókban tartózkodni, nem lehet a végtelenségig feszegetni az emberi szervezet határait.
A sok mászó ráadásul még egy szempontból problémát jelent: rengeteg szemetet hagynak hátra maguk után. Mondani sem kell: a legnagyobb probléma a műanyaggal van.
Májusban Tenzi serpa osztott meg közösségi oldalán egy videót arról, mennyi szemetet hagynak maguk után a mászók.
A kormánynak szigorúbb retorziókat kellene bevezetni a hegyen való szemetelést illetően, de hatékonyabb takarító kampányokra is szükség lenne
– írta.
A táborokban rendszerint hátrahagynak sátrakat, üres oxigénpalackokat, fémtálakat, kanalakat és tisztasági betéteket is, árulta el a serpa.
Változtatásokat terveznek
A nepáli hatóságok már jelezték, miután a klímaváltozás következtében egyre vékonyodik a jég a Khumbu-gleccseren, ahol az alaptábor található, máshova kell átköltöztetniük. Alacsonyabb régióba szeretnék áthelyezni, amelyet nem borít jég egész évben.
Emellett arra vonatkozó szigorításokat is szeretnének bevezetni, hány mászó tartózkodhat egyszerre a hegyen. Ez a lépés egyszerre szolgálna környezetvédelmi és biztonsági célokat egyaránt.

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, jelenleg gazdasági újságíróként dolgozik. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon, és ezt az álmot felnőttként is csak rövid időre engedte el, majd gyorsan visszatalált hozzá. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának, valamint mindazoknak, akik a környezetében és az olvasói között nyitottak a zöld megoldásokra. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.