Bővíti vegán kínálatát az Aldi, legalább ezer új termék bevezetését tervezi

Az Aldi is szeretné kibővíteni növényi alapú termékpalettáját. A tervezett termékbővítés befejezését 2024 év végére időzítik. Azt még nem tudni, hogy ez milyen mértékben érinti majd a hazai boltokat.

A múlt hónapban jelentette be a Lidl áruházlánc központi vezetősége, hogy növelni fogják a növényi alapú készítmények arányát a húsos termékekhez képest.

A lépés általános elismerést váltott ki hazai berkekben is, a magyarországi vegán, állatjogi és növényi alapú táplálkozást népszerűsítő szervezetek egy emberként ünnepelték az áruházlánc döntését. Elismerésük jeléül egy közös nyilatkozatot is kiadtak, amit a Prove vegán életmódmagazin is aláírt.

Alig egy hónappal a konkurens cég terveinek napvilágra kerülése után az Aldi központi vezetése jelentett be hasonló döntést, miszerint ők is igyekeznek növelni a növényi kínálatukat. Több mint 1.000 növényi alapú terméket terveznek a vásárlók számára kínálni, a plant-based termékpaletta bővítését pedig a jövő év végéig szeretnék befejezni.

Célunk, hogy vásárlóinknak 1.000 növényi alapú terméket kínálhassunk egész évben az általános, szezonális és promóciós kategóriákban 2024 végére. Ahhoz, hogy ezt elérhessük, nemcsak arra fókuszálunk, hogy kivezessük a kevés mennyiségű állati hozzávalót az egyes termékeinkből, hanem hogy folyamatosan növeljük a vegán termékeink számát is

– olvasható az Aldi legutóbbi, nemzetközi jelentésében.

Az áruház jelenleg körülbelül 700 terméket kínál, melyek vagy a V-label vegán jelzésével, vagy a The Vegan Society vegán virágával vannak ellátva, hogy ebből melyik országban hány termék található a polcokon, arról a helyi vezetés dönt. Ebbe beletartoznak az élelmiszerek, háztartási cikkek és kozmetikumok is.

A tervezett bővítés egyik módja, hogy azokat a termékeiket, amelyek jelenleg kis mennyiségben tartalmaznak állati eredetű összetevőket, mint például a tejcsokit tartalmazó müzlik, vegánosítják, vagyis kicserélik bennük az állati összetevőket növényi alternatívákra.

A cég arra is nagy figyelmet szeretne fordítani, hogy a növényi termékek ne csak állati hozzávalóktól mentesek, de lehetőleg egészségesek és természetesek is legyenek.

A cég a könnyebb átláthatóság miatt saját plant-based címkét is tervez bevezetni, hogy egyértelműbbé tegye a kínálatot és megkönnyítse a választást a vásárlók számára. Ezen felül 2025-ig tervezik, hogy az adalékanyagokra és tápanyagprofilokra komoly hangsúlyt fektető receptekkel és egyéb tanácsokkal segítsék a vásárlók növényi alapú átállását.

A hírrel kapcsolatban megkerestük a hazai Aldi áruházláncot is, hogy érdeklődjünk a tervezett változtatások Magyarországon milyen módon és mértékben fognak megvalósulni, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk tőlük választ.

(Vegconomist)

Ez a cikk is érdekelhet:

Két csimpánz összekapaszkodik, egyik csücsörít, másik csodálkozó arckifejezéssel néz

Egy sör nem sör – a csimpánzok alkoholfogyasztása az emberi szokásokról is árulkodhat

A vadon élő csimpánzok naponta annyi erjedt gyümölcsöt fogyasztanak, amelynek

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Két bao zöldségekkel

Zöldséges bao – ázsiai street food különleges eszközök nélkül

Szilvás morzsasüti felszeletelve, mellette egész és felezett szilvák

Szilvás morzsasüti – a tökéletes, egyszerre omlós és ropogós őszi desszert

Vegán túrós csusza répapörccel

Vegán „túrós” csusza ropogós répapörccel és kaporral

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének