200 millió euró. Ennyi pénzt költött az Európai Unió az utóbbi években a mezőgazdasági termékek népszerűsítésére. Ezen belül az egyik legnagyobb tételt annak a 21 db húsfogyasztást népszerűsítő marketingkampánynak a költsége jelentette, ami mintegy 60 millió eurós kiadással járt az elmúlt 3 év folyamán. A kérdés már csak az, hogy miért nem tűnik fel senkinek, hogy a húsipar promótálásával eléggé szembe mennek az uniós környezetvédelmi törekvésekkel?
Az utóbbi évek környezet- és egészségtudatosabb törekvéseinek – és ezek nagyobb nyilvánosságának – köszönhetően, csökkenő tendencia mutatkozott az Európai Uniós polgárok húsfogyasztási szokásaiban.
Persze egyelőre még nem kell drasztikus mértékű visszaesésre gondolni, de úgy tűnik, hogy a húsipar résztvevői számára már egy mindössze néhány százalékpontos mérséklődés is fenyegetően hat.
Éppen ezért, az Európai Unió pénzügyi támogatásával számos olyan kampányt indítottak útjára az utóbbi 3 évben, ami például a vörös húsok fogyasztása körül kiderült egészségügyi kockázatok hatásait szerette volna mérsékelni, illetve a borjú- vagy disznóhús fogyasztását hivatott népszerűsíteni.
De mintha zavar támadt volna az erőben
A The Guardian információi szerint, az utóbbi 3 évben lezavart 21 db húsfogyasztást népszerűsítő kampány mintegy 60 millió euróval csökkentette az EU költségvetését, ami az összképhez viszonyítva, talán nem tűnik túlságosan magas kiadásnak.
De mi történik akkor, ha ezt az összeget szembeállítjuk azokkal a környezetvédelmi törekvésekkel, amikkel az Unió mondjuk az üvegházhatású gázok kibocsátását szeretné jelentős mértékben csökkenteni? És persze ezáltal a globális felmelegedésnek is gátat szabni.
Ha ugyanis megvizsgáljuk az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezetének tanulmányát, akkor máris kiderül az Unió cselekedetei között feszülő ellentmondás: míg az EU egyfelől a húsfogyasztás népszerűsítésére költ hatalmas összegeket, addig a másik oldalon világossá válik, hogy a világ üvegházhatású gázok kibocsátásának 19-25%-áért a mezőgazdaság a felelős.
A mezőgazdasági szektort tovább vizsgálva, azon belül is kiemelt szerep jut az állattenyésztésnek: egész pontosan 14,5%-kal veszik ki a részüket a káros gázok kibocsátásából.
Különösen aggasztó tendenciát mutat egyébként az is, hogy bár a Föld lakható területeinek mintegy 50%-át használjuk mezőgazdasági célokra, drasztikusan kevés azoknak a földparcelláknak a száma, amin emberi fogyasztásra termesztjük a növényeket.
Ennek oka az, hogy a mezőgazdasági célú földterületek 67,5%-át állattenyésztésre, valamint takarmánytermesztésre használjuk fel. Vagyis annak érdekében irtunk ki egyre nagyobb erdőterületeket, hogy a folyton növekvő haszonállat-állomány számára élelmet tudjunk biztosítani.
És ezzel a kör bezárul
Hiszen ahhoz, hogy a takarmánynövények folyamatosan rendelkezésre álljanak, olyan növényvédő és növekedésserkentő vegyszerekkel permetezzük őket – tisztelet a kivételnek – ami a talajt és a vizet egyaránt mérgezi. Igaz, ez az emberi fogyasztásra termelt zöldségek és gyümölcsök esetében is igaz, természetesen az egyelőre kisebbségben lévő, vegyszermentes biogazdálkodókat leszámítva.
Mindenesetre, ehhez a már így is jelentős károsanyag-szennyezéshez vegyük még hozzá a mezőgazdasági tevékenységekhez köthető karbonlábnyomot, valamint például a szarvasmarhák által termelt metángázokat. Ezek a légkörbe jutva finoman szólva sem tesznek jót az üvegházhatásnak, csak elmélyítik a problémát.
Ezért tűnik úgy, mintha az Európai Unióban nem tudná a jobb kéz, hogy mit csinál a bal: egyfelől igyekeznek szigorítani a környezetvédelmi előíráson és ott zöldíteni, ahol csak tudnak – ez valóban támogatandó törekvés. Másfelől viszont az ilyen, végső soron környezeti károkat okozó kampányok támogatásával kisebbítik a korábbi eredményeiket. És akkor az állatok megöléséről még nem is szóltunk egy szót sem.
