a chia mag a magas vérnyomás ellenszere lehet

A chiamag a magas vérnyomás ellen is hatásos

A közismert szuperélelmiszerről eddig is köztudott volt, hogy számos pozitív hatással jár a fogyasztása. Egy új kutatás alapján most kiderült, hogy a chiamag olyan genetikai tulajdonságokkal rendelkezik, amiket jó eséllyel lehet majd alkalmazni a gyógyászatban. A növény teljes génállományát feltérképező vizsgálat megállapította, hogy a magas vérnyomás vagy a rák gyógyításában is szerepe lehet a jövőben.

A Frontiers in Plant Science (A növényi tudomány úttörői) című folyóiratban jelent meg az a kutatás, amelyben elsőként térképezték fel a chiamag (más néven azték zsálya) teljes génállományát. Az Oregon State University kutatói a tudományos vizsgálódás következtében olyan tulajdonságokra bukkantak, amelyek izgalmas eredményekkel kecsegtetnek. A chiamag genetikai tulajdonságai miatt elképzelhető, hogy a jövőben a magas vérnyomás vagy akár a rákos megbetegedések kezelésére is fel lehet majd használni őket.

Az USA mezőgazdasági minisztériuma szerint a forgalomban lévő gyógyszerek 40 százaléka lényegében növényi származék. Ez igaz a 20 legnépszerűbb gyógyszerre is. Az emberek már több ezer éve alkalmaznak gyógyhatású növényeket, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy a chiamagról is kiderült, alkalmas lehet betegségek kezelésére.

A kutatás nem csak az egészségügyi lehetőségeket vizsgálta. Azt is nézték, milyen módon lehetne fenntarthatóbbá és termékenyebbé tenni a növényt. Ez élelmiszer-biztonsági szempontok miatt fontos. A jövőben a chia nagymértékben hozzájárulhat az emberek élelmezéséhez.

A chiamag jótékony hatásai régóta ismertek

Aki egy kicsit is komolyan veszi az egészséges táplálkozást, az biztosan találkozott már a chiamaggal. Az egészségtudatos étkezés egyik alapvető összetevője ez az apró, sok vizet felszívni képes mag. Akár magában, akár pudingként remekül fogyasztható. A Prove hasábjain is számos alkalommal jelentek meg receptek, amelyek a chiamag köré épülnek.

A chia az egyik legjobb növényi forrása az omega-3 esszenciális zsírsavaknak, amelyek a szív- és érrendszeri problémák ellen hatékonyak, illetve az idegrendszerre is pozitívan hatnak. Emellett a rosttartalmuk is kifejezetten magas, ami elősegítheti a megfelelő emésztést és védhet a cukorbetegség ellen.

Sőt, a rosttartalma olyan magas, hogy a Nébih fel is hívja rá a figyelmet, hogy napi 15 grammnál többet nem ajánlatos fogyasztani. Ez ugyanis már emésztőrendszeri problémákhoz vezethet. Fontos még megemlíteni, hogy keresztallergiát válthat ki; aki allergiás a szezámmagra vagy a mustárra, az legyen vele óvatos.

(Plant Based News)

Ez a cikk is érdekelhet:

Szendvicskrémek három variációban, három külön tálkában, mellettük csicseriborsó

Színesítsd a reggelit ezekkel a házi szendvicskrémekkel!

Fáradt vagy éppen pörgős reggelekre is lehet frissítő és tápláló

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Piperade, baszk zöldségragu egy zöld tányérban, körülötte paradicsom, paprika és hagyma

Piperade – a baszkok egyszerű, színes zöldségraguja

Wonton leves húsmentesen

Húsmentes wonton leves – tökéletes gyógyír az őszi-téli megfázásokra

Vegán Tom Kha leves fekete tányérban, mellette ázsiai asztaldíszekkel

Vegán Tom Kha leves – illatos és melengetően pikáns fúziós fogás

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének