Haszonállatok a mezőn és egy állattartó

Dollármilliókból gyilkolják a vadvilágot a hús- és tejipar kedvéért

Egy amerikai állami program keretében a profit védelmében, az állattartók bejelentéseire alapozva végeznek ki vadállatokat hivatalos erők. Egy férfi, aki korábban a Wildlife Services szolgálatában állt, elárulta, legtöbbször nem is ellenőrizték ezeknek a bejelentéseknek a valóságtartalmát.

Van az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának (United States Department of Agriculture, USDA) egy kevéssé ismert, de kifejezetten agresszív részlege. A Wildlife Services (Vadvilág Szolgálat) a One Green Planet szerint 286 millió dolláros éves büdzséből öli meg állatok millióit. Csak tavaly 1,45 millió állattal végeztek válogatott módszerekkel: mérgezéssel, kilövéssel, csapdázással; tették mindezt mezőgazdasági érdekekre hivatkozva.

A program keretében változatos szolgálatokat tesznek – persze nem a vadvilágnak, sokkal inkább az embereknek. Madarakat mérgeznek meg, hogy ne ütközhessenek repülőgépekkel, megölik azokat a hódokat, akik golfpályákra tévedtek be. Javarészt azonban a hús- és tejipar őrző-védő szolgálataként működnek egy volt munkatárs szerint.

Mi voltunk az állattenyésztő ipar bérgyilkosai

jelentette ki Carter Niemeyer, aki 1975 és 2006 között dolgozott a Wildlife Serviceshez köthető programokon és projekteken. A férfi arra specializálódott, hogy olyan ragadozókat fogjon be és öljön meg, mint a prérikutyák és farkasok. Velük rendszerint azért kellett végeznie, mert veszélyesek voltak a farmokon tartott marhákra és juhokra.

Nem is ellenőrzik, van-e alapja az állattartók bejelentéseinek

A mezőgazdasági minisztérium 2004 óta összesen 56 millió vadállat kivégzésére adott utasítást. A Wildlife Services a veszélyeztetett állatoknak sem kegyelmezett: szürke farkasok százait ölték meg. De a grizzly medvéknek és még a borzasztó ritka mexikói farkasoknak sem kegyelmeztek.

Ezeknek a törvénybe foglalt kivételek adtak legalizált keretet. Jelen állás szerint az EU szabályrendszere alapján is kilőhető egy farkas, ha embert vagy haszonállatot támad meg. A közeljövőben pedig akár még lazíthatnak is az ezzel kapcsolatos uniós előírásokon.

A Wildlife Services program keretében az állattartók kedvéért megölt állatok száma

A Wildlife Services programban az állattartók kedvéért megölt állatok száma évekre lebontva. Forrás: Vox, USDA

A minisztérium által közzétett adatok alapján 2023-ban a Wildlife Services

  • seregélyekből,
  • vaddisznókból és
  • prérikutyákból

ölte meg a legtöbb példányt az állattartók kérésére.

Az állatvédők gyanúja szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy ezek a bejelentések sokszor megalapozatlannak tűnnek. A Voxnak nyilatkozó exkolléga is megerősítette, hogy amikor a szervezetnél dolgozott, nem sok energiát fektettek a háttértörténet felderítésébe.

„Mikor munkába álltam, az volt a trend, hogy ha egy állattartó bejelentette, prérifarkas-problémája van, feltételeztük, hogy valóban fennáll ez a gond. Nem kérdőjeleztük meg. Nem sok olyan esetet láttam, hogy boncolással próbáltuk volna kideríteni, mi okozta a haszonállat halálát” – mondta Niemeyer. Hozzátette, véleménye szerint ezek a bejelentések sokszor túlzóak, a valóságtól meglehetősen elrugaszkodottak voltak.

A Humane Society állatjóléti szervezet amerikai részlege is nagyobb megfontoltságot várna a mezőgazdasági minisztériumtól. Számításaik szerint ugyanis – amelyeknek alapját USDA-adatok képezték – a haszonállatok elhullása az esetek mindössze 0,3 százalékában vezethetők vissza a ragadozók támadására az Egyesült Államokban. Ez tehát nem is indokolja valójában a közpénzen kivitelezett vadvilági mészárlást.

Ez a cikk is érdekelhet:

Mogyorókrém egy barna tálban, benne habverő

Egészséges mogyorókrém házilag – így készül a „Notella”

Ha szereted a mogyorókrémet, de szeretnél egészségesebb, vegán alternatívát, ez

Csernik-Varga Adrienn korábban sport-, majd gazdasági újságíróként dolgozott. Kamaszkora óta az volt az álma, hogy újságíróvá váljon. Nem sokkal azt követően pedig, hogy vegán lett, megjelent benne az igény, hogy a munkája is tükrözze az életmódját. Fontosnak tartja, hogy tudatos választásaival az öltözködés, étkezés, takarítás, vásárlás és az élet minden területén példát mutasson a kislányának. Amik igazán feldobják egy napját: egy jól sikerült interjú, az őszi és tavaszi napsütés, egy jó könyv és az, ha a kis családja repetázik egy-egy vegán fogásból.

Küldd tovább a cikket!

Kövess minket Facebookon is!

Neked ajánljuk

Egy tál kapros-olívás spaghetti alla puttanesca

Spaghetti alla puttanesca, azaz az utcalányok tésztája – klasszikusan pikáns, halmentes verzióban

Panna cotta kék tányéron, körülötte fügék, fügelevelek

Fügés panna cotta – légiesen elegáns desszert az ősz ízeivel

Sültpaprika-krémleves díszes tálban

Sültpaprika-krémleves fűszeres pirított csicseriborsóval

Legnépszerűbb

Receptajánlók és a legfontosabb tippek a tudatos élethez

Csatlakozz 40 000 fős hírlevél-közösségünkhöz, és kapj heti inspirációkat.

Olvass tovább:

Szűrők

Elkészítési idő

Elkészítési idő

Recept típusa

Recept típusa filter

Konyha

Konyha filter

Allergén

Allergének