Mindössze pár millió forintnak megfelelő bírságot kapott a Memphisi Egyetem, miután számos szabálysértést tárt fel náluk az amerikai mezőgazdasági minisztérium. A nem megfelelő tartási körülmények miatt több tucat kísérleti állat pusztult el az egyetemen.
Csupán 15 ezer amerikai dollárra, vagyis nagyjából 5,3 millió forintra büntette az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) a Memphisi Egyetemet, miután kiderült, hogy számos mulasztás történt a kísérleti állatok tartását illetően – számolt be a hírről a Yahoo.
A szabálysértésekkel kapcsolatban egy ohiói központú független felügyelőszervezet, a SAEN (Stop Animal Exploitation Now) tett feljelentést. A nonprofit szervezet olyan intézményeket vizsgál, amelyek állatkísérleteket folytatnak. Munkájuknak köszönhetően derülhetett fény az egyetem mulasztásaira, aminek az utóbbi két évben több tucat állat esett áldozatul.
A Memphisi Egyetem nagyon komolyan veszi a kutatással járó felelősséget. Az egyetem állatvédelmi programjának célja, hogy biztosítsa a kísérleti állatok etikus és humán módon történő alkalmazását. Állatvédelmi irányelveink minden törvénnyel, szabályozással és az egyetem működési szabályzatával összhangban vannak
– nyilatkozta az egyetem szóvivője az elmarasztalást követően.
A SAEN által benyújtott dokumentumok alapján az egyetem 2022 és 2024 között több alkalommal szegte meg a szövetségi állatvédelmi törvényt, ezzel 30 állat halálát vagy sérülését idézte elő.
A kísérleti állatok tartási körülményei nem voltak megfelelőek
Az állatvédelmi törvény elleni vétségek sorát egy 2022. április elsejei eset nyitja. Egy HVAC-egység (hűtést, fűtést, szellőzést biztosító berendezés) meghibásodását követően 12 pocok vesztette életét a megemelkedett hőmérséklet miatt. Az egyetem mulasztása, hogy nem biztosította a megfelelő szellőzési lehetőséget és a friss levegőt.
Ugyanabban az évben július és augusztus között 15 csupasz turkáló is elpusztult (részben eutanázia által). Egy állatgondozó ezt a rágcsálók megváltozott viselkedésével, agresszivitásával indokolta.
A gyanú szerint a környezetben volt valamilyen ismeretlen stresszfaktor, amire így reagáltak az állatok. A párátlanító tompa és folyamatos búgása, valamint egy meghibásodott lámpa, aminek következtében a föld alatti állatok folyamatos fénynek voltak kitéve – mind okozhatták a viselkedésváltozást.
Ezenfelül két hörcsög és egy házi pirók esett áldozatul az egyetem gondatlanságának: mindhárman a ketrec rácsai közé szorult végtagjuk miatt pusztultak el. A két hörcsögöt elaltatták, a házi pirók a sérülést követően pusztult el.
Ez nem több annál, mintha egy rosszalkodónak a kezére csapnának. Az elpusztult állatok együttes értéke valószínűleg meghaladja a büntetés mértékét
– adott hangot elégedetlenségének a bírsággal kapcsolatban Michael Budkie, a SAEN társalapítója és vezetője.
Amerikában és szerte a világban számos egyetemen zajlanak állatkísérletek. A PETA tavaly egy olyan interaktív élménnyel állt elő, amely segít az embereknek beleképzelni magukat a kísérleti állatok helyébe.