Az 1986-ban történt katasztrófa – amikor is a csernobili atomerőmű a hiroshimai bombánál 400-szor több sugárzást bocsátott ki – a világ minden táján élő embert mélyen érintett.
A katasztrófa után körülbelül 350.000 embert kellett evakuálni otthonából, azonban sokak számára a katasztrófa már visszafordíthatatlan következményekkel járt. A sugárzásnak kitettek közül rengetegen betegedtek meg; legtöbben a rák, a pajzsmirigy és a pszichológiai betegségek áldozatául estek.
Az előrejelzések azt jósolták, hogy az elkerített zóna mára növények és állatok nélküli, élettelen tér lesz, azonban 33 évvel a katasztrófa után Csernobil, és a környezete egyáltalán nem hasonlít egy lakatlan sivatagra. Épp ellenkezőleg; ma a vadon élő állatok menedékhelyének tekinthető, amely betekintést ad, milyen lenne, ha mi, emberek nem léteznénk.
A légi felmérések és mozgásérzékelő kamerák révén a kutatók élő vadvilágot fedeztek fel a területen, amely az 1986-ban kibocsátott sugárzásnak nem volt közvetlen kitéve. Többek között barna medvék, bölények, farkasok és lynxek figyelhetőek meg a térségben, melyek emberi beavatkozás nélkül, sikeresen vészelték át a katasztrófát. Több, mint 200 madárfajt is találtak a katasztrófa helyszínén. A kilencvenes évek végén a kutatók a kipusztulófélben lévő Przewalski lovakat vitték be a régióba, melyek minden elképzelést felülmúlva szintén fennmaradtak.
Európa-szerte az egyetemek kutatói tanulmányozták a csernobili kétéltűket, halakat, rovarokat, földigilisztákat és baktériumokat, és arra a megállapításra jutottak, hogy ember nélkül Csernobil jóval nagyobb biológiai sokféleséggel rendelkezik; az összes vizsgált csoport stabil és életképes populációkat tart fenn.
A csernobili katasztrófa elszenvedése azonban mégis negatív hatással van az ott élő vadvilágra. Bizonyos rovarok rövidebb élettartammal rendelkeznek, és érzékenyebbek a parazita betegségekre, mint a sugárzásszivárgás előtt. Ezenkívül néhány madárfaj magasabb szintű albinizmust mutat, és számos élettani, valamint genetikai változáson ment keresztül.
A Párizsi Egyetem egyik tanulmányában az olvasható, hogy a kizárási zónában jelen lévő állatok nem közvetlenül a sugárzási toxicitás miatt halnak meg, hanem a rossz életminőség miatt kialakuló szürkehályog és a daganatok által.
Vajon a nagytestű emlősök populációi egészséges egyénekből állnak? Netán betegek és rosszul fejlődtek, vagy a sugárzás más formában befolyásolta a jóllétüket?
– nyilatkozta Anders Møller, egyetemi ökológus a Wirednek.
Ez nem vizsgált, és a legnagyobb kérdőjelek arra a területre tehetők, amely a kizárási zóna fölött van.
A tudósok véleménye megoszlik abban, hogy a csernobili sugárzás hatásai tartósak lesznek-e. Harminc év nem elég hosszú ahhoz, hogy a biológusok, és megfigyelők hosszú távú következtetéseket tudjanak levonni a katasztrófa utáni körülményekről.
Az egyik elmélet szerint a térség biológiai sokféleségben elért sikere annak tudható be, hogy a vadon élő állatok jobban ellenállnak a sugárzásnak, mint korábban azt gondoltak. A másik hipotézisben a siker abban rejlik, hogy az állatokat saját eszközeikre hagyták anélkül, hogy az emberek elpusztítanák volna élőhelyeiket, vagy magukat az állatokat.
A kutatás folyamatban van, és minden kérdés csak egyre több kérdést vet fel. A csernobili katasztrófa még nyilvánvalóan nem tekinthető lezártnak, és még az is lehet, hogy a világ valamely más részein lesz következménye.
A csernobili kizárási zóna kulcsfontosságú terület, a sugárzást tanulmányozók itt az emberekre és a vadon élő állatokra gyakorolt hatását vizsgálják. Az egyre növekvő „tiszta” energia iránti igényünknek köszönhetően az atomerőművek jövője nem túl fényes, ami azt jelenti, hogy több tervre van szükségünk arra az esetre, hogy mi történhet, ha a dolgok rosszul mennek.
