Démény a kötsög

Búcsúznak követői Deménytől, az ország „kötsög” vizslájától

Szomorú poszttal jelentkezett Demény, a „kötsög” sztárvizsla gazdája, Magos Judit. A több mint 80 ezer követővel rendelkező kutyát az idős korából adódó romló egészségi állapota miatt kénytelenek elaltatni.

A könyörületes elaltatás mellett döntött Magos Judit, aki a Demény, a kötsög Facebook-oldal mögött állt. Az oldal a kezdetektől fogva töretlen sikert aratott, és Demény neve egyet jelentett a pimasz, de szerethető kutya karakterével. Facebook-oldalának leírásában csak úgy jellemezték:

Kötsög. Diktátor. Vizslablogger és véleményvezér.

Az évek során az oldal több mint 80 ezer követőt gyűjtött a szívmelengető és humoros történetekkel. A vicces posztok mellett a kutya gazdája gyakran hívta fel a figyelmet állatvédelmi és örökbefogadási kampányokra is, hiszen Deményt is a gyepmesteri telepről fogadták örökbe több mint egy évtizede.

Demény nevéhez több könyv és egy társasjáték is kapcsolódik, amellyel edukációs célt is szolgáltak.

Magos Judit a posztban úgy fogalmaz:

Ma egy korszak véget ér, és nem tudom, kivé válok, vagy hogyan fogok élni nélküle, de szeretném, ha ez a nap még az ő napja lenne. Demény nem csupán az én kutyám, de az ország vizslája, népvezér, Aranykönyv-díjas bestselleríró és az első magyarországi celEB.

A teljes búcsúposzt itt olvasható:

Ez a cikk is érdekelhet:

Bazsalikom a kertben

Így lesz friss bazsalikomod télen is – mutatjuk a trükköt

A bazsalikom a nyár egyik legkedveltebb fűszernövénye, főleg az olasz

A Prove.hu vegán szemmel mutatja be a világot - növényi alapú receptek, riportok itthonról és a nagyvilágból, elemzések, véleménycikkek és még sok más.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Szendvicskrémek három variációban, három külön tálkában, mellettük csicseriborsó

Színesítsd a reggelit ezekkel a házi szendvicskrémekkel!

Quesadilla kapros uborkasalátával|Quesadilla piros színű szósszal|

Mexikói ízvilágú, batátás quesadilla – laktató, fehérjében gazdag fűszeres fogás

Sültpaprika-krémleves díszes tálban

Sültpaprika-krémleves fűszeres pirított csicseriborsóval

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének