Törvényjavaslat benyújtását tervezi a dél-koreai kormány azzal a céllal, hogy a kutyahúsevés hagyományát száműzzék az országból.
Egyre inkább úgy fest, Dél-Korea elszánta magát arra, hogy betiltsa az országban a kutyahús fogyasztását. Ott ez ősi szokásnak számít, amelyet rengeteg bírálat ér nyugati országokból. Ráadásul határokon belül is egyre többen vélekednek úgy, hogy fel kellene számolni.
A Gallup Korea 2022-es felmérése szerint a megkérdezettek 64 százalék ellenzi a kutyahús fogyasztását. A nyilatkozók mindössze 8 százaléka evett kutyahúst az elmúlt egy évben, szemben a 2015-ben regisztrált 27 százalékkal.
A dél-koreai társadalmon belül elsősorban a fiatalabb generációk képviselik azt az álláspontot, hogy a kutyaevés felett eljárt már az idő. Ez persze nem rendhagyó tendencia, egy felmérés szerint Izlandon is a bálnavadászatot elsősorban az idősebb emberek támogatják.
Hogy az északi országban végül végleg felhagynak-e ezzel a szokással, egyelőre kérdőjeles. Dél-Korea mindenesetre már hivatalosan is a kutyaevés hagyományának felszámolása felé kacsingat.
Itt az ideje, hogy véget vessünk a kutyahúsfogyasztással kapcsolatos társadalmi konfliktusoknak és vitáknak egy külön törvény megalkotásával, amely véget vetne ennek a gyakorlatnak
– jelentette ki Yu Eui-dong, a kormányzó Polgári Erő Pártjának vezetője egy kormánytisztviselők és állatjogi aktivisták részvételével zajlott egyeztetésen.
Hozzátette, a kormány még idén törvényjavaslatot nyújt be, amelynek parlamenti megszavazásával érvénybe is léphet a tilalom. A javaslatban hároméves türelmi idő szerepelhet, valamint pénzügyi támogatás az érintett vállalkozások számára. Utóbbi segítséget biztosíthat abban, hogy minél kevesebb veszteséggel vonuljanak ki a kutyaevéshez köthető üzletekből.
A kormány adatai szerint mintegy 1150 kutyatenyésztő farm, 34 vágóhíd, 219 forgalmazó cég és körülbelül 1600 kutyahúst felszolgáló étterem van az országban.
Dél-Korea a kutyahúsevést, Franciaország a lóhús fogyasztását tilthatja
Nem kizárólag Dél-Koreában gondolkodhatnak el egy régi szokás felszámolásán. Amíg az ázsiai ország a kutyahúsevés szokását kérdőjelezi meg, a franciák a lóhús fogyasztásának fordíthatnak hátat.
Nicolas Dupont-Aignan, a Debout la France párt képviselője terjesztett be egy törvénytervezetet, amely alapján betilthatnák a lóevést az országban.
Senkinek nem jutna eszébe macskát vagy kutyát enni, ezért úgy gondolom, hogy hazánkban megtisztelő lenne a ló státuszának megváltoztatása
– indokolta a kezdeményezését a képviselő.
A Plant Based News szerint az emberek 80 százalékkal kevesebb lóhúst esznek Franciaországban manapság, mint az 1970-es években. Az egy főre eső évi francia lóhúsfogyasztás mintegy 290 gramm, a franciák túlnyomó többsége egyáltalán nem is eszik ilyet. 2019-ben a hentesek által értékesített hús kevesebb mint egy százalékát tette ki a lóhús.
(Reuters)