Élve elásnak 15 millió naposcsibét Iránban

Nemrég egy videó került fel az egyik közösségi oldalra, amin az látszik, hogy több tízezer naposcsibét temetnek el élve. A felvétel bekerült az iráni mainstream médiába is, ami óriási botrányt váltott ki az emberekben, akik nem gondolták eddig, hogy ilyenre képes a húsipar.

Irán baromfiágazata évente kb. 2 milliárd csirkét hoz világra, de mivel a koronavírus miatt csökkent a kereslet a húsra is, így rengeteg állatot nem tudtak eladni, a tartásuk pedig túl költséges lenne.

A kormány segítségével és anyagi támogatásával most megszabadulnak a feleslegnek nevezett állatoktól, a lehető legköltséghatékonyabb módon: tömegsírokba elássák a naposcsibéket, és hagyják őket megfulladni, illetve éhen- és szomjan halni. Ez egy gyakori megoldás a húsiparban, például a járványok idején.

Nem mutogathatunk Iránra

Ha most azt gondoljuk, hogy az iráni hatóság teljesen beteg, és szerencsére nálunk nem fordulhat elő ilyen, akkor tévedünk. A cikk írásának pillanatában újra pusztít Magyarországon a madárinfluenza, ami miatt máris 3.5 millió állatot öltek meg a hatóságok, ebből 870 000 egyedet megelőzés céljából, azaz anélkül, hogy kimutatták volna náluk a fertőzést.

Tavaly Dél-Koreában is ástak el élve több millió állatot. Ebben a konkrét esetben száj- és körömfájás vírussal diagnosztizáltak néhány dél-koreai disznót, majd azonnal elrendelték a sertésállomány egy jelentős részének megölését.

Minden nap ez történik velük

Nem a vírus az oka, hogy állatokat kegyetlen módon ölnek meg. Valójában minden nap ez történik velük a vágóhidakon és az állattartó telepeken. A tojásipar különösen kegyetlen a naposcsibékkel.

A hím csibéket gyakran már a tojásból való kibújásuk után megölik. Mivel ők nem tudnak tojni, a termelőknek nem hajtanak hasznot, így hát azonnal megölik őket, amint kiderül a nemük. Ez a válogatás nem csak a fiúcsibéket érinti, hanem a gyenge, beteg állatokat is.

Többféle módon gyilkolják meg őket: van úgy, hogy simán bedobják őket egy darálóba, vagy nejlonzsákba gyűjtik őket, ahol megfulladnak, vagy elgázosítják őket. Egyes országokban vízbe fojtják őket. Évente csirkék milliárdjai végzi így.

Angliában évente 30-40 millió az ilyen csirkék száma, Hollandiában 45 millió. Ez megdönti a nézetet, mely szerint a tojásipar nem jár a csirkék halálával és azonnal világossá válik, hogy miért nem vegán a tojás, ahogy a tej sem.

Az élve darálást az alábbi videón láthatod:

Tehetek ez ellen valamit?

Ha fogyasztóként nem támogatjuk többé az állathasználatot, akkor a vállalatok is meg fogják változtatni a kínálatot. Érdemes megfontolnunk, hogy a pénzünkkel mit támogatunk, és mi ellen szólalunk fel. Ma már könnyen élhetünk állati eredetű ételek nélkül is, lemondások nélkül.

A Veganuár egy 30 napos, ingyenes online program, ami segít neked elkezdeni a vegán életmódot. Recepteket, útmutatókat és egy kedves közösséget kapsz, ami megváltoztathatja az életedet – ahogyan az állatokét is. Kattints ide az elkezdéshez!

Ez a cikk is érdekelhet:

Közeli felvétel egy szürke farkasról, aki a kamerába néz

Eleve borzolták a kedélyeket a farkasok Európában – most még hibridek is képbe kerülhetnek

Bizonyítottan farkas-kutya hibridre bukkantak szakértők Görögországban. Ez pedig újabb komoly

A Prove.hu vegán szemmel mutatja be a világot - növényi alapú receptek, riportok itthonról és a nagyvilágból, elemzések, véleménycikkek és még sok más.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Két szelet káposztás rétes fehér tányéron

Káposztás rétes – pikk-pakk betölti a konyhád a füstösen édeskés, nosztalgikus illata

Wokban szószókkal barnára sült dinnyehéj szezámmaggal, mellette kurkumás rizs, ázsiai hangulatú tányér

Wok’n’rind – avagy így lesz a görögdinnyehéjból tüzes ázsiai street food

Egy tál kapros-olívás spaghetti alla puttanesca

Spaghetti alla puttanesca, azaz az utcalányok tésztája – klasszikusan pikáns, halmentes verzióban

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének