A globális szén-dioxid-kibocsátás feléért mindössze 36 cég tehető felelőssé – állítja egy új jelentés. A 2023-ból származó adatok a szerzők szerint megerősítik, hogy a cégeket felelősségre kell vonni a klímalábnyomukkal kapcsolatban.
A Carbon Majors adatbázisa szerint 169 állami és magáncég tehető felelőssé a szén-dioxid-kibocsátás több mint 78 százalékáért globálisan. Ebből mindössze 36 cégtől származik a kibocsátások több mint fele. Az adatbázis korábbi változatait több büntetőeljárásban is felhasználták, amelyek során cégeket és befektetőket vontak felelősségre klímakárosító tevékenységük miatt – írja a The Guardian.
A legnagyobb felelősség az olyan olaj-, gáz- és szénvállalatokat terheli, mint
- a többségi állami tulajdonú Saudi Aramco,
- a szintén állami kézben lévő Coal India,
- az amerikai ExxonMobil,
- a brit Shell, valamint
- több kínai cég.
Egész országokéhoz hasonlítható egyes cégek szén-dioxid-kibocsátása
A cégek klímalábnyomát akár országokéval is össze lehet hasonlítani: ha a Saudi Aramco egy állam volna, akkor Kína, az Egyesült Államok és India után a negyedik legnagyobb kibocsátónak számítana. Az ExxonMobilnak pedig nagyjából annyi a kibocsátása, mint a kilencedik legklímaszennyezőbb országnak számító Németországnak.
A másfél fokos klímacél eléréséhez 2030-ra 45 százalékkal kellene csökkenteni a globális kibocsátást – ennek ellenére nemhogy csökkenésről nem beszélhetünk, de évről évre felfelé araszolnak a mutatók. A jelentésben szereplő 169 cég túlnyomó része a vizsgált évben – 2023-ban – a korábbi évekhez képest növelte a kibocsátását.
A Carbon Majors adatbázisában egészen 1854-től 2023-ig jegyeznek kibocsátási adatokat – ezek szerint az ember által kibocsátott szén-dioxid kétharmada az ipari forradalom óta 180 cégtől származik. Ezek közt mindössze 11 olyan vállalat található, amely ma már nem létezik.
Emmett Connaire, a jelentés mögött álló, InfluenceMap nevű agytröszt elemzője szerint „a globális, klímával kapcsolatos kötelezettségvállalások ellenére a világ legnagyobb olajvállalatainak egy kis csoportja jelentős mértékben növeli a termelését és a kibocsátását.”
Hozzátette,
ez a kutatás rámutat, milyen aránytalanul nagy hatása van a klímakrízisre ezeknek a cégeknek, és alátámasztja azt, hogy a vállalatokat jogi felelősségre kell vonni.
Mindeközben a Shell szóvivőjének nyilatkozata szerint az olajcég elkötelezett azon vállalásuk iránt, miszerint 2050-re el fogják érni a nettó zéró kibocsátást. Ezt az új technológiákba való befektetéssel kívánják teljesíteni. A cég tavaly novemberben egyébként pert nyert a holland állam ellen, amely arra kötelezte volna, hogy 2030-ra 45 százalékkal csökkentse a kibocsátását. A többi, jelentésben megnevezett cég nem válaszolt a The Guardian megkeresésére.

Domján Flóra környezetgazdálkodás szakon szerzett diplomát 2021 januárjában. A legfontosabb értéknek az empátiát tartja, éppúgy az állatok és az élővilág iránt, mint az emberek felé. Hisz benne, hogy egyre többen rájövünk: a hús ára egy élet elvétele, és az élet szeretetének, az együttérzésnek, a közös társadalmi értékeinknek minden élőre ki kell terjednie. Ezt az üzenetet minél hitelesebben igyekszik képviselni az írásaiban, az aktivizmusban és a mindennapokban is.