Kim Kardashian is csatlakozik a növényi húsokat gyártó cég promotereinek impozáns névsorához, ezzel pedig több százmillió ember számára teheti vonzóbbá a növényi alapú étkezést.
Kardashian nevét valószínűleg mindenki hallotta már, vagy ha mégsem, akkor ők egyébként sem tartoznak a Beyond Meat által elérni kívánt fogyasztók táborába. Az a több, mint 300 millió ember, akik Kim Instagramjának követői, viszont annál inkább érdeklik a vállalatot, és nincs is jobb ember az elérésükre, mint az influenszer királynő személyesen.
Éppen ezért hatalmas hír minden vegán, vagy ökotudatosan élő ember számára – függetlenül attól, hogy mit gondol a Kardashian jelenségről –, hogy Kim hivatalosan is a Beyond Meat nagykövete lett. A pontos pozíció chief taste consultant, amit vezető ízkonzulensként fordíthatunk, vagyis a termékek ízvilágának kialakításában lesz majd komoly szerepe az amerikai celebnek.
Egy ideje igyekszem több növényi alapú ételt enni, és nyugodtan kimondhatom, hogy a Beyond Meat a kedvencem. Imádom, hogy nem csak nagyszerű ízűek a termékeik, de nekem és a családom számára is tökéletesek
– nyilatkozta a sztár, kiegészítve azzal, hogy a gyermekei teljesen megszállottjai a Beyond Beef taconak, a Beyon Meat hamburgerhúsnak és a csirkefalatkáknak is.
A Beyond termékeinek realisztikus íze mellett Kimnek fontos az is – legalábbis ezt állítja -, hogy a cég működése segít a környezet megóvásában, a klímaválság mérséklésében, vagyis a bolygónak és a rajta élő embereknek egyaránt hasznos.
Ez az attitűd mindenképpen dicséretes, ugyanis egy friss piackutatás alapján az emberek többségének sokkal fontosabb a személyes egészség és a megfelelő íz, mint az ökológiai, vagy állatjóléti következmények, amikor növényi alapú húskészítményeket vásárolnak.
A Beyond Meat influenszerei
Snoop Dogg, Kevin Hart és a kanadai színésznő, Shay Mitchell mind a cég hírnevét népszerűsítő hírességek közé tartoznak, és egyáltalán nem véletlen, hogy a brand ilyen nagy nevekkel veszi körbe magát az online térben.
Tudományosan bizonyított tény ugyanis, hogy a közösségi média nagyon komoly hatással van az étkezési szokásainkra. Ha egy nagy tömegek által követett influenszer az egekig magasztalja egy vállalat termékeit, akkor jó eséllyel a rajongóinak egy része is hasonlóan fog viselkedni.
Egy 2015-ös harvardi kutatás is kiemelte a hírességek szerepét. Állításuk alapján különösen az étkezési szokásaink és azok környezetre gyakorolt hatásainak összekapcsolásában számított sokat, hogy az üzenet egy ismert embertől jön.
A hírességek nagyban segíthetik, hogy a klímaválság okait és következményeit a meglévő szociokulturális szokásainkhoz kapcsoljuk, ezzel pedig egyrészt a kulturális értékrendünk felülvizsgálatát (mint a hús és a tejfogyasztás), másrészt a szükséges változtatások elérhetőségét, megvalósíthatóságát, pozitív színben való feltüntetését is elősegítik
– zárja sorait a tanulmány.