Rövid tartalmi összefoglaló:
Az állatkertek létjogosultságukat a következő öt állítással igazolják:
1. “Az állatkertek természetvédelmi okokból kifolyólag léteznek”
Az állatkertekben lévő fogságban született egyedek vadonba történő visszavezetése a legtöbb esetben sikertelen, csakúgy mint a fogságban élő állatok szaporítása.
2. “Az állatkertek oktatási céllal jöttek létre”
Valójában keveset tudhatunk meg a vadállatokról, ha állatkertben próbáljuk megismerni őket, mivel itt nem gyakorolhatják a természetes viselkedésmódjukat.
3. “Az állatkertek a lehető legjobb ellátást biztosítják az állatoknak”
Az állatkertekben lévő állatokat sokszor „leselejtezik” különböző okokra hivatkozva.
4. “Az állatkertek a lehető legjobb környezeti feltételeket biztosítják az állatoknak”
A fogságban élő állatok gyakran produkálnak nem szokványos viselkedésmódokat, mint például körözés, a kerítésrúd rágása, toporgás. Ez a bezártságtól való frusztrációjukból ered.
5. “Az állatkertek a bevételük nagy részét az állatok jólétére költik”
A Philly Magazine tényfeltáró munkája más állít: a bérköltség, az igazgatóság bónusza és a látogatók kényelme a költségvetés nagyobb arányát viszi el, mint az állatok jóléte.
Majdnem mindenkinek van gyerekkorából egy olyan emléke, hogy a szüleivel, a nagyszüleivel, a nénikéjével, a nagybátyjával vagy egy iskolai program keretében az állatkertbe látogat. Végül is hol máshol tudná a gyermek szemügyre venni ezeket a csodálatos állatokat?
A vadonban túlságosan elrejtőznek és a legtöbb embernek nincs pénze ellátogatni a csodálatos Masai Mara Nemzeti Parkba, vagy az Amazonas esőerdőbe. És itt kerülnek képbe az állatkertek.
Az állatkertek már időszámításunk előtt 3500-ban jelen voltak, derült ki a Hierakonopolis-i ásatásnál Egyiptomban, ahol különböző állatok maradványait találták meg: elefántokét, páviánét, vadmacskáét és antilopét.
A mai állatkerteket különböző divatos nevekkel látják el, például, vadaspark, állatpark, zoológiai kert stb. Ez segíti annak az üzenetnek az átadását, hogy állatokat tenyésztünk a közösség tanítása érdekében, miközben meg is védjük a populációt. Mindez pedig az állatok iránti tiszteletünket fejezi ki, igaz?
Nos, nem egészen.
Annak fényében, amilyen körülményeket láttunk a SeaWorld-ben Taijin, talán itt az ideje, hogy közelebbről megvizsgáljuk ezt a kérdést.
1. “Az állatkertek edukációs céllal jöttek létre”
Az állatkerteket sokszor úgy tekintik, mint egy kiállítást, ahol a közönség a vadon élő állatok szokásairól tanulhat. De az igazság az, hogy az itt élő állatok inkább a lustálkodnak és a pszichózis jeleit produkálják, és egyáltalán nem úgy viselkednek, mint a vadonban.
Dr. Lori Marino azt vizsgálta tanulmányában, hogy megváltozik-e az emberek hozzáállása a vadvilág iránt, miután meglátogatott egy állatkertet vagy egy ócenáriumot.
Ebben a kutatásban kifejtettek, hogy „nincs meggyőző bizonyíték arra vonatkozóan, hogy ezek a létesítmények megváltoztatnák az emberek hozzáállását, vagy érdeklődést ébresztenének az emberekben a természetvédelem iránt. Sőt, ennek éppen az ellenkezője igaz.”
A legtöbb állatkertben a bezárt állatok mellé helyezték el azokat az oktatási jellegű táblákat, amelyek információt nyújtanak az adott fajról. De mégis mennyire hasznosak ezek az információk? Az egyedek méretéről, természetes táplálékokról, várható élettartamukról szóló tények adottak.
De mennyire megbízható az állatkert által nyújtott tájékoztatás természetes viselkedésükről, mikor ezek az állatok egyáltalán nem úgy viselkednek, ahogy a természetben?
Ezenfelül feltehetjük a kérdést, hogy mennyire vagyunk mi, vagy az állatok gondozói biztonságban? Steve Irwin híres ausztráliai állatkertjében egy kilenc év tapasztalattal rendelkező szenior trénert kórházi ellátásban kellett részesíteni, miután az egyik tigris – akivel kölyökkora óta foglalkozott – megharapta a vállán.
Aki látta az Egy kardszárnyú delfint története című filmet, vagy követi a híreket, az ismeri Dawn Brancheau halálának történetét, amelyet Tilikum névre hallgató kardszárnyú delfin okozott. A Huffington Post még aznap cikket írt azokról a támadásokról, amelyeket fogságban élő állatok követtek el.
Az egyik ilyen támadás, amelyről beszámoltak, egy San Fracisco-i állatkertben történt tigristámadásokról szól, amelyet Tatiana névre hallgató vadmacska követett el.
A második incidens után lelőtték, miután kiszabadult a fogságból és brutálisan szétmarcangolt egy állatkerti látogatót. A jelentés megemlíti, hogy a tigrist az áldozat két barátja provokálta az állatot. Egy San Diego-i állatkertben pedig két hiéna szabadult ki, miattuk le kellett zárni az egész létesítményt.
2. “Az állatkertek azért léteznek, hogy megóvják az állományt”
Az állatkertben élő állatok fele egyáltalán nem veszélyeztetett. Azok az állatok pedig, amelyek veszélyeztetettek, gyakran fogságban szaporítják. Ez teljesen rendben van, igaz? Megint csak, nem teljesen.
A legtöbb ilyen program sikertelen, főként a természetellenes körülmények és az állatokra nehezedő stressz miatt. Az állatkert legálisan már nem fogathat el vadon élő állatokat. Azok az állatok azonban, amelyeket ma az állatkertben látsz, olyan állatok leszármazottai, amelyek egyszer elfogtak, majd fogságban tartottak.
Ezeket az állatokat szaporították generációról generációra, miközben egyikük sem élhette ki a természetes ösztöneit. A környezet, amelyben élnek, teljesen idegen számukra.
Azokat a természetes ösztönöket, amelyek arra buzdítják őket, hogy szaporodjanak, védjék a területüket, víz és élelem után kutassanak (vagy a ragadozó állatok vadásszanak), vagy hatalmas területeket járjanak be, mind elnyomták.
Emiatt képtelenek lennének visszatérni a vadonba, mivel nincsenek meg a képességeik arra, hogy túléljenek.
Az állatkertek fogságban történő szaporítási programjai kevéssé vagy egyáltalán nem sikeresek. Az erre szakosodott központok nem is nyilvánosak a közönség számra.
Tehát az állatkertek ritkán vezetik vissza az állatokat a vadonba. Benjamin Beck a Washingtoni Állatkert volt vezetője szerint abból a 145 programból, amely az állatok vadonba történő integrálását célozza, csupán 16 volt sikeres, és ezeket is a kormány által létrehozott alapítványok vitték véghez, nem az állatkertek.
Hogyan segíthetnek az állatkertek a vadállomány megőrzésében, ha:
- a szaporítási programjaik sikertelenek
- a szaporítási programjaik elbuknak, mert nem elég változatos az egyedek populációja
- ritkán engedik vissza az állatokat a vadonba?
3. “Az állatkertek a lehető legjobb ellátást biztosítják az állatoknak”
A legtöbben azt gondoljuk, hogy az állatkerti állatoknak van a lehető legjobb élete, hiszen ahhoz hogy táplálékhoz jussanak, nem kell megerőltetniük magukat. Azonban nem árt tudni, hogy sokszor nem olyan emberek gondoskodnak az állatokról, akik valóban törődnek a jólétükkel.
Az angol állatkertekről azt gondolnánk, hogy a világ legjobbjaihoz tartoznak. De egy fogságban tartott állatok védelméért létrejött közösség (Captive Animals Protection Society) rejtett kamerás felvételeiből más derül ki.
A „No Place Like Home” dokumentumfilm két év tapasztalatait örökítette meg. A film rávilágít az állatok borzalmas életkörülményeire, illetve arra, hogy az állatokat nem gondozzák megfelelően.
A Tweddle Farm Zoo rosszul tartott állatai mellett láthatjuk azt is, hogy a Woburn Safari Parkban lévő oroszlánokat mennyire szűk helyen tartják. A Midland Safari Parkban fehértigris kölyköket pedig egy cirkuszi állatkiképző kezére adják.
A Washingtoni Nemzeti Állatkertben is számtalan mulasztást fedeztek fel. Egy 2013-as jelentés szerint a problémák ott kezdődtek, mikor az állatkert úgy döntött, hogy megduplázza a gepárdok populációját, de nem biztosít számukra plusz területet.
Ezt követően számos baleset történt az állatkertben; egy zebra megtámadott egy gondozót, két állat eltörte a nyakát, miután a kerítésnek szaladtak, ezenfelül számos állat megsérült és meghalt.
2014 februárjában a Koppenhágai Állatkertben történtektől volt hangos a világsajtó. Mariust, a zsiráfot elaltatták, annak ellenére, hogy számos állatkert felajánlotta, hogy befogadja. Ráadásul az eset látogatók előtt történt, akik között fiatal gyerekek is voltak. Azt is végig nézték, ahogy megnyúzzák és megetetik az oroszlánokkal.
Marius története nem egyedülálló. Ugyanezen a napon az Egyesült Királyság leghíresebb szafari parkjában, a Longleat Safari Parkban hat oroszlántól szabadultak meg azzal az indokkal, hogy túlságosan megnövekedett az egyedszámuk.
Ez csak pár példa arra, mikor olyan állatokat öltek meg, amelyek amúgy élhetnének a vadonban. Az állatokról való gondoskodás fogalmába pedig nem fér bele a leselejtezésük.
4. “Az állatkertek a legjobb környezeti feltételeket biztosítják az állatoknak”
Nem számít, hogy az állatkertek mennyire próbálják utánozni az állatok természetes élőhelyének jellemzőit, az állatok nem tudnak megbirkózni a bezártsággal. A fogságban tartott állatoknál kialakulnak a pszichózis tünetei, amelyet a szakemberek zoochosisnak neveztek el. A tünetei közé soroljuk a körözést, a kerítésrúd rágását, a rángatózást és a toporgást.
A New Scientist jelentése sztereotipikus viselkedési formákról számol be a fogságban tartott állatoknál. A 80 milliósra becsült fogságban élő állatok körében bizarr, ismétlődő viselkedési mintákat figyelhetünk meg, amelyeket sztereotipikus viselkedésként jellemeztek.
Ezeket a magatartásformák gyakran frusztrációból erednek. A ragadozók úgy közelítik meg a kijelölt területük határát, mintha szökni akarnának, a malacok pedig megpróbálják a betonpadlót túrni.
A New York Times cikke szerint a nagyobb fajokat jobban megviseli a bezártság. A cikk szerint jegesmedvéket, oroszlánokat, tigriseket és gepárdokat nem kellene állatkertben tartani. Szerintünk semmilyen állatot.
Azonban a nagyobb testű növényevők sem teljesen kiegyensúlyozottak fogságban. Billy, az elefánt például kis zárt területen volt egyedül elzárva, a fejét ismétlődően fel- és lebiccentette, a testsúlyát pedig egyik lábáról a másikra helyezte.
5. “Az állatkertek a bevételük nagy részét természetvédelemre és az állatok jólétére költik”
Az állatkertek a nyereségük nagy részét arra költik, hogy még több bevételt generáljanak a jövőben. Ezért megemelik a belépőjegyek árát, olyan kiállításokat szerveznek, amelyeknek semmi köze az állatokhoz, illetve megpróbálják rávenni az állatokat arra, hogy ne csak aludjanak egész nap, hanem legyenek aktívak. Ezenfelül ha nem tudnak új állatokat fogadni, akkor az idősebbek egészségügyi ellátását fedezik.
Ha közelebbről megvizsgáljuk az állatkertek felszerelését, úgy megbizonyosodhatunk arról, hogy túl sokat költenek arra, hogy a látogatóik jól érezzék magukat és túl keveset az állatok jólétére, egészségükre vagy az építéséi munkálatok befejezésére.
Azonban legtöbb állatkertnek nagyon jól megfizetett alkalmazottjai vannak, annak ellenére, hogy valószínűleg őket nem a fizetés, hanem a természetvédelem motiválja.
A Philly Magazine szerint a Philadelphiai Állatkert 340.000 dollárt (kb. 98 millió forintot) fizetett az igazgatójának, mikor az nyugdíjba ment. A cikk szerint bár az állatkert pénzügyi támogatása nőtt az igazgató hivatali ideje alatt, azonban nem olyan mértékben, mint az ő fizetése.
1997-ben megháromszorozta a 124.000 dolláros fizetését. 2004-ben pedig, mikor az állatkert elbocsátotta az alkalmazottjait és 4 millió dolláros deficittel működött, az igazgató 473,770 dolláros fizetést kapott. Úgy hiszem, megegyezhetünk abban, hogy ezeknek a kiadásoknak semmi köze sincs a természetvédelemhez.
Budapesten jártam egyetemre és végeztem közgazdaságtan szakon. Már akkor is visszásnak tartottam a fogyasztói társadalom túlkapásait, és elkezdtem megoldás után kutatni, így találtam rá a veganizmusra. Azért kezdtem el írni, hogy másokkal is megosszam az állat- és környezetvédelem fontosságát.