Tényleg csípőtörést okozhat a húsevés mellőzése?

Egy friss tanulmány alapján magasabb eséllyel néz csípőtörés elé az, aki a húsevés mellőzését választja. Az eredmény konkrét esetszámra lefordítva viszont nem tűnik ijesztőnek, ráadásul a szakemberek úgy vélik, a növényi étrend számos előnye bőven túlmutat a tanulmány által feltárt kockázaton.

A University of Leeds kutatói által jegyzett új tanulmány a UK Biobank adatain alapszik, ami egy hatalmas adatbank több mint félmillió 40-69 év közötti angliai, walesi és skóciai lakos egészségügyi adataival, melyeket 2006 és 2010 között gyűjtöttek. A kutatók ezeket az adatokat felhasználva próbáltak összefüggést találni a csípőtörések száma, valamint az alanyok által fogyasztott étrend kapcsolata között.

A kutatáshoz 413.914 alany adatait használták fel végül, ennyinél állt rendelkezésre megfelelő mennyiségű információ, hogy egyrészt különálló táplálkozási csoportokba tudják őket osztani, másrészt lehessen ismerni egyéb olyan tulajdonságokat, amelyek befolyásolhatják az eredményt, például hogy dohányzik-e az illető, vagy hogy mennyi testmozgást végez.

Az alanyokat táplálkozási szokásaik alapján négy csoportba osztották – gyakori húsevők (heti 5 vagy több alkalommal esznek húst), alkalmi húsevők, peszkatáriánusok (húsként csak halat fogyasztók) és vegetáriánusok –, az eredményeket pedig a gyakori húsevők értékeihez hasonlították. A konklúzió, hogy míg sem az alkalmi húsevők, sem a peszkatáriánusok csoportja nem mutatott különbséget, a vegetáriánusok 50 százalékkal nagyobb eséllyel szenvedtek csípőtörést, mint a gyakori húsevők. Van némi bizonyíték arra, hogy a testtömegindex (BMI) is befolyásoló erővel bír, de sem a kor, sem a szexus nem volt releváns a végeredmény szempontjából.

Az adatokat számszerűsítve azt kapjuk, hogy egy ezerfős vegetáriánus társaságban 10 év leforgása alatt hárommal több csípőtörés fordul elő, mint a húsevők ugyanekkora méretű csoportjában.

A vegetáriánus étrend egészségügyi előnyei, beleértve a rák, valamint a kardiovaszkuláris betegségek csökkent kockázatát, túlmutatnak a csípőtörés megnövekedett valószínűsége által jelentett kockázatokon

– mondja James Webster, a tanulmány vezetője.

Egészséges a húsevés mellőzése?

Minden tudományos konszenzus szerint kifejezetten egészséges. Ahogy a tanulmány szerzője is kiemelte, számos olyan komoly betegség kialakulása csökkenthető az állati eredetű élelmiszerek elhagyásával, amelyek a legtöbb halálozásért felelősek világszerte. Ráadásul a növényi étrend hatásos lehet abban is, hogy minél tovább megőrizzük a szellemi frissességünket, elkerüljük a demenciát és késleltessük az öregedést.

(VegNews)

Ez a cikk is érdekelhet:

Fiatal nő ül a számítógép előtt

ADHD-t diagnosztizáltak nálad? Étkezz így, hogy kordában tarthasd a tüneteket!

Az ADHD ma már nem ismeretlen kifejezés: sok gyerek és

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Édesburgonyás pásztorpite fekete tepsiben

Édesburgonyás pásztorpite – tápláló és szaftos fogás kevesebb mint egy óra alatt

Káposztás gnocchi kék tányérban, céklakrémmel körülvéve, rajta pirított tofukockák

Káposztás gnocchi céklakrémmel és füstölt tofuval – ünnepi ízek hétköznapokra

Wonton leves húsmentesen

Húsmentes wonton leves – tökéletes gyógyír az őszi-téli megfázásokra

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének