Most olvasott cikk
Bagoly ütközött egy teherautóval, a szellőzőrácsok közül kellett kimenteni

Bagoly ütközött egy teherautóval, a szellőzőrácsok közül kellett kimenteni

Montázs két képről, a balodalin egy teherautó szellőzőrácsai közé szorult bagoly, a jobboldalin a bagoly az őt megmentő állatrendész nő karján

Egy teherautóval ütközött, majd annak szellőzőrácsai közé szorult egy bagoly. Az állat az ütközést követően életben maradt, a lelkiismeretes gázolónak és egy tettre kész állatrendésznek köszönhetően pedig nem történt tragédia. A madár már egy állatmenhelyen lábadozik, és rövidesen újra kedvére huhoghat.

Még azok is, akik csak nagyon kevés dolgot tudnak a baglyokról, sejthetik, hogy az autók hűtőrácsai nem tartoznak a természetes élőhelyeik közé. Ami azt illeti, kifejezetten kellemetlen és veszélyes számukra – ahogy minden más élőlény számára is –, ha egy ilyen, szó szerint szorult helyzetben találják magukat a rácsok között.

Így járt az a bagoly is, akit egy Virginia állambeli lakos gázolt el teherautójával. Szerencsére az autós nem hagyta annyiban a dolgot, és eltussolni sem szerette volna az ügyet. Így amikor meglátta, hogy szomszédja, aki a megyei állatrendészet alkalmazottja, épp hazafelé tart, egyből jelzett neki, hogy szükség lenne a segítségére.

Jessica Brock nem volt rest a balesetet szenvedett madár segítségére sietni. Szakértelmének köszönhetően sikerült a baglyot kiszabadítani az autó hűtőrácsai közül. A tollas ragadozó azóta a Nature’s Nanny Wildlife Rehabilitation állatmenhelyen lábadozik.

Nagy köszönet Brock állatrendésznek a gyors és szakszerű helytállásáért a legutóbbi nagy havazást követően. Kollégánk éppen hazafelé tartott, amikor egy aggódó szomszédja leintette, aki véletlenül elütött egy baglyot, és észrevette, hogy a madár a teherautója hűtőrácsai közé szorult. Köszönhetően Brock állatrendész elszántságának és tettrekészségének, a madarat sikerült kiszabadítani és egy helyi állatmenhelyre szállítani, ahol ellátják a sérüléseit

olvasható az Isle of Wight County Animal Services Facebook-oldalán a bejegyzés a februári esetről.

A bagoly nemcsak lenyűgöző madár, de az ökoszisztéma fontos szereplője is

Akik olvasták a Tüskevár című népszerű ifjúsági regényt Fekete István tollából, azokban felelevenedhetnek Matula bácsi szavai, amint Gyula puskáját egy mogyorófán pihenő fülesbagolyra szegezte: „Soha nem szabad bántani. Egyetlen baglyot sem szabad bántani.” A berek csőszének szavai jól példázzák, milyen fontos szerepet töltenek be ezek a ragadozók az ökoszisztéma egyensúlyának fenntartásában.

A OneGreenPlanet szerint az Egyesült Államokban évente 340 millió madár – többek között baglyok – lelik halálukat az utakon. Az autóból kidobott élelmiszer-maradékok (akár egy banánhéj is) odavonzhatják a madár táplálékául szolgáló apró rágcsálókat, és máris kész a baj. Ezért fontos, hogy ne dobjuk el a szemetet, még akkor sem, ha az természetes, és idővel lebomlik. Tavaly az Egyesült Államok közel félmillió szalagos bagoly kilövését helyezte kilátásba, hogy így óvják a kiszoruló nyugati erdeibagoly-populációt. A lépés nagy felháborodást keltett állatvédelmi körökben.

© 2025 Prove.hu – Empátia Sztori Nonprofit Kft.

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének