A futómadár-szabásúakhoz sorolható emu és nandu is jól teljesített egy kutatás során, ahol innovatív megoldásokkal kellett előállniuk. Ezeknek a madaraknak a tanulmányozása már csak azért is izgalmas lehet, mert ők a dinoszauruszok legközelebbi élő rokonai. A kutatások révén arról is többet tudhatunk meg, miként viselkedtek ezek az évmilliókkal ezelőtt kihalt állatok.
Előszeretettel emlegetik az emut a legkevésbé intelligens madarak között, tavaly is felkerült például egy ilyen témájú top 10-es listára. Egy friss tanulmány alapján azonban az emu csekély értelmi képességei mellett érvelők tévedhetnek. A Nature tudományos lapban publikált értekezés szerint a nagy testű madarak – mint például az emu vagy a nandu – akár innovatív megoldásokkal is előállhatnak.
„Számos kutatás bizonyítja, hogy a varjak és a papagájok hatékony problémamegoldók. Bár a tudósok az utóbbi időben más madarak, például a sirályok és a ragadozómadarak iránt is érdeklődnek, ezek a madarak mind ugyanabba a filogenetikai csoportba, a újmadárszabásúak csoportjába tartoznak. Hogy mi ezzel a gond? Minél többször tanulmányozzuk ugyanazokat a fajokat, annál inkább igaz az, hogy egyfajta »visszhangkamrát« hozunk létre a felhalmozott tudásból. Azt a hamis benyomást keltjük, hogy más fajok kevésbé intelligensek. A valóság azonban az, hogy nem is tanulmányozták őket ugyanolyan szinten” – nyilatkozta a kutatást vezető Fay Clark, aki a Bristoli Egyetem oktatója.
Új technika kidolgozására is képes lehet az emu és a nandu
A kutatás során a tudósok három nagy testű madárfaj – emu, strucc és nandu – összesen kilenc egyedét vizsgálták, állatkertben élő példányokat. A madaraknak egy kereket kellett úgy forgatni, hogy a lyukon keresztül hozzáférjenek az ételhez.
A vizsgált emuk képesek voltak előállni azzal az új technikával, amelynek segítségével hozzáférhettek a táplálékhoz. Az esetek 90 százalékában átlátták, merre kell mozgatni a kereket ahhoz, hogy a lehető leggyorsabban megkaparinthassák a lyukon keresztül az ételt.
A Dél-Amerikában őshonos futómadár, a nandu egyik tesztelt hím példánya teljesítette a feladatot: elforgatta a kereket úgy, hogy a résen keresztül ki tudja szedni a jutalmat. Később azonban még egy innovációval is meglepte kutatókat: addig forgatta a kerék közepén lévő csavart, amíg az szét nem esett, és így könnyedén hozzáférhetett a táplálékhoz is.
A struccok ellenben nem álltak elő a kísérlet során semmiféle innovációval az előttük álló nehézség leküzdésére.
„A futómadár-szabásúak innovációit alacsony vagy egyszerű szintűnek minősítjük – kétségtelenül nem olyan összetettek, mint a varjaknál és a papagájoknál látott megoldások. De ettől még ez egy nagyon fontos felfedezés. A tanulmányunk előtt soha nem számoltak be futómadár-szabásúak technikai innovációjáról, és az volt az uralkodó nézet, hogy ezek »buta« madarak. Kutatásunk alapján azonban az sejthető, hogy ez nem igaz, és hogy a technikai innováció sokkal korábban kifejlődhetett a madaraknál, mint azt eddig gondoltuk” – mondta Clark.
A dinoszauruszok viselkedéséről is árulkodhatnak
A kutatócsoport most további kognitív kutatásokat tervez futómadár-szabásúakon. Ezt a bizonyos forgó kerekes kísérletet pedig – a tisztességes összevetés érdekében – más madárfajokra is ki szeretnék terjeszteni. A cél, hogy felmérjék, ugyanarra a problémára miként reagálnak az egyes fajok, milyen megoldásokkal rukkolnak elő.
Clark ugyanakkor egy másik izgalmas szempontot is felvillantott, amiért érdemes górcső alá venni az emu, a nandu és a strucc kognitív képességeit. „Mivel a futómadár-szabásúak a dinoszauruszok legközelebbi élő rokonai, a kutatással arra is fény derülhet, miként viselkedtek a dinoszauruszok.”

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, jelenleg gazdasági újságíróként dolgozik. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon, és ezt az álmot felnőttként is csak rövid időre engedte el, majd gyorsan visszatalált hozzá. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának, valamint mindazoknak, akik a környezetében és az olvasói között nyitottak a zöld megoldásokra. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.