a mentett tehén hallgatja a zenét

Egy férfi mentett teheneknek fuvolázik, akik ettől teljesen ellazulnak (videó)

Egy férfi az Indiában található Animal Rahat szentélyén egy megmentett tehénállományhoz közeledve elkezdett játszani a fuvoláján, melynek hallatán a kíváncsi tehenek lenyugodtak, majd lepihentek a füvön.

A békés jelenet néhány perc alatt zajlott le, miközben a férfi folytatta a zenélést.

Egy idő után a tehenek összegyűltek, hogy megnézzék a “produkciót”, az egyik tehén pedig a férfi közvetlen közelébe merészkedett, hogy fejével átölelje.

A Rahat szentélyházai rengeteg állatot mentettek meg, többek közt bikákat, szamarakat, és egyéb nagytestű patásokat, akiket megmentésük előtt arra kényszerítettek, hogy napról napra egyre nagyobb terheket húzzanak, még akkor is, ha betegek, fáradtak vagy sérültek voltak.

Ezek a szerencsés tehenek most azonban visszavonulhattak a zene pihentető hangjába.

Csakúgy, mint az emberek, minden más állatnak egyedülálló személyisége van, és sokféle zene mozgatja meg őket.

– mondta az Animal Rahat vezérigazgatója, Dr. Naresh Chandra Upreti.

Egyetlen állatot sem szabadna ilyen körülmények között a földre küldeni dolgozni. Az Animal Rahat elkötelezett amellett, hogy megmentett lakóinknak élményekben  gazdag életet nyújtsanak a szenvedésük után.

Ez a cikk is érdekelhet:

Nő lehúzza az alsó ajkát, és mutatja a begyulladt ínyét

Gyakran vérzik az ínyed? Az étrended is ludas lehet benne

Míg a növényi ételekben gazdag mediterrán diéta csökkentheti az ínybetegségek

21, vegan ELTE TTK

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Mogyorókrém egy barna tálban, benne habverő

Egészséges mogyorókrém házilag – így készül a „Notella”

Panna cotta kék tányéron, körülötte fügék, fügelevelek

Fügés panna cotta – légiesen elegáns desszert az ősz ízeivel

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének