Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma folyamatosan visszatáncol attól az ígéretétől, hogy egy megfelelő, szintetikus alternatívára cseréli a testőrök medveszőr kucsmáját. A PETA állatvédő szervezetnek azonban elege lett a várakozásból.
Az angol királyi testőrség megjelenése legalább annyira ikonikus, mint a Big Ben, vagy éppen a palotaőrök által védett Buckingham-palota.
Azt viszont talán már kevesebben tudják, hogy a testőrség magasított fejfedői teljes egészében kanadai fekete medvék prémjéből készülnek, ami nemcsak az angliai adófizetők pénztárcáját terheli meg, de nagyon komoly állatjogi aggályokat is felvet.
A prémkucsma célja eredetileg az volt, hogy 46 cm-es magasságával félelmetesebbé, termetesebbé tegye az angolokat a franciák ellen vívott napóleoni háborúkban. Ezt a szerepét azóta természetesen már elvesztette, manapság a piros zakóval és a fekete nadrággal együtt pusztán csak ceremoniális célokat szolgál az öltözet.
Éppen ezért visszatetsző, hogy a kucsmát a mai napig állatprémből, a kanadai fekete medve szőrméjéből készítik, ez a parádézás pedig évente körülbelül 140 állat életébe kerül.
Ezen felül az adófizetők az utóbbi hét évben több mint 1 millió fontot fizettek a fejfedőkért, míg a PETA által felajánlott szintetikus megoldás teljesen ingyenes lenne 2030-ig.
Létezik medveszőr mentes alternatíva, de a minisztériumot nem érdekli
Ígéretükkel ellentétben, miszerint minden lehetséges alternatívát próbának vetnek alá – vagyis ők maguk nem keresnek semmiféle megoldást, de ha tálcán kínálják nekik, akkor fontolóra veszik a váltást –, a minisztérium folyamatosan elhatárolódik attól, hogy a PETA és az ECOPEL luxus műszőrmegyártó cég által kifejlesztett medveszőr kucsmákat letesztelje.
Ráadásul a cég 2030-ig teljesen térítésmentesen bocsátaná rendelkezésre a fejfedőt, vagyis az állam jelentős mértékben tudna spórolni is a cserén.
Az elkészült prémkucsmákat a minisztérium által akkreditált laborban saját pénzen le is tesztelte a szervezet, és azok sok esetben jobban is teljesítettek, mint az állatok leölésével készült fejfedők. A kormány részéről viszont továbbra sem látszik semmilyen hajlandóság arra vonatkozóan, hogy leváltsák a barbár módszerrel és komoly költségekkel készült kucsmákat.
Az ügy a közvéleményt sem hagyta hidegen, már 100.000 felett jár az aláírások száma azon az online petíción, ami a prémkucsma lecserélése kapcsán született meg.
„Sajnálatos módon a védelmi minisztériumnál csak hátráltatják a fejlődést azzal, hogy nem váltanak mű medveszőr kucsmára. Visszautasítják a tesztelést, amire pedig több alkalommal is ígéretet tettek az elmúlt években. Szóval most jutott el odáig a helyzet, hogy kénytelenek vagyunk jogi útra terelni az ügyet, hogy rákényszerítsük a minisztériumot a döntése megváltoztatására” – mondta Kate Werner, a PETA senior kampánymenedzsere.