Csernik-Varga Adrienn

Főszerkesztő
723 publikált cikk
Zajszennyezést átélő madár a fán a városban

Nem csak a te fejed fáj a városi zajtól, a madarak fejlődését is visszaveti

A zajszennyezés hatására – egy friss tanulmány alapján úgy tűnik – már a tojásban is az átlagosnál lassabban növekednek a

Autógumi egy szerelőműhelyben

Ezek a mindennapi tárgyak aligha egyeztethetők össze a vegán életmóddal

Mikor már azt hinnéd, rutinos vagy a kegyetlenségmentes életmód terén, arcon csaphat a valóság: nem vegán tárgyak tömkelege vehet körül.

A magyar állatvédelemért felelős kormánybiztos, Ovádi Péter. Fotó: Kovács Bálint

Ovádi Péter: A magyar haszonállat-védelem első osztályú

A magyar állatvédelem kulcsfigurája ma – a civil aktivisták mellett – Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. Az eddigi intézkedésekről, a

Haszonállatok a mezőn és egy állattartó

Dollármilliókból gyilkolják a vadvilágot a hús- és tejipar kedvéért

Egy amerikai állami program keretében a profit védelmében, az állattartók bejelentéseire alapozva végeznek ki vadállatokat hivatalos erők. Egy férfi, aki

Ritka fotó egy kék kövirigóról

Véletlenül fotózhatott elképesztően ritka madárfajt egy amatőr fotós

Valószínűsíthető, hogy kék kövirigót fényképezett le egy fotós, amely Észak-Amerikában nagyon ritka madárfajnak számít. A helyi és nemzeti madarász szövetségeknek

Bajba jutott kardszárnyú delfin Vancouver Islanden

Hiába volt életveszélyben a kardszárnyú delfin, nem akart elmozdulni elpusztult anyja mellől

Lagúnában rekedt kardszárnyú delfin miatt aggódott még a kanadai miniszterelnök is. Ötvenfős csapat verbuválódott össze az állat megmentésére, akik számos

Egy csoport disznó a sertésipari telepen, rácsokon keresztül fotózva

Százmilliókból népszerűsítené magát az egyetemeken a sertésipari lobbi

Olyan képzéseket finanszíroz majd a sertésipari lobbi amerikai egyetemeken, amelyek a sertéstermelők és -fogyasztók közötti bizalomépítést célozzák. Az állatipari konzorcium

Apa-lánya konfliktus a vegán étrend miatt

„Megmondtam neki, ha vegán lesz, munkába kell állnia” – durva konfliktus alakult ki apa és tinédzser lánya között

Drágállotta egy férfi vegán kamasz lánya étrendjét, ezért arra kérte, keresse meg rá magának a pénzt. Nem tette zsebre a

Galambot engedtek el az Európai Parlamentben

Galambot röptetett egy szlovák képviselő az Európai Parlamentben

Finoman szólva nem aratott osztatlan sikert képviselőtársai körében Miroslav Radačovský, aki egy galambröptetés mellett mantrázott az európai békéről. Az Európai

Vérrel borított lovak vágtáztak London utcáin

Vérrel borított lovak vágtáztak London utcáin

Katonasági gyakorlatozásról elszabadult lovak keltettek pánikot London utcáin. Járművekkel ütköztek, sokan megsérültek ámokfutásuk során. Egyes információk szerint ezeket az állatokat

Szőrmeipar - magyar beszámoló

Újabb járványügyi kockázat Kínában: szőrmetelepekről jöhet a következő halálos vírus

Komoly járványügyi kockázat áll fenn öt kínai szőrmefarmon, jelentős veszélyt hordozva magukban az állatról emberre terjedő betegségek terén. Erre a

Egy anyakacsa és kiskacsái sorban átkelnek az úton. Az anyát hét kiskacsa követi. Kacsamentés tippek okosan.

Kacsacsalád a forgalmas úton? Így segíthetsz nekik

Egy városban cirkáló kacsacsalád minden esetben segítségre szorul, hangsúlyozta Kovács Klára, a Tollas Barát Madármentés alapítója a Prove-nak. A legtöbben

jane goodall-kiállítás borítókép

Aki a szívével kutatta a csimpánzokat – Jane Goodall-kiállítás nyílt Budapesten

Július közepéig tekinthető meg a Magyar Természettudományi Múzeumban a Jane Goodall-kiállítás, amely a híres etológus életútját mutatja be. A neves

Hegyi kecskék csoportja

Sürgősen kecske-örökbefogadókat keresnek: etikusan oldanák meg az állatinváziót

Hatszor több az ideálisnál a vadkecske egy olasz szigeten, ezért a polgármester az állatok leölése helyett örökbeadással kezelné a kecskeinváziót.

Egy fiatal, bezárt majom a kezével átnyúl a ketrec rácsain

Koppannak a kínai cégek: nem elég nagy biznisz már a kísérleti majmok eladása

A kísérleti majmokat tenyésztő farmokba befektető kínai vállalatok koppantak: jócskán visszaesett az általuk „biológiai eszközökként” definiált állatok piaci ára. Ez

Egyszer használatos műanyag egy feldolgozó üzemben

Belefulladunk a csomagolásokba, az EU leszámolna a hulladék egy részével

A csomagolási hulladék csökkentését célzó uniós rendelet megnyerte a tagállami jóváhagyásokat is. Sok múlhat azonban azon, milyen eredménnyel zárulnak a

H&M üzlet belülről

Két, hazánkban is népszerű divatmárka is lebukott: brazil erdőket irtottak ki miattuk

A H&M és a Zara is olyan beszállítóktól rendel pamutot, amelyek – egy friss jelentés szerint – brazil erdőirtás, korrupció,

Nicki Minaj LOCI vegán sneaker cipő

Nicki Minaj vegán sneakerkollekciót robbantott: ennyibe kerülnek a divatos lábbelik

Már kapható a Nicki Minaj nevével fémjelzett vegán sneaker. A rapper a LØCI márkával együtt állt elő 11 cipőből álló

Elszabadult cirkuszi elefánt rohangált a városban

Videón, ahogy autók között bandukolt az elszabadult cirkuszi elefánt – nem élvezhette sokáig a szabadságot

A montanai lakosok legnagyobb döbbenetére vadállat, mégpedig egy szökött cirkuszi elefánt okozott közlekedési fennakadásokat Butte városában. Végül emberek nem sérültek

Növényi alapú menüvel készülnek a párizsi olimpiára

Izmosabb növényi alapú kínálattal készülnek a párizsi olimpia szervezői

A fenntarthatóság jegyében jóval több vegán fogást szeretnének felszolgálni az olimpiai menü keretében Párizsban, mint a korábbi olimpiákon. Azt ígérik,

Férfi és nő egy boltban a termék csomagolását olvassa boldogan

Több lesz a húsmentes recept a holland élelmiszermárkák csomagolásán

Egy holland állatvédő szervezet, a Wakker Dier elérte, hogy egyes élelmiszermárkák lecseréljék a termékeik csomagolásain szereplő felhasználási javaslataikat. A cégek

Lángok csapnak ki az ExxonMobil Mossmorran üzemének kéményéből egy újabb, nem tervezett művelet során, 2020. október 4-én a skóciai Cowdenbeathben. A Skót Környezetvédelmi Ügynökség vizsgálatot folytat a mossmorrani üzemben történt egészségkárosító eset miatt.

A globális szennyezőelit: ez az 57 vállalat aktívan pusztítja a bolygót

Mindössze 57 vállalat felelős az elmúlt hét év kibocsátásának 80 százalékáért, így kijelenthető: ők a legnagyobb globális szennyezők. A vizes

Szomorú macska egy ketrecben örökbefogadásra vár

Horvátországban mostantól börtönbüntetés járhat egy állat elhagyásáért

Immár bűncselekménynek számít Horvátországban egy állat elhagyása, egy év szabadságvesztést kaphat az, akit vétkesnek találnak ebben. Emellett súlyosbította a horvát

Koppenhágai Fashion Week - krokodilbőr táska

Itt a vége: Koppenhága nem kér több egzotikus bőrt és tollakat

Tilos lesz 2025-től egzotikus bőrből vagy tollakból készült ruhát felvonultatni a koppenhágai divathét kifutóján. Az állatvédő szervezetek abban bíznak, a

Két kép egymás mellett Antal Éviről, ami a várandósságát mutatja be

Antal Évi magabiztos vegán kismama, nem hatják meg a kommenthuszárok sem – interjú

Volt már olyan kommentelő, aki azon elmélkedett, csoda, hogy életben van a magzat, születendő gyermeke. Antal Évit, a Vászonzsákoslányt azonban

Tojásiparból mentett tojótyúkok

Félre az illúziókkal: ilyen sovány, kopasz tojótyúk „adja” a magyar tojást

Soha nem látott korábban napfényt vagy füvet az a tizennégy lesoványodott, kizsigerelt tojótyúk, akiket a Junior Kisállat Rezervátum mentett meg

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének