vegán kampány

Betiltottak egy vegán kampányt, mert rossz érzést keltett a vásárlókban

A PETA legújabb érzékenyítő kampányát visszadobták a szigetország összes repterén. Az új reklám a bőrből készült táskákat célozza meg. 

A kézitáskává formált ártatlan boci mellett nagy betűkkel egy kérdés olvasható: „Was she killed to make your carry-on?” (Azért halt meg, hogy elkészülhessen a kézipoggyászod?). A plakát alján pedig: „Cruelty doesn’t fly” (A kegyetlenkedés nem elfogadható).

A szóhasználat kifejezetten a repterek közönségét célozza, hiszen a doesn’t fly szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy nem repül, de ez egy idióma is egyben, amit úgy lehet fordítani, nem megy át a rostán, nem felel meg. Az ötletes szöveg viszont egyetlen szigetországbeli reptéren sem lesz olvasható, azok ugyanis egytől-egyig visszautasították a plakátok kihelyezését.

Az indokok között szerepelt, hogy a plakátkampány „politikai tartalommal töltött”, amit elég nehéz értelmezni ebben a kontextusban, illetve hogy fennáll az esélye annak, hogy az üzenet kellemetlenül érinti az utazóközönséget, negatív érzelmeket kelthet és rossz fényt vethet egyes a reptéren is megtalálható boltokra.

peta kampány

Fotó: Peta Australia/Facebook

Így persze a PETA szervezetének elég nehéz szembesíteni az embereket a mindennapi döntéseik következményével, vagy legalább csak elgondolkodtatni őket arról, hogy lehet-e személyes döntésnek nevezni azt, ami egy érző, intelligens élőlény szenvedésével és halálával jár. Az állatvédők szerint amíg nem az állatok érdekeit, hanem a nekik szenvedést okozók lelkivilágát óvjuk a szembesítés okozta stressztől, addig nem lesz egyszerű változást elérni.

Nem csak az Egyesült Királyság dobta vissza a plakátokat, a Queenstown-i reptér (Új-Zéland) sem volt hajlandó kihelyezni őket, ahogy eleinte a Bozeman Yellowstone (BZN) reptér sem, de a PETA arra figyelmeztetett, hogy ez alkotmányellenes lépés, így végül mégis megjelentek a táskává váló bocik, de csak a poggyászkocsikon.

Mi a probléma a bőriparral?

A bőripar nem csak az alapanyagként használt állatok számára okoz elképzelhetetlen szenvedést, de semmilyen mértékben nem fenntartható, elképesztően környezetszennyező a cserzéshez felhasznált több mint 100 kemikália miatt, ami a jellemzően szegény országokban lévő üzemek dolgozói számára is életveszélyes környezetet teremt, emiatt pedig legtöbbjük az 50 éves kort sem éli meg.

Aki szeretné kicsit jobban kiművelni magát azzal kapcsolatban, hogy milyen elképesztő pusztítást okoz a bőripar és mennyire rettentő ember és állat számára egyaránt, annak a Prove 2020-as összefoglaló cikkét tudom ajánlani, ami részletesen végig veszi a bőrkészítés minden káros hatását.

(Euronews)

Ez a cikk is érdekelhet:

Eritrit áttetsző csatos üvegben, benne kiskanál, mellette egy barna edénykében is eritrit látható

Az agyvérzést kockáztathatod, ha ezt a népszerű édesítőszert fogyasztod

Évek óta az egyik legnépszerűbb cukorhelyettesítő az eritrit. Fehérjeszeletekben, „cukormentes”

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Édesburgonyás pásztorpite fekete tepsiben

Édesburgonyás pásztorpite – tápláló és szaftos fogás kevesebb mint egy óra alatt

Wokban szószókkal barnára sült dinnyehéj szezámmaggal, mellette kurkumás rizs, ázsiai hangulatú tányér

Wok’n’rind – avagy így lesz a görögdinnyehéjból tüzes ázsiai street food

Panna cotta kék tányéron, körülötte fügék, fügelevelek

Fügés panna cotta – légiesen elegáns desszert az ősz ízeivel

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének