Ezek a kisbárányok az angol királyi család tányérjain végezték volna, ha nem mentik meg őket

A brit királyi család sandringhami birtokáról szöktetett meg kisbárányokat három aktivista, az anyajuhot viszont kénytelenek voltak hátrahagyni, esetében minden próbálkozásuk kudarcba fulladt.

Három bárányt mentettek az Animal Rising (korábban Animal Rebellion néven ismert) állatvédő szervezet tagjai a brit királyi család sandringhami birtokáról. Az aktivisták Sammynek, Sunnynak és Sootynak nevezték el az állatokat, akiket szerintük a közeljövőben levágtak volna.

A három nő nem sokkal az akciót követően feladta magát a windsori rendőrségen. Közvetlenül előtte azonban plakátokat a magasba emelve jelezték, arról szó sincs, hogy bűnösnek éreznék magukat.

„Megmentettem a király birkáit” – lehetett olvasni két táblán is. „Így szeretjük az állatokat” – mutatta egy fel a harmadik aktivista.

Életeket menteni erkölcsi szempontból helyes dolog. Mindannyiunkat arra tanítanak, hogy a baj megelőzése jó dolog, és pontosan ez történt Sandringhamben. Mindössze pár hónaposak a bárányok, babák még, amikor megölik őket, hogy étel legyen belőlük, ennek azonban nem kell mindenképp így történnie. Élhetnénk egy olyan világban, amelyben az állatok szabadsága garantált, és nem használják fel őket élelmiszeripari célokra

– mondta Rose Patterson, a mentésben részt vevő egyik aktivista.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Animal Rising (@animal.rising) által megosztott bejegyzés

A bárányokat általában hét hónapos korukban ölik le, de az is előfordul, hogy már hathetes korukban. Az Egyesült Királyságban a bevett vágóhídi gyakorlat részeként fejjel lefelé megbilincselik és elkábítják őket, ezt követően pedig elvágják a torkukat.

A kisbárányok anyja hátramaradt

Az Animal Rising szerint tagjai minden követ megmozgattak annak érdekében, hogy az anyaállatot is el tudják vinni a bárányokkal együtt, erre azonban nem nyílt végül lehetőségük.

Azzal vigasztalódunk, hogy a kicsikért mindent megtettünk. Megmentettük őket a levágástól, és hosszú, szabad élet lehetőségéhez segítettük őket

– tájékoztatta a nyilvánosságot a szervezet. Egyben azt jelezték, ez csak a nyitánya volt egy nagyobb mentési sorozatnak, több hasonló akciót beterveztek már a nyárra.

Királyi misszió (lehetne)

Az Animal Rising felszólította a királyi családot, hogy térjenek át növényi alapú élelmiszerrendszerre. A csoport kiemelte, hogy a királyi birtokok nagysága meghaladja Nagy-Londonét, és „hihetetlen elköteleződés” lenne, ha vállalkoznának egy újraerdősítési programra a területen.

Bár Károly király nem állt át a növényi alapú étrendre, az azért biztató jelnek tekinthető, hogy márciusban elkezdtek vegán séfet keresni a konyhájára. III. Károly továbbra is fogyaszt húst, tojást, tejtermékeket, igazából táplálkozásának nagy részét ez teszi ki, de klímavédelmi megfontolásból tudatosan csökkentette ezeknek a hozzávalóknak az arányát étkezéseiben.

Korábban pedig a hízott libamájat is betiltotta a Buckingham-palotában, illetve minden királyi birtokon, mert erkölcsileg nem tartja vállalhatónak az elkészítés módját.

(Plant Based News)

Ez a cikk is érdekelhet:

Két bao zöldségekkel

Zöldséges bao – ázsiai street food különleges eszközök nélkül

Puha, illatos és frissen gőzölt tészta roppanós zöldségekkel és füstös

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Madártej: vaníliaszósz tetején fehér habfelhők úsznak

Vegán madártej datolyakaramellel – nosztalgiadesszertezés csúcsra járatva

Dióval megszórt sütőtökös-spenótos saláta fekete tányéron, mellette villa

Sütőtökös saláta spenóttal és pirított dióval – könnyed, mégis tápláló fogás az őszi napokra

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének