Most olvasott cikk
Elhunyt Thich Nhat Hanh, vegán békeaktivista – a legfontosabb gondolataival emlékezünk rá

Elhunyt Thich Nhat Hanh, vegán békeaktivista – a legfontosabb gondolataival emlékezünk rá

A szombaton elhunyt Thich Nhat Hanh-t elsősorban spirituális tanítóként ismerte a világ. A zen buddhista szerzetes ugyanakkor békeaktivista és író is volt, akit Martin Luther King amerikai polgárjogi harcos a „béke és az erőszakmentesség apostolának” nevezett és Nobel-békedíjra jelölt.

Utóbbit azért nem kaphatta meg, mert a vietnámi háború túlságosan húsba vágó volt a nagyhatalmak számára, ő pedig 1963-as hazatérésekor határozottan csatlakozott a harcokkal szemben erősödő buddhista ellenálláshoz. Három évvel később már a vietnami vezetés kényszerítette száműzetésbe erőszakellenes álláspontja miatt. Franciaországban talált menedéket, ahol erős buddhista közösséget és oktatási központot hozott létre.

Thich Nahat Hanh ugyanakkor vegán is volt, a maga teljesen természetes módján. Az általa alapított központban felszolgált ételek is mind növényi alapúak voltak, így élete során több ezer lelket inspirált a vegán életmódra. Részvéttel teli könyveiben hosszasan írt és beszélt a hús és az állati eredetű termékek mellőzésének fontosságáról.

Ha csak felére csökkentjük a hús- és alkoholfogyasztásunkat, máris jót cselekedtünk saját magunkkal, a Földdel és embertársainkkal szemben. Ha étkezéseinket áthatja együttérzés, azzal nehéz helyzetben lévő bolygónkon is segítünk, miközben hozzájárulunk az ember és a Föld közötti egyensúly visszaállításához.

A vietnámi származású tanító fenti mondata számos kritikát kapott az állatok jogaiért kiállókkal szemben érvelőktől. S nem véletlenül. Maga Thich Nhat Hanh is tisztában volt vele, hogy egy ilyen üzenettel nagyobb hatással lehet az emberiségre, mint egy „légy vegán” felirattal.

Nem vár el semmi lehetetlent, ugyanakkor határozottan megbillentheti az addigi kikezdhetetlennek tartott rendszert, s a világot a veganizmus útjára terelheti. A buddhista szerzetes számára ugyanis ebben az esetben sem ideológiájának tisztasága volt a legfontosabb, hanem szavainak tényleges hatása, amellyel a világban tapasztalható szenvedés csökkenthető. Ez utóbbi volt ugyanis számára az egyik legfontosabb küldetés.

Ha valakit az együttérzés megtestesítőjeként, ideális vegánként jellemeznénk, az bizonyára nem lenne más, mint Thich Nhat Hanh. Még akkor is, ha biztosak lehetünk benne, hogy a világ legegyszerűbb emberének tartotta magát, s nem vágyott soha efféle dicsőségre. Az őt spirituális testvérének tartó dalai láma szerint különösen jelentőségteljes életet élt, ugyanis nemcsak a tudatosságra és az együttérzésre tanította az embereket, de azt is megmutatta, hogy a belső nyugalom miként járulhat hozzá a világbéke megteremtéséhez.

A száműzetés hosszú évtizedei ugyanakkor arra is ráébresztették, hogy az otthonunk nem csupán az a kis földdarab ahová születünk, hanem az egész bolygó, a honfitársaink pedig nem franciák, angolok vagy amerikaiak, hanem a Föld össze lakója. A megkülönböztetést minden tekintetben értelmetlennek tartotta.

Azért vagyunk itt a Földön, hogy felébredjünk a különállóság illúziójából.

Thich Nhat Hanh a hatalmasságok előtt is bátran beszélt a békéről. Ám úgy gondolta, ez korántsem elég ahhoz, hogy valóban konfliktusok nélküli világot teremtsünk. Az erőszakmentességet először önmagunkban kell megteremteni, és szűkebb környezetünkben, vagyis a családunkban, az iskolákban, vagy a munkahelyeken gyakorolni. Együtt, egységben.

