Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) új platformja, a Marine Sand Watch 2012 és 2019 között gyűjtött adatai alapján jelenleg évi hatmilliárd tonna homokot kotornak fel a tengerekből.
A természetes folyamatok évente 10-16 milliárd tonna homokutánpótlásról gondoskodnak, amit az ENSZ szerint az évről évre egyre nagyobb mértékű kotrás lassan utolér.
Az emberi közösségeket is veszélyezteti a homokbányászat
Pascal Peduzzi, az UNEP genfi adatbázisának igazgatója szerint ez a trend rendkívül aggasztó, mivel többek között veszélyezteti a biológiai sokféleséget, zavarossá teszi a vizet és erős zajhatásnak teszi ki a tengeri emlősöket.
A szárazföldi homokbányákkal ellentétben, ahol a kár valamilyen szinten helyreállítható, teszi hozzá Peduzzi, a tengeri és folyami homokkotrás esetében maradandóbb a károsodás, ez a típusú bányászat ugyanis megváltoztatja a folyók és a partvonal alakját és „sterilizálja” a tengerfenék élővilágát.
A probléma az, mint sok hasonló esetben, hogy a természetes utánpótlási folyamatok nem képesek lépést tartani a kiaknázás mértékével és sebességével.
Ezek a hajók olyanok, mintha óriási porszívók lennének a tengerfenéken. Összezúzzák a homokban található mikroorganizmusokat és semmit nem hagynak maguk után. Ha a kőréteg feletti összes homokot kikotorják, nem fog helyreállni az élővilág. Ha hagynak egy 30-50 cm-es réteget, akkor igen
– mondta Peduzzi.
A mikroorganizmusok, amiket a gépek a homokkal együtt kikotornak, a halak táplálékául szolgálnak – ez súlyos esetben azt is jelentheti, hogy a túlbányászás miatt tengeri halálzónák alakulnak ki.
A partközeli bányászat nemcsak a tengeri élővilágot, hanem a part menti, emberi közösségeket is veszélyezteti.
Egyrészt a klímaváltozás miatt megemelkedett tengerszint és szélsőséges időjárási események ellen az itt élő emberek a partvédelmi rendszerek kiépítéséhez elsősorban a homokra támaszkodnak nyersanyagként. Másrészt pedig maga a homok eltávolítása erózióhoz vezet, ami még inkább áradás- és hurrikánveszélynek teszi ki a közeli településeket.
A UNEP szerint a part menti területeken ezen veszélyek miatt teljesen be kellene tiltani a homokbányászatot.
Súlyosbodó trendek
A víz után a homok a legjobban kizsigerelt természeti erőforrás, sőt, Peduzzi szerint az egész társadalmunk a homokra épül, hiszen az építőiparban használt betonhoz, az üveghez, a napelemekhez és vízerőművekhez is elengedhetetlen nyersanyag – az utóbbi időben ezért az „új aranynak” is szokták hívni.
A UNEP-jelentés szerint a Dél-kínai-tenger, az Északi-tenger és az USA keleti partja azok, ahol a legnagyobb mértékű tengeri homokbányászat történt a vizsgált időszakban.
Akad néhány ország, például Indonézia, Thaiföld, Malajzia, Vietnám és Kambodzsa, ahol már betiltották a tengeri homok exportját, de a trendek a legintenzívebben kizsákmányolt területeken negatív irányba mutatnak: a jelenleg 200 kotróhajóval rendelkező Kína a most működő legnagyobb „szuperhajójánál” másfélszer hatékonyabb hajó fejlesztésén dolgozik.
Peduzzi szerint a jelentés célja nem a felelős cégek megnevezése és nyilvános megszégyenítése, hanem az, hogy felhívják a figyelmet egy egyre súlyosbodó problémára olyan tudományos, műszaki és szakpolitikai eszközökkel, amik segíthetik az tengeri erőforrások használatát fenntarthatóbb irányba terelni.
Az új adatplatform nem az első eszköz, amivel az UNEP a homokbányászat fenntarthatatlanságára hívja el a figyelmet: egy tavalyi jelentésükben már rámutattak, az iparág ellátási láncának számos eleme – például a bányászat, a beszerzés és használat – a világ jelentős részén nem eléggé szabályozott.
