Most olvasott cikk
Másfél millió állatbarát sürgeti az Európai Bizottságot a ketreces állattartás betiltására

Másfél millió állatbarát sürgeti az Európai Bizottságot a ketreces állattartás betiltására

Az Európai Bizottság halad a ketreces állattartás betiltása felé. Ez az Európai Parlament bizottságának elsöprő erejű szavazását követően történt, amelyet 1,4 millió uniós polgár ösztönzött.

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy javaslatot tesz a ketreces állattartás betiltására vonatkozó jogszabályra. A Bizottság közölte, hogy a jogszabályt 2023-ban terjesztik elő, de a ketreces állattartást csak 2027-ben (ez az Európai Parlament által javasolt végső határidő) vezetnék be teljesen.

A jogszabály-tervezetet követően a parlamentnek és mind a 27 uniós tagállam kormányának meg kell állapodnia a jogszabályról, és a tilalom betartatásáért minden egyes ország önállóan felel majd.

A Reuters szerint Stella Kryiakides, az EU egészségügyi biztosa így nyilatkozott:

“Az állatok érző lények, és erkölcsi, társadalmi felelősségünk, hogy biztosítsuk, hogy az állatok tartási körülményei ezt tükrözzék.”

A nem kötelező érvényű állásfoglalást először 2021. június 10-én jelentették be, miután az Európai Parlament bizottsága elsöprő többséggel a ketreces állattartás betiltása mellett szavazott – 558 igen, 85 tartózkodás és mindössze 37 nem szavazat mellett.

A bizottság ezt a szavazást a Compassion in World Farming (CIWF) által vezetett “Vess véget a ketreces korszaknak” című petícióra válaszul írta ki, amelyet 1,4 millió uniós polgár és összesen 170 szervezet írt alá mind a 27 tagállamból.

Az Európai Polgári Kezdeményezés szerint az Európai Bizottság most hivatalosan is válaszolt az Európai Parlament bizottságának felhívására, hogy fokozatosan szüntesse meg ezt a gyakorlatot, valamint a kacsák és libák libamájhoz való kényszertáplálását.

“Úgy érzem, hogy ez a történelem egyik olyan pillanata, amikor fordul a kocka. Az állatvédő mozgalomnak sikerült megzörgetnie a ketrecet, és elültetni egy új korszak magvait”

– mondta Olga Kikou, a CIWF uniós irodájának vezetője.

Miért kell betiltani a ketreces tartást?

A ketreces tartás, az intenzív állattenyésztés egy formája, amely az állatok ketrecekbe zárását jelenti a nagyobb nyereség és a könnyebb gazdálkodás érdekében. A petíciót aláíró Four Paws szerint csak Európában “több százmillió állat” tölti ketrecben az életét.

A vita egyik részletében Norbert Lins német EP-képviselő és az Európai Néppárt tagja azt mondta: “A helyes egyensúly megteremtésének kérdése. Tehát 2027, ezt a lehetséges időpontot javasoljuk, amelyet meg kellene vizsgálni a ketreces korszak megszüntetésére”. Hozzátette, hogy az ágazatban érintetteknek ösztönzőkre és kompenzációra egyaránt szükségük lesz.

Kyriakides szerint az Európai Bizottság azt a kérést is mérlegeli, hogy az importált állati termékekre is ugyanazokat a jóléti előírásokat alkalmazzák, ami hasonló jogszabály-frissítésre ösztönözné az Európán kívüli, kereskedni kívánó országokat.

“A szabályainknak meg kell változniuk” – mondta Kyriakides az összegyűlt képviselőknek a vita során. “Ez egy nagyon egyértelmű felhívás a polgáraink részéről”. Hozzátette, hogy a Bizottság “a lehető leghamarabb” keresztül fogja vinni a tilalmat, miután “tudományos alapú megközelítéssel” megvizsgálja a kéréseket.

Az ipar is eltávolodik a ketrecektől?

Az állatjóléttel kapcsolatos hozzáállás gyorsan változik, és mind a fogyasztók, mind a vállalatok elhatárolódnak a ketreces állattartástól (akár tojás, akár szőrme céljából).

Az Egyesült Államokban Colorado, Michigan, Oregon, Washington, Massachusetts és Kalifornia állam már korábban ketrecmentes tartási törvényeket fogadott el, az EU pedig már betiltotta a kopár (ülőkék nélküli) ketreceket a feljavított ketrecek javára. A modernebb ketrecek azonban még mindig túl kicsik ahhoz, hogy az állatok normális viselkedési formákat, például porfürdőzést folytathassanak benne.

Bár a szabadon tartott állatok gondolata sokakat megnyugtathat az állatok jólétével kapcsolatban, továbbra is felmerül a kérdés, hogy etikus-e a tenyésztésük, kizsákmányolásuk és megölésük. A Humane Society szerint a szabadon tartott állatokat is árucikként kezelik és életük ugyanúgy töredéke a természetes élettartamuknak.

Mindeközben azonban egy új, etikus tojásipar van felemelkedőben: a hagyományos tojás növényi alapú, vegán alternatívái napról napra innovatívabbak, ízletesebbek és szélesebb körben elérhetőek. Ugyanez vonatkozik a szőrmére is: a Neiman Marcus luxusáruház a legújabb a sok közül, amely teljesen elhagyja az állati eredetű szőrmét a vegán alternatívák javára.

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.