A vegán szemlélet tanításait is áthatotta. Amikor például a pszichológiai értelemben vett elengedésről tanított, akkor az egyszeri gazdát hozta fel példaként, akinek a teheneitől kell megválnia ahhoz, hogy neki magának is kevesebb szenvedésben legyen része. Számára pedig ez sokkal több volt, mint egyszerű játék a szavakkal:

Nem vagyok hajlandó ölni, ahogy másokat sem hagyok, és semmilyen gyilkosságot sem támogatok ezen a Földön. A fogyasztásunk révén csökkentenünk kell az élőlények fájdalmát, ez az egyetlen útja annak, hogy szívünkben megőrizhessük az együttérzés szellemét.

A 95 éves korában Vietnámban elhunyt vegán békeharcosra és filozófusra emlékezzünk néhány további fontos gondolatával.


„Vegetáriánussá válni (a kulturális és fogalmi különbségek miatt nálunk ez vegán – a szerk.) azt is jelenti, hogy nem fogyasztunk több tejterméket és tojást, mert ezek mind a húsipar termékei. És ha mi nem vásárolunk többet belőlük, akkor gyártani sem fogják őket. Csakis a kollektív ráébredés hozhat létre elegendő motivációt ehhez a cselekedethez.”

Ha húst eszünk, mi is felelőssé válunk a klímaváltozásért, erdeink elpusztításáért és vizeink megmérgezéséért. Elhagyásával ugyanakkor máris sokat tettünk bolygónk egészségéért.

„Az emberek szerint a vízen járni csoda…számomra viszont békében járni a Földön az igazi varázslat.”

„A buddhizmust tévesen vallásként szokták emlegetni, amelyben Buddhát imádjuk. Pedig a buddhizmus valójában egy gyakorlat, mint a jóga, s akár keresztényként is hódolhatsz neki. Egyszer találkoztam egy katolikus szerzetessel, aki egy buddhista rendben élt Franciaországban. Azt mondta, hogy a buddhizmustól lett jobb keresztény. Ez fantasztikus!”

„Sétálni olyan, mintha lábainkkal csókolnánk a földet”

Irts ki minden erőszakot az életedből és tanulj meg együttérzően és figyelmesen létezni!

„A szeretet nem más, mint a gondoskodás, a védelmezés és a táplálás képessége.”

„A boldogság sohasem származhat tárgyak használatából.”

„A félelem, az elkülönülés, a gyűlölet és a harag abból a helytelen nézetből fakad, hogy te és a Föld két különálló egység vagytok, s utóbbi pusztán a környezeted. Pedig valójában te vagy mindennek a középpontjában, s amikor a Földért teszel valamit, valójában saját túlélésed érdekében cselekszel.”

„Mindenki, aki a megértést és az együttérzést gyakorolja, igazi erőt sugároz magából. Mindenki lehet Buddha.”

„Az egyetlen igaz tulajdonom a cselekedetem. Következményei elől éppen ezért nem is menekülhetek el. A tetteim a talaj, amelyen állok.”

„Amikor valami újat hallunk vagy olvasunk, általában a saját elképzeléseinkhez hasonlítjuk. Ha ugyanaz, akkor elfogadjuk és azt mondjuk rá, hogy helyes. Ha nem, akkor helytelennek tartjuk. Egyik esetben sem tanulunk semmit.”

„Arra sem lehetünk túlzottan büszkék, hogy vegetáriánusok vagyunk. Tudomásul kell vennünk, hogy a víz, amelyben a zöldségeket főzzük, sok mikroorganizmust tartalmaz, nem is beszélve magukról a zöldségekről. De még ha nem is élhetünk teljesen erőszakmentesen, vegetáriánusként legalább elindultunk az erőszakmentesség irányában. Az erőfeszítéseink tehát arra szolgálnak, hogy ebben a helyes irányban haladjunk tovább.”

Minden nap 8 ezer gyermek hal bele az éhségbe Földünkön. Mi, akik ételt halmozunk fel, akik gabonával etetjük állatainkat a húsukért, gyakorlatilag ezeknek a gyerekeknek a húsát esszük.

„Akinek nincs elég együttérzés a szívében, az maga sem lehet boldog ember.”

© 2018-2023 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.