Vörös és feldolgozott húsok a disznóhúskampányban

Állami disznóhúskampány indult, jobban jársz, ha nem hallgatsz rá

Állami kampány buzdítja a magyarokat arra, hogy disznóhús is kerüljön az ünnepi asztalra. Ám ez egészségügyi szempontból nem túl jó tanács. Az Egészségügyi Világszervezet már közel tíz éve megállapította, hogy a vörös hús fogyasztása növeli a vastagbélrák kialakulásának kockázatát. Ráadásul a disznó nagyon intelligens állat, kognitív képességeivel a kutyákat is megelőzi.

Nem pusztán a hal fogyasztása kapcsolódik az év végi ünnepi időszakhoz, sertéshús is gyakran kerül ilyenkor az asztalokra. Ennek oka, hogy a malacot sok kultúrában a bőség, gazdagság és szerencse szimbólumának tartják. Szilveszterkor és újévkor a sertéshúsból készült ételek fogyasztása a szerencse és a jólét biztosításának szimbóluma.

Nem kizárólag Magyarországon dívik a szilveszteri malacsült, Közép- és Kelet-Európa több országában is jellemző ez, például Ausztriában és Németországban. Spanyolországban és Portugáliában kevésbé hangsúlyos ez a szokás, de ezekben az országokban is akadnak olyan régiók, ahol a bőség és a haladás reményében malachúst fogyasztanak újévkor. Olaszországban pedig bizonyos háztartásokban még tartják a szokást, hogy zamponét fogyasztanak szilveszterkor. Ez úgy készül, hogy darált sertéshús alapú masszával töltik meg a sertés elülső lábát.

Állami kampány keretében biztatják sertéshúsfogyasztásra a magyarokat

Az Agrárminisztérium mindenesetre nem bízta a véletlenre, kampányt indított decemberben „Ünnepeljünk malaccal!” szlogennel. Ennek keretében az Agrármarketing Centrummal és a Hússzövetséggel karöltve azt szeretnék elérni, hogy a magyar sertéshús fogyasztását népszerűsítsék az ünnepi időszakban.

Az áremelkedések hatására az év egészében csökkenő tendenciát mutatott a sertéshúsfogyasztás Magyarországon a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint. Az intézmény ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy decemberben, főleg a hónap második felében háromszor annyi sertéshúst adnak el a hentesek, mint más hónapokban.

Jelentősen emelkedett az elmúlt években az egy főre jutó magyar sertéshúsfogyasztás: több mint tíz éve 23 kilogramm volt az átlag, mára azonban ez az érték bőven túllépte a 30 kilogrammot. Ez pedig nem véletlen, számtalan állami fejlesztési programmal segítik a sertéságazati szereplőket. A Vidékfejlesztési Program keretében csaknem 450 sertéstartással foglalkozó vállalkozás összesen mintegy 85 milliárd forint fejlesztési forráshoz jutott, sertéshízó állatjóléti támogatásra pedig idén 10,2 milliárd forint áll rendelkezésremondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

A sertéshús előállítását és fogyasztását azonban annak ellenére szorgalmazza számos állami program, hogy káros az egészségre. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már közel tíz éve megállapította, hogy a vörös hús fogyasztása növeli a vastagbélrák kialakulásának kockázatát. De a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásával is összefüggésbe hozták már a vörös húsokat. Feldolgozott formájában ráadásul a demencia kialakulásának kockázatát is növelheti egy új, 130 ezer fő vizsgálatából származó tanulmány alapján. A kutatók szerint ennek a kiváltása dióval, babbal vagy tofuval csökkentheti a rizikót.

A kutyánál is intelligensebb a disznó

Az átlagembernek a disznókról általában nem az jut eszébe, mennyire okosak, márpedig ez a megállapítás nagyon is megállja a helyét. Akár egyszerűbb videójátékokkal is képesek játszani, ahogy azt a Purdue Egyetem Állatjóléti Kutatóközpontjában be is bizonyította négy állat.

A disznók „kognitív képességei meglehetősen kifinomultak. Még a kutyákat is megelőzik ebben, de a hároméves gyerekeket is” – mondta Donald Broom, a Cambridge-i Egyetem professzora, az Európa Tanács korábbi tudományos tanácsadója.

A disznók hosszú távú memóriája is kiváló. Amellett, hogy meg tudják tanulni, hogyan mozgassák a kurzort a számítógép képernyőjén egy joystick segítségével, más trükköket is el tudnak sajátítani, például ketrecajtót kinyitni. Egy Moritz nevű malac azt is bebizonyította, hogy a kirakóssal is jól elboldogulhatnak a disznók.

Voksolj a lencsére!

Hogy mi legyen akkor a szilveszteri, valamint az újévi menü, hogy az egészségednek és a disznóknak is kedvezz? A lencse egyébként is előszeretettel fogyasztott étel az évnek ezen időszakában. Dönthetsz tehát úgy, hogy disznó helyett lencsét fogyasztasz, és ebben az esetben is tradicionálisnak tekinthető az étkezésed.

A babona szerint, ha valaki lencsefogyasztással fordul az újévre, annak pénzesőben lesz része. Ha azonban ez nem is válna valóra, abban biztos lehetsz, hogy a lencsefogyasztással jót teszel a szervezeteddel. Ez a hüvelyes ugyanis remek fehérje-, folsav- és vasforrás, tele van egészséges szénhidrátokkal és rostokkal.

A jól ismert lencsefőzeléken kívül számos más ételt is készíthetsz lencséből, például lencse dahlt, pásztorpitét vagy lencsés quinoasalátát.

Ez a cikk is érdekelhet:

Dióval megszórt sütőtökös-spenótos saláta fekete tányéron, mellette villa

Sütőtökös saláta spenóttal és pirított dióval – könnyed, mégis tápláló fogás az őszi napokra

Édeskés sütőtök, friss spenót és roppanós pirított dió – ez

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Wonton leves húsmentesen

Húsmentes wonton leves – tökéletes gyógyír az őszi-téli megfázásokra

Madártej: vaníliaszósz tetején fehér habfelhők úsznak

Vegán madártej datolyakaramellel – nosztalgiadesszertezés csúcsra járatva

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének