állatok kedvesség

Az állatok iránti szeretetünk segíthette a túlélésünket

Egy friss kutatás szerint komoly evolúciós előnyökkel járhatott az, hogy már nagyon fiatal kortól kezdve képesek vagyunk megérteni más állatok igényeit.

Már gyerekkortól kezdődően megvan bennünk az igény, hogy segítsünk más állatoknak elérni a céljaikat, vagy kielégíteni az igényeiket. Legalábbis erre enged következtetni a Michigani Egyetem laborjában végzett kutatás, amiben kétéves gyerekek segítettek a kísérletben részt vevő kutyáknak, hogy hozzájuthassanak az áhított játékokhoz, amiket a négylábúak maguktól nem tudtak megszerezni.

Az eredményekből nemcsak az valószínűsíthető, hogy a gyerekek már ilyen korán felfogják, mit szeretne a másik állat, de azt is bizonyítják, hogy a segítségnyújtás önzetlenül történik, vagyis annak ellenére segítettek a gyerekek a kutyusoknak, hogy az általuk végzett erőfeszítéseket az állatok valószínűleg nem fogják tudni viszonozni.

Egész érdekes látni, hogy ez a viselkedés ilyen korán történik. A fejlődésünk nagyon korai szakaszától kezdődően megvan bennünk a hajlam, hogy segítőkész módon viszonyuljunk másokhoz, hogy megpróbáljuk megérteni, mi jár a fejükben

– mondja Dr. Rachna Reddy, a kutatás vezetője, a Hardvard és a Duke Egyetem munkatársa. A hölgy hozzátette, hogy már a gyerekekben is megfigyelhető az az igény és képesség, hogy ezt a segítőkész attitűdöt az embereken kívül más állatokra is kiterjesszék.

A kutatók szerint ez a barátságos viselkedés, mint például az étel kihelyezése, alapozhatta meg azokat a gyakorlatokat, amelyeket alkalmazva számos állatot sikerült háziasítanunk történelmünk során.

Ezek között az állatok között is kiemelkedő helyen szerepelnek a kutyák, akikkel nagyon régre nyúlik vissza a közös múltunk, és akik egyes kutatások szerint körülbelül 23.000 évvel ezelőtt váltak el genetikailag a farkasoktól.

Hogyan zajlott a kutatás?

A vizsgálatban részt vevő 97 gyermek életkora 20 és 47 hónap közé esett. A három gyermekbarát kutya – Fiona, Henry és Seymour – egy kerítéssel elzárt területen foglalt helyet, a kutatók pedig a gyerekek oldalán ejtettek el különböző játékokat vagy jutalomfalatokat.

Azoknak az eseteknek a felében, amikor az állatok látható jelét adták annak, hogy a kutató által elejtett tárgyat szeretnék megkapni, a gyerekek segítettek. Amikor a kutyát nem érdekelte különösebben az elejtett tárgy, ez az érték a felére csökkent.

Megfigyelhető volt az is, hogy azok, akiknél a családban volt kutya, nagyobb százalékban segítettek, és akkor is segítőkészebbnek bizonyultak a gyerekek, amikor nem játékot, hanem jutalomfalatot, ételt ejtett el a kutató.

Habár a kutyák által nyújtott védelem, valamint a háziasított állatok által biztosított élelem és alapanyag (bőr, csont, szarv) elvitathatatlanul nagyon fontos feltételei voltak a korai egyedfejlődésünknek és a kezdeti civilizációk kialakulásának, a kutatási eredmények arra is rávilágítanak, hogy az állatokban felismerjük azokat tulajdonságokat, amelyek igazán számítanak. Vagyis azt, hogy hozzánk hasonlóan képesek a boldogságra, ezzel együtt pedig a szenvedésre is.

A gyermekekben alapból meglévő segítőkész és gondoskodó hozzáállás idővel sokat kopik, köszönhetően annak a hitrendszernek, amiben élünk, és amiben egyes állatokra családtagként, másokra egyszerű árucikkeként tekintünk. De felnőttként is megmarad bennünk valami ebből az attitűdből. Talán éppen emiatt érez bűntudatot a legtöbb ember húsevés közben.

(The Guardian)

Ez a cikk is érdekelhet:

Egy üveg mogyoróvaj, a tetején egy kanál, benne mogyoróvajjal, körülötte pedig földimogyorók héjastul

Sokáig nem voltak nyitottak az európaiak az amerikai klasszikusra – ez hozta el az áttörést

Az amerikai mogyoróvajgyártók sokáig tanácstalanok voltak, miként vehetnék be az

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Madártej: vaníliaszósz tetején fehér habfelhők úsznak

Vegán madártej datolyakaramellel – nosztalgiadesszertezés csúcsra járatva

Piperade, baszk zöldségragu egy zöld tányérban, körülötte paradicsom, paprika és hagyma

Piperade – a baszkok egyszerű, színes zöldségraguja

Caponata, azaz szicíliai padlizsánragu egy fehér tányérban

Caponata – a szicíliaiak hagyományosan vegán padlizsánraguja

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének