Amerikában megszigorítanák az állatjóléti címkékre vonatkozó szabályozásokat

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium elégtelennek tartja a mostani rendszert, amiben lényegében bemondásra adják meg az egyes gyártóknak a különböző állatjóléti címkék használatának jogát. Ezek a címkék igen komoly vásárlócsalogató erővel bírnak, úgyhogy a gyártók részéről nagy igény mutatkozik az alkalmazásukra, de a körülmények betartására már kevésbé.

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA – United States Department of Agriculture) kijelentette, hogy szigorítani szeretnék az egyes állatjóléti vonatkozású címkék – szabadtartású, legeltetett, humánusan nevelt, gyógyszermentes stb. – megszerzésének eljárását.

A bejelentés gyanúsan közel esik annak a leleplezési botránynak a nyilvánosságra kerüléséhez, amit az Animal Outlook állatvédő szervezet tényfeltáró munkájának köszönhetünk, és amiről a Prove is beszámolt.

Az egyik beépült aktivista által rögzített beszélgetésben a Tyson Foods egy alkalmazottja közölte a csirketelep vezetőjével, hogy a szabadtartású csirke csak marketingfogás, az így reklámozott és árusított madarak nagy valószínűséggel ugyanúgy nem látnak napfényt, mint a mindenféle állatjóléti jelző nélkül árusított társaik.

A reklámokban látott egészséges tyúkok pedig nem vágásra, hanem tenyésztésre szánt állatok, ezért sokkal jobb körülmények között élnek, mint a húsként értékesített, pár hét alatt felhizlalt társaik.

A cikk kitér arra is, hogy az USDA lényegében tehetetlen, hiszen nincs ellenőrzési hatásköre, hogy felülbírálja a Food Safety and Inspection Service (FSIS) által jóváhagyott címkéket.

„Sokan betartják a vonatkozó előírásokat, sokan mások viszont nem, és ez egyáltalán nincs így jól” – mondta Sandra Eskin, az USDA élelmiszer-biztonsági helyettes államtitkára.

Csak nyilatkozni kellett, ellenőrzés már nem volt

Nemcsak az állatvédők, de sok húsgyártó is egyetért a szigorítás szükségességével – a húsgyártók valószínűleg azért, hogy ezáltal csökkenjen a „humánus húst” kínáló konkurencia.

Az USDA hitelesít minden állatjóléti címkére irányuló kérvényt, de az „organikus” megnevezés esetében tényleges ellenőrzés történik, amin a szabályozó hivatal munkatársai vizsgálják meg a címke használatának létjogosultságát. Az állatjóléti címkék megszerzése viszont pusztán papírmunkát igényel, amelyben a gazda írásban nyilatkozik arról, hogy mindent a szükséges szabályozásoknak megfelelően csinál. Az USDA még a „humánus” jelző meghatározását is az állattartóra bízza.

Nagyon sok igazolás csak egy vagy két mondatot tartalmaz, például annyit, hogy: humánusan nevelem az állataimat. Ez teljességgel elégtelen

mondta Dena Jones, az Animal Welfare Institute igazgatója. Ez az állatvédelmi szervezet szokta ellenőrizni az USDA-hoz benyújtott igazolásokat, és elmondásuk szerint 85 százalékuk nem megfelelő.

Hogy pontosan milyen módon igyekszik majd a minisztérium biztosítani a címkéknek megfelelő környezetet, arról túl sok információ nem derült ki. Annyit lehet tudni, hogy az eddigieknél több dokumentációt fog igényelni az egyes állatjóléti állítások megszerzése, a gyógyszermentességet pedig új tesztelési eljárásokkal akarják biztosítani.

Emellett erősen javasolják külső ellenőrző szolgáltatások használatbavételét is. Ilyen szolgáltatást nyújt például a Humane Farm Animal Care is.

Ezeknek az ellenőrzéseknek az lehet a vonzereje, hogy a vásárlók talán inkább választják azt a szabadtartású csirkemellet, amiről egy független hitelesítő szervezet is igazolta, hogy az állításoknak megfelelően nevelt állattól származik.

A Time szerint a Perdue szabadtartású csirkemell fontja 5,78 dollár a Walmartban, míg az állatjóléti címke nélküli ennek kevesebb mint a fele, 2,79 dollár fontonként. Vagyis a gyártóknak elég komoly anyagi érdekük, hogy használhassák a különböző címkéket. Ez pedig meg is látszik a beérkezett kérvényeken. Tavaly az USDA hetente 120 megkeresést kapott ilyen ügyben Eskin elmondása szerint.

Ez a cikk is érdekelhet:

|Nőstény orángután a kölykével|

Éjszaként pánikban riad fel az orangutánok őrangyala – a helyzet katasztrofális

Biruté Galdikas több mint öt évtizede él és dolgozik a

Kőrösi Bogdán írás iránti szeretete hosszú évekre nyúlik vissza. Az ELTE BTK egyetemi újságjának hasábjain és több online felületen jelentek meg cikkei, filmkritikái, beszámolói. Az írás mellett lelkesen érdeklődik a fenntarthatóság és a természetvédelem iránt. A Mondolo Egyesület alapítótagjaként rendszeresen részt vesz környezeti neveléssel, fenntarthatósággal és ismeretterjesztéssel kapcsolatos projektek szervezésében és lebonyolításában. A veganizmus jelenti számára azt az életfilozófiát, amivel kompromisszumok nélkül tud azonosulni, immáron közel egy évtizede.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Szilvás morzsasüti felszeletelve, mellette egész és felezett szilvák

Szilvás morzsasüti – a tökéletes, egyszerre omlós és ropogós őszi desszert

Két szelet káposztás rétes fehér tányéron

Káposztás rétes – pikk-pakk betölti a konyhád a füstösen édeskés, nosztalgikus illata

Piperade, baszk zöldségragu egy zöld tányérban, körülötte paradicsom, paprika és hagyma

Piperade – a baszkok egyszerű, színes zöldségraguja

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének