Érző állatok
Wales kormánya megmentené a cirkuszi állatokat
Érző állatok
Humánus hús és tojás nem létezik. Ne csapd be magad!
Sok ember gondolja úgy, hogy humánus módon előállított húst fogyaszt, pedig valójában igen kevesen tesznek így, a többség teljes tévedésben van azzal kapcsolatban mi kerül a tányérjára. Néhány évvel ezelőtt elhatároztam, hogy meglátogatom a legjobb tojásfarmot, amit errefelé csak találni lehet. Láttam egy tucat hangárt, mindegyik telis-tele volt egymásra halmozott ketrecekkel tucatnyi sorokban, kb. 45…
Érző állatok
Rejtett kamerás felvételekkel leplezték le az angol és skót gyapjúipart
Egy birkanyírásról szóló videó – amelyet aktivisták állítottak össze 49 farmon készült felvételek alapján – leleplezi, hogyan rugdossák, pofozzák és ütlegelik fémből készült nyírógéppel az állatokat. A PETA Asia nyáron kezdte meg titkos vizsgálatát, amelynek célja az angol birkanyíró farmokon uralkodó állapotok feltárása volt. Az 1 perces videórészlet, amely november közepén látott napvilágot, egy szélesebb körű…
Érző állatok
Az EU-ban élő haszonállatok élete tényleg csupa móka és kacagás?
Amikor elhatároztam, hogy írok az európai uniós állatvédelmi irányelvekről, és ennek érdekében indítottam pár Google keresést, rögtön elkezdtem érezni a zavart az erőben. A problémám a következő volt; a keresési eredményekből világosan látszott, hogy az emberek számára az állatokat még mindig csak kutyák, macskák és Kecskeméten őshonos szurikáták jelentik, így az állatvédelemmel foglalkozó cikkek nagy…
Érző állatok
Egy férfi észrevette, hogy egy egércsalád él a kertjében, épített nekik egy kis falut
Míg a legtöbb ember rögtön az egérfogóért nyúlna, vannak állatbarátok, akik a légynek (és az egereknek!) sem ártanának. Ez Simon Dell, és a kertjében élő egércsalád története. Aznap épp kint voltam, fotóztam a madarakat és vágtam a füvet, amikor észrevettem, hogy mozog valami a földön. – mondta Simon. A kamerámat a föld felé fordítottam, és teljesen…
Veganuár
5 vegán előadás, ami milliók életét változtatta meg
Mindegy, hogy már vegán vagy, vagy még csak kacérkodsz a gondolattal, hogy bojkottáld az állathasználatot, az alábbi 5 előadás garantáltan sorsfordító lesz számodra. Fontos, hogy mindenki számára érthető és nézhető legyen, ezért csak olyan előadásokat tartalmaz a lista, amelyhez készült magyar felirat – köszönhetően néhány lelkes és önkéntes magyar vegánnak. 1. James Wildman – “Az…
Érző állatok
5 világsztár, aki aktívan terjeszti a veganizmust
Rengeteg ismert arc váltott az elmúlt években növényi étrendre, de nem mindenkiből lett (még?) igazán erős vegán aktivista. Habár az állatok mindenkinek hálásak, aki megváltoztatja a szokásait, jól tudjuk, hogy addig nem lesz globális változás, amíg nem beszélünk az állathasználat etikai, környezeti és egészségügyi problémáiról. Az alábbi 5 világsztár azonban minden alkalmat megragad, hogy megmutassa: a…
Érző állatok
Egy tehén elmenekült a mészárszékről, és egy szarvascsaládhoz csapódva túlélte a hideg telet
A People magazin egyik cikkében olvashattunk először Bonnie-ról, a tehénről, aki megszökött egy holland farmról (amely a hollandiai New York mellett található), ahol borjúkat neveltek, majd vágtak le. Bonnie a szökés után a túlélés reményében egy közeli erdőben élő szarvascsaládhoz csapódott. A történet a következő volt: Bonnie mindig hallotta a fajtársai kétségbeesett sírását, amikor a…
Érző állatok
A méhek összefognak, hogy megmentsék társukat a haláltól (videó)
A Daily Mail egy szívmelengető videót osztott meg Facebook oldalán, melyben azt láthatjuk, hogy a méhek összefognak, hogy megmentsék egy társuk életét. A felvétel egy csapatnyi méhről készült, akik azon dolgoznak, hogy segítsenek az egyik társukon, aki beleesett egy mézpergetőbe. A méhek letisztítják a barátjuk testét és szárnyait, hogy újra tudjon repülni, máskülönben meghalna. Kb.…
Érző állatok
Csodálatos kisfilm készült a hurrikánból mentett állatokról (már nézhető)
Szívszorító és vidám egyszerre – a Mercy For Animals által készített 10 perces kisfilm azokról a bátor hősökről szól, akik hátrahagyott állatok tucatját mentették meg, amikor a környéken természeti katasztrófa tombolt. Ők a Hurrican Heroes. 2018 szeptemberben csapott le a Florence hurrikán, ami főként Észak- és Dél-Karolina, Georgia, Virginia, Maryland és az északkeleti New Jersey államokat…
Érző állatok
Nyílt levél azokhoz, akik imádják a háziállataikat, mégis húst esznek
Ez egy nyílt levél azokhoz, akik szeretik a kutyákat és macskákat, illetve tulajdonképpen az összes állatot, amit cukinak tartanak, mégis fogyasztanak húst vagy más állati terméket. Kedves Olvasó! Megértem, hiszen én is jártam már hasonló cipőben. Életemben eddig (egy évet kivéve) mindig a családom részét képezte egy kutya vagy egy macska. A gyermekéveimet egy fekete…
Érző állatok
10 híres történelmi személy, aki vegetáriánus volt
A történelmünk legismertebb aktivistái, filozófusai és úttörői egyaránt rendelkeztek magas IQ-val és EQ-val. Így nem meglepő, hogy a kiemelkedő képességeik mellett mind valódi állatbarátok voltak, és hittek egy állathasználattól mentes jövőben. Akár csak mi. 10 híres történelmi személy, aki vegetáriánus volt 1. Püthagorasz Valószínűleg amikor matematikát vagy fizikát tanultál, nem hangzott el, hogy ez az…
Biznisz
8 sikeres üzletember, aki bezáratná a vágóhidakat
A Szilícium-völgy tech zsenijei és az üzleti világ top menedzserei is tudják, hogy a hús jövője kegyetlenségmentes lesz, amihez már nem kell állatok milliárdjait megölni. 8 sikeres üzletember, aki bezáratná a vágóhidakat 1. Bill Gates Köztudott, hogy Bill Gates, a Microsoft társalapítója régóta küzd a globális éhezés ellen. A világ második leggazdagabb embere szerint a…
Ez is érdekelhet
Érző állatok