Képkocka a Christspiracy című dokumentumfilm előzeteséből, melyen Jézus látható egy báránnyal.

Érkezik a Christspiracy – egy megosztó vegán dokumentumfilm a vallás és az állatvilág viszonyáról

Kip Andersen, a közismert dokumentumfilmes a Cowspiracy és a Seaspiracy filmek után egy újabb projektbe vágta a fejszéjét. A Christspiracy a vallás és a spiritualitás nézőpontjából vizsgálja meg az állatokhoz kötődő viszonyunkat. A rendező úgy véli, ez lesz az eddigi legmegosztóbb alkotása.

Az utóbbi évek legnagyobb vihart kavart dokumentumfilmjei között biztosan ott találjuk Kip Andersen valamelyik alkotását, de az sem lenne meglepő, ha mindegyik dokumentumfilmje szerepelne a listán. Szinte borítékolható, hogy a Christspiracy, a „-spiracy”-filmek harmadik tagja is helyet szerez magának ezen a listán. Sőt, jó eséllyel egyből a tetejére kerül, hiszen kevés érzékenyebb téma van a világon, mint a vallás.

Kip Andersen munkássága ezzel a harmadik filmmel a veganizmus mindhárom alappillérét körbejárja. A Cowspiracy és a Seaspiracy az állatipar és a halászat környezetpusztító hatásaira fókuszáltak. A What the Health pedig az egészségügyi vonatkozásokat tárta fel a témában. A Christspiracy: The Spirituality Secret pedig a morális kérdéseket veti fel, ami a veganizmus szempontjából talán a leglényegibb nézőpont. A készítők a világ nagy vallásainak (kereszténység, judaizmus, hinduizmus, iszlám, buddhizmus) képviselőivel készítettek interjút, hogy minél teljesebb képet kapjon a néző.

A Christspiracy: The Spirituality Secret egy korszakalkotó tényfeltáró dokumentumfilm a Cowspiracy, a Seaspiracy és a What the Health készítőitől, ami lerántja a leplet az elmúlt kétezer év legnagyobb vallási fedősztorijáról. Az egész egy kérdéssel kezdődött, amikor Kameron Waters társszerző megkérdezte a díjnyertes filmkészítőt, Kip Andersent: »Létezik spirituális módja egy állat megölésének?« A válasz, amit a filmkészítők feltárnak, alapjaiban fogja megrengetni az eddig bevett szokásokat

– olvasható a film Kickstarter-oldalán.

A Christspiracy terjesztése a támogatókon múlik

A közösségi finanszírozás különlegessége, hogy a készítők nem a film elkészültéhez kérnek anyagi támogatás. A dokumentumfilm ugyanis az első képkockától az utolsóig elkészült már. Viszont az eredetileg a Netfilx által (2018-ban) megrendelt dokumentumfilmet a készítők most „vissza szeretnék vásárolni”, hogy ne csak a streamingszolgáltatás keretében legyen elérhető, hanem minél több ember számára hozzáférhetővé tudják tenni. A Netflix ugyanis csak a föld lakosságának 3 százalékát éri el. Ennél pedig komolyabb célokat tűztek ki az alkotók.

A „pay-it-forward” (fizesd ki előre) rendszerének köszönhetően a második támogatói szinttől kezdve – a befizetett összeg ellenében (27 dollár) – lehetőségünk van arra, hogy rajtunk kívül egy másik embernek is hozzáférést adjunk a film online premierjének megtekintésére. Ilyen módon szeretnék elérni a készítők, hogy minél többen hozzáférjenek a legújabb filmjükhöz, amiről a projekt leírásában nem győzik elég sokszor bizonygatni, hogy alapjaiban rengeti majd meg a vallásról és a világról alkotott nézetünket.

A Christspiracy a legnagyobb és a legmerészebb rész a Seaspiracy, Cowspiracy és a What the Health sorozatban. Légy részese a történelemnek azzal, hogy támogatod a projektet és továbbadod az üzenetet, ami megváltoztatja a világot

– szólítanak fel a készítők.

A filmhez szükséges 300 ezer dollárból a cikk írásának pillanatáig 200 ezer dollárt dobtak össze az adakozók. A gyűjtés december 1-ig tart és a filmet várhatóan 2024 elején mutatják majd be.

(Plant Based News)

Ez a cikk is érdekelhet:

Vegán Tom Kha leves fekete tányérban, mellette ázsiai asztaldíszekkel

Vegán Tom Kha leves – illatos és melengetően pikáns fúziós fogás

A krémes kókusztej, pikáns gochujang és shiitakegomba harmóniája adja a

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Egy tál színes paella, rajta pár gerezd lime, a háttérben zöldségek

Vegán paella – színes-zamatos spanyol klasszikus extra fehérjetartalommal

Gombakrémleves fekete tányérban, szürke felületen

Gombakrémleves csicseriborsóval – tápláló és melengető komfortfogás

Sültpaprika-krémleves díszes tálban

Sültpaprika-krémleves fűszeres pirított csicseriborsóval

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének